A Demokratikus Koalíció (DK) egyetért azzal a követeléssel, hogy az otthoni ápolást ismerjék el foglalkoztatási jogviszonyként, és ezért a munkáért az állam legalább minimálbért fizessen.

A párt frakciószóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett:

az otthoni ápolást végző emberek szerdán a Parlament előtt akarják nyilvánosan elmondani kéréseiket.

Gréczy Zsolt hangsúlyozta, hogy

a nekik járó támogatási formák közül jelenleg a kiemelt ápolási díj összege a legmagasabb, de az is csak nettó 52 ezer 800 forint havonta, ami alig fele a nettó 92 ezer forintos minimálbérnek.

A képviselő szerint méltányos lenne, ha az otthoni ápolásért munkabért fizetne az állam. Hozzátette, hogy az intézkedés évi hatmilliárd forintba kerülne, és közel 12 ezer otthon ápolt embernek, illetve családjának jelentene könnyebbséget.

A jövő évi büdzsé a bizonytalanság és az adóemelés költségvetése

- értékelt kérdésre Gréczy Zsolt.

A DK szerint az oktatás, az egészségügy és a szociális ágazat is a költségvetés vesztese lesz, és a nyugdíjasoknak is kevesebb pénz fog járni.

A cafeteria átalakításával a munkavállalók is rosszul járnak, miközben nem csökken a 27 százalékos áfa sem

- emelte ki a frakciószóvivő.

Azzal kapcsolatban, hogy hétfőn az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) nagy többséggel elfogadta a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentést, Gréczy Zsolt azt mondta, az EU joggal aggódik a magyarországi jogállami viszonyok miatt, és a DK bízik abban, hogy a kormány komolyan veszi ezt a figyelmeztetést, mert ha elindul a hetes cikkely szerinti eljárás, "az Magyarország számára végzetes lesz".

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
Ezek? csakis a főállású anyaságot!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.