A 2019-es költségvetés egyszerre érvényesíti a gazdasági növekedés és a biztonság szempontjait – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a közmédiának kedden Budapesten.

Dömötör Csaba emlékeztetett:

szerdán kezdődik a 2019-es költségvetés parlamenti vitája, és a javaslat "a biztonságos növekedés" nevet viseli.

Úgy szeretnék ugyanis erősíteni a gazdasági növekedést, hogy közben a biztonságot is fenn tudják tartani "anyagi és fizikai értelemben egyaránt, mert biztonság nélkül nincs jólét" – magyarázta.

Kiemelte: a kormánynak minden oka megvan arra, hogy a biztonsági szempontoknak nagy hangsúlyt adjon, mert Európában sokasodnak a gazdasági válságjelek, magas munkanélküliség, növekvő eladósodottság jellemző, és kirajzolódóban van egy kereskedelmi háború az Egyesült Államokkal. Ehhez jön hozzá a tartós migrációs válság – tette hozzá.

Dömötör Csaba hangsúlyozta:

ezért lesz több pénz a védelmi kiadásokra, a határvédelmet szeretnék tovább erősíteni, több pénzt kap a honvédség, valamint folytatódik a rendvédelmi dolgozók béremelése.

Kitért arra is, hogy

a családtámogatások is bővülnek, a kétgyermekesek adókedvezménye 40 ezer forintra nő.

Emellett tovább csökkennek az adók, mindenekelőtt a szociális hozzájárulási adó, amely 17,5 százalékra csökken, miközben a baloldali kormányok idején 27 százalékos volt – közölte.

Az államtitkár elmondta: mivel a 2019-es költségvetés egyszerre érvényesíti a gazdasági növekedés és a biztonság szempontjait, ellentétes a szintén most tárgyalt európai uniós költségvetési javaslattal, amely a bevándorlásra adna több pénzt a már meglévő uniós programok rovására.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.