Indítványozta az ügyészség Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának meghosszabbítását két hónappal – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t. A bíróságnak csütörtökig kell döntenie az indítványról, akkor jár le a jelenleg érvényben lévő, három hónapra szóló kényszerintézkedés határideje.

Meghosszabbítanák Czeglédy Csaba letartóztatását

Fotó: MTI

Czeglédy Csabát a nyomozó hatóság bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntettével gyanúsítja – közölte Serfőző Katalin, a főügyészség helyettes szóvivője.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott; a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban résztvevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Az ügyészség a letartóztatás meghosszabbítását az öttől huszonöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban az eljárás meghiúsítása, valamint bűnismétlés veszélye miatt indítványozta – tudatta az ügyész.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@Shikari: Aztán a hithű fidesz kegyencek elszámoltatása mikor kezdődik???
Igaz, ott a bizonyított sikkasztás is magasabb beosztással jár!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
" Tudod, ez úgy van, hogy a Fidesznek van hozzá esze, hogy ne csináljon törvénytelenséget és csak azt vegyék el, ami megilleti őket! Így aztán csak szoclib tolvajaink vannak!"a la Shikari!!
Húúúú,de szép!
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 10:46
Most máe ugyanoda sorollak,román tahó,aki egy fél nap alaat jött rá hol született.
Tehát román tahó a durbincs barátoddal együtt erősitad a gyagások táborát.
Világos gyagyás Shikari román tahó?
Nessy
Azért érdekelne az a "szakértői" vélemény, miszerint fennáll a bűn ismétlés veszélye! Feloldotta a NAV a zárlatot??? Csinált másik céget előzetesbe? Legalább elfogadható indokot találnának, de még ahhoz is vagy lusták, vagy ostobák.
Desischado
Majd a parlamenteri választások után is bent tartják? Mocskos ez az egész történet, ékes szinonímája annak, hogy a rezsim hogy hurcol meg neki nem tetsző embereket. Szomorú, hogy itt tartunk.
kishonda
@Eladott Ország: Tisztességes fideszes! Hol élsz??
Eladott Ország
@kishonda: Idézet: " az LETT VOLNA a tisztességes ilyenkor, hogy utasították volna az Államkincstárt, hogy a diákok bérének és a bérek járadékainak összegét a zárolás idejéig előlegezze meg, amit aztán kiegyenlíthettek volna a zárlat feloldásakor."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.