A biztonságos növekedés és a családok költségvetése lesz a jövő évi, minden eddiginél több pénz, 2000 milliárd forintnál is több jut a családok támogatására – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin szerint "a biztonságos növekedés és a családok költségvetése a 2019-es"

Fotó: MTI

Novák Katalin azt hangoztatta, hogy ezt a forrást a kormányzat befektetésnek tekinti "a jövőbe, a gyermekeinkbe, a magyar családokba". Hozzátette: az Országgyűlés előtt lévő költségvetési javaslat tükrözi a kormány álláspontját.

Elmondta, 2019-ben családtámogatásokra 2004 milliárd forintot fordítanak majd, ez az ideinél 75 milliárddal több, és követi a gazdasági növekedés ütemét. A családok is kiveszik részüket a magyar gazdaság erősödéséből, így arányosan részesülni is tudnak belőle – fűzte hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben, a szocialista kormányzás idején a családok támogatására fordított összeg "fele ennyi sem volt", mint most.

Közölte:

a kormány célja továbbra is az, hogy a magyar emberek a munkájukból jól meg tudjanak élni, és a jövedelmükből gyerekeket is tudjanak nevelni.

Ezért is támogatják a munkavállalást és csökkentik a gyerekvállalással kapcsolatos terheket.

A "családbarát adó- és járulékkedvezményekre" összesen csaknem 400 milliárd forintot fordítanak jövőre, ez több mint 10 százalékkal több az ideinél. Ebből a családi adókedvezményekre 355 milliárd forint jut – ismertette.

Fontos lépésnek nevezte, hogy januártól tovább emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye, és így jövőre havi szinten 40 ezer forint lesz, kétszer annyi, mint 2015-ben.

A "munkaalapú családtámogatásokra", így a csecsemőgondozási díjra (csed), a gyermekgondozási díjra (gyed), a várandósság alatt járó táppénzre jövőre 265 milliárd forintot fordítanak, 14 százalékkal többet, mint idén. A 32 milliárd forintos növekedés okai között említette, hogy egyre többen és egyre nagyobb bérek mellett vállalnak a gyermeknevelés mellett is munkát. A gyed plafonja össze van kötve a minimálbérrel, így amikor utóbbit emelik, akkor automatikusan emelkedik az előbbi – fejtette ki az államtitkár.

Közölte, jövőre otthonteremtésre 242 milliárd forintot irányoztak elő.

Cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint veszély fenyegetné az otthonteremtési programot. "Ez nem igaz, folytatódik a program, a csok (a családok otthonteremtési kedvezménye); 2019-ben minimum változatlan feltételek mellett lehet igénybe venni az otthonteremtési támogatásokat" – mondta Novák Katalin.

Közölte, jövőre 10 milliárd forintot biztosítanak a családbarát szülészetekre. Az a cél, hogy méltó körülmények fogadják a családokat minden szülészeti osztályon, ahol a legkevésbé kiszolgáltatottan, az emberi méltóságot leginkább szem előtt tartva, a legnagyobb biztonságban adhat életet az édesanya gyermekének – mondta Novák Katalin.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ugyan drágább lesz a csipsz, az üdítő és az alkohol, az Unicumot és a pálinkát is beleértve -e tekintetben kapituláltunk a senki által meg nem választott Brüsszel előtt-, de a biztonságosnak hazudott, szögesdróttal szegélyezett akol melegében lehet tovább butulni és hálálkodni a bálványnak. Mint a Hidrokefál család Susnyásfalva-alsón a 40 éve bevakolatlan házuk legszebb szobájában. Ül a Hidrokefál család Susnyásfalva-alsón a 40 éve bevakolatlan házuk legszebb szobájában, nézik a köztévét, hallgatják a közrádiót, olvassák a nemzeti napilapokat, esetleg portálokat és biztosan tudják: ők a büdös életben nem akarják kitenni a lábukat ebből a biztonságos országból és azt akarják, hogy ide senki ne jöjjön! A pap is mondta a templomban, a tévé is ezt mondja, az újság is és Orbán Viktor is, tehát úgy is van. Hidrokefálék amúgy sem jártak soha külföldön, Budapesten is csak egyszer, amikor jött értük a busz és elvitték őket a békemenetre. Egyébként csak vakolatlan faltól vakolatlan falig léteznek, sárgacsekktől leárazott lecsókolbászig látnak, közmunkától közmunkáig túlélnek. És rettegnek. Teljes erőből, reggeltől estig és még éjjel is. Így aztán ők soha nem fogják megtudni, hogy Európa nem olyan, amilyennek a közpénzzabálók lefestik. Azt sem tudja meg, hogy az élet nem arról szól, hogy még hó végén is jut talán egy falat kenyér és nem is arról, hogy meg kell ölni mindenkit, aki nem úgy néz ki, mint ő. Nem tudja meg soha, hogy lehet sokkal jobban élni, hogy nem az ócska díványon, a tévé előtt zajlik az élet, hanem odakint a tereken és parkokban, fagyizókban és múzeumokban, éttermek teraszain, színházakban, koncerteken, utcabálokon. Nem tudja, ha olvassa, akkor sem hiszi el. Mert a rettegésre van dresszírozva. Jön az újabb szemfényvesztő nemzeti konzultáció a családtámogatásokkal és a családalapítással összefüggésben ,ha már az MTA liberálisan elfajzott kutatói nem foglalkoznak a kormány legújabb slágertémájával, és nem kutatják a demográfiai válságot.

kolozsvaros.com/2018/02/14/hianypotlo-tananyag-keszul-a-noknek-igy-vegre-ossze-tudjak-egyeztetni-a-csaladot-es-a-munkat/
Hiánypótló tananyag készül a nőknek, így végre össze tudják egyeztetni a családot és a munkát. Híd a munka világába. Már ez is furcsa, hogy miért híd. Miért nem út, ugyanoda? És mi van a híd alatt, egy bazi nagy szociális szakadék? A projektben mindenesetre már egy rakás ,,fontos ember" megtalálta a jól fizető állást. Ez a nővakítós program nekik készült. Olyan déja vú érzésem van. F. Flórián már ácsolt hasonló hidat. Kár, hogy a pincébe vezetett. A pénz meg a zsákban.
mackoka46
Látszik, csökken, töpörödik a családi pótlékra szánt összeg. Bezzeg a budai vár meg a kisvasút és a pofátlanság meg a kapanyél a megnyúlt orrú urakkal...
tudode
Több "jut" ERRE, ARRA, AMARRA!
.
Az a NAGY KÉRDÉS, mire eljut oda a lóvé, ahol rendeltetésszerű lenne a SZEGÉNY SORSÚ, egy gyermeket nevelő szülőknek, például a gyermekes családok KILAKOLTATÁSI RÉME nem tartozik az államtitkárság hatáskörébe!
.
Pl.
.
------ A Fidesz leszavazta a kilakoltatások tiltását, utcára kerülhetnek a gyerekes családok
444.hu/2018/02/19/a-fidesz-leszavazta-a-kilakoltatasok-tiltasat-utcara-kerulhetnek-a-gyerekes-csaladok
.
Koncepció nélkül MÉG EGY EGYSZERŰ HÁZTARTÁS sem képes működni.
.
Az államháztartás HÁNY SZÁZALÉKÁT "áldozza" a MINDENHATÓ a JÖVŐ NEMZEDÉKÉRE
zusammen, anélkül, hogy LOBBIZNI, koldulni kellene nála, hogy ne má a STADIONJAIVAL tele van az ország pincéje, padlása, mert
.
------ Kiszivárgott Orbán kötcsei beszéde: nem ad több pénzt, nyakunkon az újabb válság!
www.blikk.hu/aktualis/politika/orban-viktor-kotcsei-polgari-piknik-magyarorszag-jovoje/g0g8sf5
.
Egyáltalán a jogos illetményén túl MI KÖZE VAN az ország bukszájához???
Commenter
Te nőnemű orbánimádó fidesz szócső! Nem kellene erőltetni az államtitkárságot, menj szülj a családi költségvetés évének örömére menj "szülj még egy magyart", tudod olyan ütős videót csinált Edda asszony is...fogadd meg szépen a tanácsát,addig se nyomod a nettó baromságot ezerrel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.