Megszüntette a jegyekben és a bérletekben korábban volt biztosítást a BKV. Megszólalt a BKV is az ügyben. Az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy a BKV nem biztosítja a budapesti utasokat.

Az utasok tájékoztatása nélkül megszüntette a jegyekben és a bérletekben korábban volt biztosítást a BKV, hogy ezzel évente mintegy 50 millió forintot spóroljon – írta meg a zoom.hu.

Míg a fővárosi fenntartású BKV a jegy- és bérletárak csökkentése nélkül megszüntette az utasok biztosítását, addig

az állami fenntartású MÁV és a Volánbusz utasai továbbra is biztosítással utaznak.

Már évek óta nincs utasbiztosítása a BKV-nak – se a jegyek, se a bérletek mellé – megszólalt a BKV is az ügyben

Összetört autóbusz a főváros XX. kerületében január 30-án. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet pénteken közleményt adott ki, amiben leírták, hogy már évekkel ezelőtt, csendben megszüntették a BKV-jegyek és bérletek mellé nyújtott utasbiztosítást, emiatt pedig lényegesen nehezebb lett behajtani a cégen egy esetleges balesetből eredő kárt. A megvonásnak mára nem csupán az utasok, hanem a járművezetők is érezhetik a negatív hatásait.

Mindezt már évekkel ezelőtt megtette a cég, s azóta még a jogos kártérítést is csak bírósági határozatra fizeti ki. Ezt viszont később megpróbálja az ügyekben érintett, akár vétlen járművezetőkön is behajtani

– olvasható BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet közleményében a zoom.hu szerint.

A szervezet szerint az, hogy a cég megpróbálja a buszvezetőkön behajtani a károkat, még jogellenes is, ugyanis a Munka Törvénykönyvébe ütközik.

Megszólalt a BKV is az ügyben

Miután a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet közölte, hogy lényegesen bonyolultabb és időigényesebb is behajtani egy esetleges baleseti kártérítést a cégtől, méghozzá azért, mert a a közlekedési társaság kivette a jegyekből és bérletekből az utasbiztosítást, a budapesti cég is megszólalt

- írta meg a 24.hu.

A BKV közleményben közölte, hogy

valójában már 2012-ben felmondta a Generali-Providencia Biztosító Zrt.-vel kötött utas-balesetbiztosítását, mivel annak fenntartása gazdaságtalan, előnytelen volt.

Továbbá azért, mert a biztosítás fenntartását a BKV Zrt. részére jogszabályi kötelezettség nem írja elő.

Hozzátették:

a BKV Zrt. utas- balesetbiztosítással nem, de felelősségbiztosításokkal rendelkezik.

A felelősségbiztosítási módozatokban foglaltak szerint a partner biztosító társaság helytáll a BKV által okozott károk megtérítéséért a biztosítási szerződésben meghatározott kártérítési limit mértékéig, ha a magyar jogszabályok alapján társaság felelőssége a károk bekövetkezésében megállapítható.

Kiemelték, hogy a bekövetkezett változásról 2012-ben több helyen megjelent közleményben tájékoztatták az utazóközönséget.

MSZP: azonnal vezessék vissza a BKV utasbiztosítását!

Évek óta biztosítás nélkül utaznak a BKV járatain az utasok, a közlekedési vállalat ugyanis kivezette a jegyek és bérletek árából az utasbiztosítást. Míg a fővárosi fenntartású BKV a jegy- és bérletárak csökkentése nélkül megszüntette az utasok biztosítását, addig az állami fenntartású MÁV és a Volánbusz utasai továbbra is biztosítással utaznak.

Az MSZP ezzel kapcsolatban közleményében azt írta:

"Elfogadhatatlan, hogy miközben a BKV egyre kevesebbet költ karbantartásra és emiatt buszok gyulladnak ki, metrók ajtajai nyílnak ki rossz helyen, a BKV nem biztosítja a budapesti utasokat. Elfogadhatatlan az is, hogy egy baleset esetén a sérült utasnak kell bíróságon bizonyítania, hogy nem a saját hibájából sérült meg egy BKV-járaton."

Hozzáteszik:

Nincs más lehetőség, a BKV azonnali hatállyal vezesse vissza a biztosítást a jegyek és bérletek árába, természetesen az árak emelése nélkül.

"Nem elfogadható, hogy erre nincs pénz – ha a BKV és a főváros ezt a saját költségvetéséből nem tudja kigazdálkodni, a városvezetésének kötelessége, hogy az ehhez szükséges forrásokat a kormánytól megszerezze" – közölte Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselői nevében.

Forrás: 24.hu, zoom.hu, 444.hu, OS

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Ki volt a megszüntetés ötletgazdája, és miért hallgattak róla?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
maci0427
Nem a Budapesti Közlekedési Vállalat /BKV./ tehet erről és nem is őt kellene itt pellengére állítani, mert ez szemétség ! A BKV. -ét kivéreztetik és csak a szar munkák elvégzése miatt hagyják még életbe, a rengeteg pótlások és a tré-szemét járatok miatt , mint például a 99. es ingyenes nyóckeres járat , ahol és amin gusztustalan utazni is , bűzlik a sok büdös embertől és az üvöltő károgásoktól , na és a sok ingyen utazóktól, akik azt hiszik, hogy minden ingyen jár nekik !!! -- A BKV. az Budapest Főváros - é ő ad vagy vesz el mindent, közvetlen irányító szerve a BKK. Budapesti Közlekedési Központ ! Ezeknél kell reklamálni !!!
maci0427
@CsipkeRózsa: Budapest Főváros ! Ő a gazda !
maci0427
@CsipkeRózsa: Budapest Főváros mert ő a gazda !
CsipkeRózsa
@maci0427: Igen, de én arra volnék kíváncsi, hogy név szerint kinek jutott ez a disznóság az eszébe.

Ha belegondolunk, a biztosítás megszüntetése egy áremelést jelent, hiszen a pénzünkért kevesebbet adtak. Ráadásul, a biztonságunkat is becsapták, hiszen annak a tudatában utaztunk, hogy biztosítottak vagyunk.
maci0427
@CsipkeRózsa: Drága ! Egyéni felelőst ne keress ! A BKV, Vezetőségében vannak a Budapest Főváros vezetői és kollektíven szavazták meg ! Az első kigondoló sose lesz meg, éppen úgy mint más esetben ! De mi van a többi budapesti buszos társaságnál ? Volán - Vt Arriva ? Van biztosítás, vagy nincs ? És a dunai békávés kishajóval, ha baleset lenne ? Mi van a többivel ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.