A Jobbik tovább folytatja a küzdelmet az Orbán-kormány ellen, és képviseli a rá szavazó több mint egymilliós szavazótábort – közölte a párt vasárnap.

A Jobbik nem engedi felszámoltatni magát, a bírságok ellenére is tovább harcol a kormány ellen

A legnagyobb ellenzéki párt által kiadott közlemény szerint a jogtalan ÁSZ-bírság anyagilag nagyon nehéz helyzetbe hozza a Jobbikot, a működésképtelenség határára sodorja, de eddigi történetük során sokszor kerültek nehéz helyzetbe, amikor a hatalommal szemben küzdöttek.

„De sosem adtuk fel, és most sem fogjuk feladni. Ezzel a hozzáállással lettünk az ország második legerősebb pártja.”

A Jobbik ezúton is azt üzeni újonnan alakuló alapszervezeteinek, és egyre több új belépő tagjának, hogy a súlyos helyzet ellenére bizalommal tekintsenek a jövőbe, hiszen

„a XXI. század hamar fel fogja őrölni a fideszes diktatúrát.”

Az új alapszervezetek tagsága már annak tudatában lépett be a Jobbikba, hogy a magyar nép szabadságának kivívása során és a Fidesz elleni küzdelemben egy ideig csak magukra számíthatnak anyagi értelemben – fogalmaztak.

Elárulták azt is, hogy a Jobbik újabb megszorításokat fog majd bevezetni a párton belül annak érdekében, hogy kezelni tudja anyagilag ezt a nehéz helyzetet.

(MTI)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@vladimir putin: @justhpeter: Ja, es azt a penzt is masra vertek el, amit kertek a tamogatoiktol, mikor kiderult, hogy 663 millios buntit kell fizetniuk. Milyen megszoritasokat fognak bevezetni akkor a sajat parttagsagukban?
Ha valoban megszavaztak a Stop Sorost (meg ha csak antiszemitizmusbol is tettek ezt), hat igen, akkor Mirabilisnek van igaza: menjenek a pichaba,... Eppen megerettek a feloszlasra: vona, az egyetlen normalis szemely mar "szavazott": elhuzott ebbol az egyre jobban fasizalodo partbol...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Vessen magára a Jobbik a többi "megélhetési" ELLENZÉKI PÁRTTAL együttvéve, a MEGOSZTHATÓ állampolgárokkal együtt!
.
Ez a hála amiatt, mert a Fidesz a Jobbik kártyáit játszotta ki, a LAKOSSÁGOT SÚJTÓ intézkedéseiben legtöbb alkalommal!
.
Soros sorsára jutottak, mert így működik a felcsúti HÁLÁJA, azzal a különbséggel, hogy a tiszteletreméltó Soros Györgynek VAN MIT A TEJBE APRÍTANIA!
Eladott Ország
index.hu/belfold/2017/12/27/kamupart_birsag_behajtas/
Kétmilliárd forint bírságot nem tudott behajtani a 2014-es országgyűlési választásokon indult pártoktól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
24.hu/belfold/2018/04/12/megint-szaladhat-a-nav-a-kamupartok-tamogatasai-utan/
Megint szaladhat a NAV a kamupártok támogatásai után.
eszegfu
@Eladott Ország: Nekem az az érzésem: nem igen akarja a Nav behajtani... sokkal kisebb összeget is behajtanak a magászemélyektől. Az a véleményem, hogy már az "odaitélésnél" nagyon kevés a kritérium! Pl. az e.ü. intézmények közbeszerzés alapján megnyert tendereinél a szállitókat "jó teljesitési" garancia miatt letétbe helyeztetnek évekre, több millió Ft-ot, u. akkor a 90 napos fizetési határidő helyett jó esetben fél év, de gyakran 1 év mulva fizetnek. Na most az "uj" pártoknál is a vezetőt eleve ugy jelölik meg, hogy nincs semmi behajtható vagyona, tehát már az "odaitélése" is necces!
Eladott Ország
@eszegfu: A kamu pártokat a fidesz találta ki a választási csalásokra. Sok esetben az ellenzéki pártokra leadott szavazatokat a kamu pártokra írták. A tolvaj, bűnöző fidesz bandának a legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy a közpénzeket behajtsa. Ez már a putyini demokrácia.
eszegfu
@Eladott Ország: 6:10 Valahogy én is igy gondolom...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.