Egy tavalyi kormányrendeletben jelölték meg célként a közfoglalkoztatottak számának csökkentését. Majdnem négyezer kulturális közmunkást tesz utcára a Belügyminisztérium július elsejével – értesült a Magyar Hang. Közülük sokan aprófalvakban dolgoznak: könyvtárakban, művelődési házak működtetésében kaptak fontos feladatokat. Fontos körülmény, hogy a kistelepüléseken – a kulturális közfoglalkoztatottak 65 százalékát itt alkalmazzák – minimális az esélye annak, hogy ezek az emberek a munkaerőpiacon állást találjanak. Nemcsak azért, mert a néhány száz fős falvakban nemigen akad hasonló munkakör, hanem mert e helyeken a programban részt vevők többsége 50 év körüli; egy részük pedig szellemi vagy fizikai állapotuk miatt nem képes a versenyszférában helytállni. Mindenesetre vélhetően a polgármesterekkel vitetik el a balhét, ugyanis a kistelepüléseken rájuk hárul az ilyen ügyek intézése, nekik kell az érintetteket tájékoztatni arról, hogy hétfőtől nem lesz munkájuk. A...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ez jol beleillik orban koncepciojaba: meg mindig ertekesebb egy faleveleket soprogeto roma egy eldugott faluban, mint egy kirugott tanar, akit kozmunkaskent vettek vissza az eredeti poziciojaba, termeszetesen kozmunkas berert, hiszen a gondolkodo ember az orban-fele agyhalottak legnagyobb ellensege, - nem illik bele az osszkepbe.
(Nekem szemely szerint van ilyen pedagogus baratnom: megszuntettek az iskolaban a delutani nevelotanari minositeset, egy honapig hagytak a sajat leveben szenvedni, aztan visszavettek 37 ezer forinttal kevesebb penzert ugyanarra az allasra, Gyorben). Nem csodalkoznek, ha most ot is ujra leepitenek, mert sosem tett lakatot a szajara, - mar az elso "leepitest" is azert kapta...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nevemnick
@nezelodo: az a helyzet, hogy egyetlen alkalommal (legalábbis egyszer hallottam) említette a Nagy Magyar Kullancs a közmunka átalakítását. De ennek lényegét elnyomta a migráncsozás, a sorosozás és a ,,Magyarország jobban teljesít" szlogen.
Most akkor nézzenek magukba a fütyi imádók...
emerencia
@karma1: 09:40 Aljasság megy mindenhol. (A versenyszférában is.) Bizonyos potentátok elképesztően degradálják az emberi munkát, melyből sajnos nem maradnak ki a pedagógusok sem. Oké, lecserélhetik a pedagógust egy még olcsóbb képzetlenre, csak utána ne csodálkozzanak, ha egyre mélyebbre süllyed a magyar oktatás. Ez nem tesz jót azoknak a pedagógusoknak sem, akik mostanság a hatalom kegyeit élvezik. Sokat tehetnének a saját jövőjükért, ha belátnák végre, hogy ők sincsenek beoltva az ilyen kitolások ellen. A barátnődért tehetnének valamit a pedagógus szakszervezetek és azok a kollégák, akik jelenleg a napos oldalon állnak.

Ha az embernek nem jut rendes munka, nem számíthat tisztességes elbánásra később sem.
Pl.: A közmunkás romák piaci munkába való integrálása sem néz ki jobban de ők legalább már lázadnak:
szabolcsihir.hu/helyben-jaro/2018/06/fellazadtak-a-tiszavasvari-kozmunkasok
karma1
@emerencia: Oh! koszi a cikket, ez erdekes!
karma1
@emerencia: Ja, errol a baratnomrol meg annyit, hogy kozben sulyos beteg is, szerintem valamilyen daganata lehet kialakuloban, mert eppen kivizsgalasokra is jar Pestre, ha ideje engedi.Szoval neki nincs eselye fizikai munkat vallalni, nem egy durabel emberke.
Nessy
Kultúra kis hazánkban? Na, ne má'!
Minél ostobábbak a hívek, annál könnyebb őket az orruknál fogva vezetni!
Akinek van kapcsolata, politikai tisztánlátása, az még államtitkár, vagy kormány megbízott is lehet! Ahhoz elég a két faiskola, meg a három tánciskola!
Olvasnivalónak ott a Magyar Idők, meg a többi kormány lap!
emerencia
@karma1: Hűha, ettől félünk nagyon sokan. Míg húzzuk a bélésünket dolgozunk de ha már végképp nem bírjuk, akkor mi van? Így ismeretlenül is izgulok, hogy jóra forduljon a barátnőd sorsa. Legalább az egészségi állapotára való tekintettel visszavehetnék normál közalkalmazotti státuszba. Mindenkinek, (szülők, gyerekek) ez lenne a megfelelő megoldás. Csak egyetlenegy stadion árából nagyon sok ember életét lehetne elviselhetővé tenni!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.