Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 1042 munkáltató 81 százalékánál, az ellenőrzött csaknem négyezer munkavállalónak pedig 69 százalékánál az áprilisi akcióellenőrzésen, a legtöbb probléma az építőipart érintette és jellemzően a fekete foglalkoztatásból adódott – ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztálya a tárca honlapján.

A munkáltatók 81 százalékánál találtak munkaügyi szabálytalanságot

Elsősorban azt vizsgálták, hogy megvalósult-e a 2018. január 1-jén életbe lépett minimálbér és garantált bérminimum emelése, illetve áttekintették a foglalkoztatási jogviszonyok rendezettségét és a munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó jogszabályok megtartását.

A minimálbérre és garantált bérminimumra vonatkozó szabályok megszegése 42 munkavállalót érintett, azaz a jelentés szerint ez a típusú szabálytalanság továbbra sem jellemző. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a legtöbb probléma a határidőben történő bérfizetés elmaradásából adódott, ami 409 munkavállalóra terjedt ki. Az ágazatokat tekintve ezek a problémák főként a feldolgozóipar területén fordultak elő.

A fekete foglalkoztatás a vizsgált dolgozók 16 százalékát érintette, az építőiparban ellenőrzött munkavállalóknak azonban az 53 százalékát, a mezőgazdaságban dolgozóknak pedig a 42 százalékát.

Az elmúlt évek tapasztalatainak megfelelően kiemelkedő volt a nyilvántartási kötelezettség megszegése (hiányos, hamis nyilvántartás, illetve nyilvántartás hiánya) is, az intézkedések 35 százalékát ezek a jogsértések indokolták, amelyekkel a leggyakrabban a feldolgozóipari cégeknél találkoztak az ellenőrök.

A munkaidőre vonatkozó szabályok be nem tartásából adódott az intézkedések 20 százaléka, ezen belül az ellenőrök legtöbbször a munkaidő-beosztással és a munkaidőkerettel kapcsolatos rendelkezések megszegése miatt találtak problémákat. A munkaidővel összefüggő szabálytalanságok 66 százaléka a vendéglátásban és a kereskedelemben fordult elő, az ilyen jogsértéssel érintett munkavállalók 67 százaléka ebben a két ágazatban dolgozott, ami a jelentés szerint egybevág az elmúlt évek tapasztalataival.

A közlemény szerint az ellenőrzések 26 százaléka az építőipar, illetve a kereskedelem (például ruházati bolt, ékszerbolt, ital nagykereskedés, papír-írószer, textilkereskedés) területére terjedt ki, ezt követte 21 százalékkal a vagyonvédelem, 18 százalékkal pedig a vendéglátás.

A gazdasági válság miatt bevezetett, a kis- és középvállalkozások támogatását célzó enyhébb szankciók már nem feltétlenül tartják vissza a jogsértésektől a munkáltatókat. Ezért 2018-tól kezdve már első alkalommal is munkaügyi bírságot von maga után még a minimális foglalkoztatási szabály megszegése is, például a bejelentés elmulasztása – olvasható a minisztérium munkaügyi főosztályának jelentésében.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Azért arra nagyon kíváncsi lennék,hogy az ellenőrzött vállalkozások,cégek tulajdonosai mennyire kötődnek a Fideszhez? Egyáltalán volt-e az 1042 cég közt Fideszes munkaadó? Mészáros & Mászáros jóval több mint 200 cég közül hányat ellenőriztek? Orbán apuka,Andi Vayna,Habony,Rogány művek lettek ellenőrizve? A mennyiben tényleg csaltak a munkaadók,párttól függetlenül keveslem a büntetést.Nem olvastam például az ítéletben,hogy kárpótlásra kötelezték volna őket, a dolgozók felé,a késedelmes kifizetések miatt. A III.rendű vádlottnál már csak a bujkálás, a szökés miatt is túl enyhe a felfüggesztés.ezzel az ellenőrzéssel megint adtak a sza..k egy pofont. Ugyan úgy fogják ezután is szipolyozni a munkavállalókat,mert miért is ijednének már meg? Természetesen sajnálom a munkaadók egy részét is,de inkább a 2-5 főt foglalkoztató kivállalkozókat szívatják az irreálisan magas adókkal.
Pálinkás Pál
Tisztán látszik mennyire munkáltatóbarát törvényeink vannak...mindenki ott igyekszik kikerülni ahol tudja!!! mellesleg nagyon helyesen!!!
cikicakk55
Azért arra nagyon kíváncsi lennék,hogy az ellenőrzött vállalkozások,cégek tulajdonosai mennyire kötődnek a Fideszhez? Egyáltalán volt-e az 1042 cég közt Fideszes munkaadó? Mészáros & Mászáros jóval több mint 200 cég közül hányat ellenőriztek? Orbán apuka,Andi Vayna,Habony,Rogány művek lettek ellenőrizve? A mennyiben tényleg csaltak a munkaadók,párttól függetlenül keveslem a büntetést.Nem olvastam például az ítéletben,hogy kárpótlásra kötelezték volna őket, a dolgozók felé,a késedelmes kifizetések miatt. A III.rendű vádlottnál már csak a bujkálás, a szökés miatt is túl enyhe a felfüggesztés.ezzel az ellenőrzéssel megint adtak a sza..k egy pofont. Ugyan úgy fogják ezután is szipolyozni a munkavállalókat,mert miért is ijednének már meg? Természetesen sajnálom a munkaadók egy részét is,de inkább a 2-5 főt foglalkoztató kivállalkozókat szívatják az irreálisan magas adókkal.
Zeta
Ez mind az adózással, csalassal kapcsolatos, mi lenne, ha a munkavédelmi előírásokat is néznék?
Ott is lenne mit nézni!
Vagy a dolgozók egészsége nem olyan fontos?
Eladott Ország
Sikeresek vagyunk. Ön is, én is, mindenki, aki magyar. Ezt onnan lehet tudni, hogy Orbán Viktor megmondta. A valóságban Magyarország lekörözte Dániát és Svédországot? Esetleg Hollandia is csak a futottak még kategóriában van? Annak mindenesetre örülünk, hogy a mi drága miniszterelnökünk ezt így gondolja, ugyanis mi valahogy nem szembesültünk még ezzel a hihetetlen sikerrel.
Eladott Ország
mno.hu/hatarontul/meghalt-egy-munkas-meszaros-egyik-epitkezesen-nem-engedik-oda-a-hatosagokat-2442995
Meghalt egy munkás Mészáros egyik építkezésén, nem engedik eljárni a hatóságokat.
Voltak a hídra olcsóbb ajánlatok is, egy szlovák–olasz konzorcium 4,9 milliárddal kedvezőbb ajánlatot tett. A Nyitrai Munkabiztonsági Felügyelőség igazgatója a tévének úgy nyilatkozott: azt tapasztalták, a felvonulási területen találtak olyan mobil bódét, amely nem volt leföldelve, hibás volt egyes villanyvezetékek érintésvédelme, egy árok pedig nem volt lefedve, így bárki beleeshetett...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.