Szégyen, hogy a magyar baloldal ismét részt vett egy Magyarország elleni támadásban; nemcsak a bevándorláspárti brüsszeli politikusok és a Soros-hálózat, hanem a magyar baloldal is nyakig benne van a "Soros-jelentés" elkészítésében – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A Fidesz szerint a magyar baloldal is nyakig benne van a "Soros-jelentés" elkészítésében

Fotó: Fidesz/YouTube

Hangsúlyozta, álláspontjuk szerint

a Sargentini-jelentés nem más, mint egy "Soros-jelentés", amelynek egyetlen célja nyomást gyakorolni a bevándorlásellenes Magyarországra.

A magyar baloldal mindig ezt teszi: hátba támadja Magyarországot Brüsszelben, másokkal együttműködve – fogalmazott, utalva arra, hogy két európai parlamenti képviselő, Niedermüller Péter (DK) és Ujhelyi István (MSZP) is nyújtott be javaslatokat a jelentéshez.

Hozzátette, Niedermüller Péter aktívan hozzájárult a jelentés előkészítéséhez, módosító javaslatok egész sorával segítette, hogy minél inkább elítéljék Magyarországot. Ugyanez igaz a szocialistákra is: Ujhelyi István még büszkélkedett is azzal, hogy egy egész javaslatcsomagot adott át Sargentininek, hogy minél sötétebb képet fessenek a magyarországi állapotokról – közölte.

Ezzel, tette hozzá azokkal működik együtt a baloldal, "akiknek célja migránsokkal betelepíteni Európát, és akik hazánkból is habozás nélkül bevándorlóországot csinálnának".

Mint mondta:

ha a nemzeti kormány helyett a baloldal tárgyalna most az Európai Unió központjában, "akkor elmondhatjuk, hogy már rég végrehajtották volna a betelepítési kvótákat, és már rég együttműködnének a bevándorláspárti brüsszeli politikusokkal":

Hétfőn nagy többséggel fogadta el a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentést az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE), e szerint az országban fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és módszeres megsértésének, így indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása. Orbán Viktor miniszterelnök "Soros-jelentésnek" minősítette a dokumentumot, amelynek célja – mint hangsúlyozta – a nyomásgyakorlás.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Megszavazták a "Stop Sorost"? Igen! Támadták a CEU-t? Igen! Bűnözöként kezelik a menekülteket? Igen! Büntetik a civilszervezeteket? Igen! Van probléma a Közbeszerzésekkel? Igen!
Államosították a média nagy részét? Igen!Szűkítik a birók függetlenségét? Igen!
Most ezek a problémák pártunk és kormányunk regnálása alatt keletkeztek? Igen! Akkor hol van itt a baloldal? Épp az a baj, hogy sehol!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Aki megtekintette a LIBE bizottság vitáját, meggyőződhetett arról, hogy ANNAK MINDEN SZAVA oly annyira igaz, hogy MAGYARNAK LENNI arcpirító amiatt is, mert 2011 óta ahelyett, hogy ELSÜLLYEDNÉNEK "ezek" szégyenükben, FELESELNEK, mint az ovisok, HOGY NEM ÉN VÓTAM:
.
Erről beszél a SZAKÁLBERCI:
.
----- LIBE ülés: „A magyar jogállamiság helyzete” 2018.04.26.
www.youtube.com/watch?v=Ccwuf0aj9Mk

..
Ezen kívül pár kigyűjtés a youtube-ról
.
Pár kigyűjtés a youtube-ról
.
Közzététel: 2013. júl. 2.
Időtartam: 2,34,35
------- A Magyarországról szóló Tavares-jelentés vitája
www.youtube.com/watch?v=Ki7eygxl0OU&t...
.
Közzététel: 2017. ápr. 26.
Időtartam: 1,42,27
------ Az Európai Parlament Magyarországról szóló vitája - híradó
www.youtube.com/watch?v=5E6FRv3N0Pg&t...
..
----- A Tavares-jelentés alapszerződés-ellenes eljárást indíthat meg
www.youtube.com/watch?v=J3Hw5AdZTYY...
.
Időtrtam: 3.16, 08
------ Az Európai Parlament vitája Magyarországról - Strasbourg 2012. 01. 18. (teljes)
www.youtube.com/watch?v=Uz_thCt5Ci4...
.
Közzététel: 2013. júl. 2.
Időtartam: 43,43
------ A Tavares-jelentés alapszerződés-ellenes eljárást indíthat meg
www.youtube.com/watch?v=J3Hw5AdZTYY...
.
------ Az Európai Parlament Magyarországról szóló vitája - híradó
www.youtube.com/watch?v=5E6FRv3N0Pg&t...
-----------------------------
.
Abban a hiszemben van a "falusi gyerek", hogy a FATERJÁVAL van dolga!
Grafix69
Elmebeteg , akik és ebben én is benne vagyok , akik azt mondják ,hogy a magyar kormány egy szélhámosokból és semmirekellőkből álló megélhetési csürhe az mind Soros bérenc . Várjál csak , 5 év múlva lehet azt is letagadod , hogy te te vagy .
Nessy
Megszavazták a "Stop Sorost"? Igen! Támadták a CEU-t? Igen! Bűnözöként kezelik a menekülteket? Igen! Büntetik a civilszervezeteket? Igen! Van probléma a Közbeszerzésekkel? Igen!
Államosították a média nagy részét? Igen!Szűkítik a birók függetlenségét? Igen!
Most ezek a problémák pártunk és kormányunk regnálása alatt keletkeztek? Igen! Akkor hol van itt a baloldal? Épp az a baj, hogy sehol!
nevemnick
Hogy is volt az, az elmúlt nyolc évvel ezelőtt?
Melyik büdösszájú banda, sőt bandák, rohangáltak másnaponta az eu-hoz feljelentgetésekkel?

Na ugye...
Madácsi Pali
@Mirabilis: tévedsz! Fidesz van és kollaboránsok, ellenzék nincs.
Madácsi Pali
Ha esetleg nem mennének szembe minden uniós alapelvvel, nem lenne ellenük eljárás. A nemzetközi egyezmények, az uniós alapelvek betarása bennük fel sem merül, esetleg olyan viszonylatban, hogy mit lehet még megsérteni.
desiro57
Úgy látom a hülyék versenye tovább folytatódik.
Ki tud nagyobb baromságot mondani?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.