A jegybank elnöke arra hivatkozik, hogy a törvény szerint az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt számol be munkájáról. Nem megy el a költségvetési bizottság szerdai ülésére, amelyen a bizottság elnöke kezdeményezte a jegybankelnök meghallgatását. A jegybank közleménye szerint az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke, Varju László (DK) a jegybanktörvény ismerete nélkül, kizárólag politikai haszonszerzés céljából kezdeményezte a költségvetési bizottság összehívását, miközben a jegybanktörvény egyértelműen kimondja, hogy az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a jegybanktörvény értelmében az MNB elnöke rendszeresen beszámol az Országgyűlés plenáris ülésén, valamint minden esetben eleget tesz a gazdasági bizottság üléseire szóló meghívásnak. Az elfogadásra váró jövő évi költségvetéssel kapcsolatban a stabilitási törvény értelmében a Költségvetési Tanács elnöke jogosult beszámolni a költségvetési...

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Blöff,blöff, blöff !!!
Ennyit tud mondani saját kútfőből !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Commenter
Tessék. Az orbáni közszolga akinek első a haza...
papa.49
Blöff,blöff, blöff !!!
Ennyit tud mondani saját kútfőből !!!
Hellcat
Szóval nem megy el mert csak politikai haszonszerzés nekik az a feladatuk hogy fenntartsák az árstabilitást...de akkor miért nem végzik a dolgukat???
papa.49
@Hellcat: Mert az elsődleges feladat a kassza megcsapolása !!!
Nessy
Majd Orbánnal megvitatják a pénzügyi helyzetet, hiszen Ő mindenhez ért, ehhez is! Legalább is azon a szinten, amit a kegyencei művelnek!
Egyébként is meg van oldva a probléma! Kommunikácó stop!
kisrigó
Nem hiszem, hogy nem tájékozódtak a Költségvetési Tanácsban, hogy mihez van joguk. Nem tűnik nagyon stabilnak a forint, de blöff úr megmagyarázhatná, csak azért van bajba, hogy itt szakszerű kérdéseket kapna! Amúgy miért is nem számol be az országgyűlésben, hisz nem mindennapi a helyzet!
Commenter
@papa.49: ez jó! ők blöffölnek a legnagyobbat a fantom ellenségekkel és a megvédéssel. Ők döntötték be a forintot shortolással és most bedöntötték még az aranyat is.
Commenter
@Nessy: tévedsz, nem ért. ő maga mondta hogy pénzügyi, gazdasági és nőügyekkel nem foglalkozik. Szóval ezekhez nem ért.
Eladott Ország
Tudom, a Kovács Zoltán és Matolcsy közötti üzengetés, no meg a propaganda által hirdetett példátlan magyar gazdasági sikerek kontextusában ez nem téma (azért várjuk meg Kósa Lajos eligazítását). A forint zuhan, Matolcsy jegybanki magánalapítványai virágoznak. Ha ez volt a cél, tökéletesen sikerült végrehajtani, a lényeg, hogy ide ne jöjjön egy migráns se (ha beengedtük volna őket már 450 forinton hasítana az euró), a magyar ember pedig újra felfedezi, hogy neki valójában mindig is a Balaton volt a Riviéra. Ahol lassan minden Mészáros Lölö kezén van. Nincs itt semmi probléma.
papa.49
@Commenter: Arany már nincs átalakult ,,magánvagyonná,, !!!
Commenter
@papa.49: a devizatartalék lesz a következő áldozat?!
papa.49
@Commenter: Kopik már az is rendesen a milliomszemű csipkodja azt is rendszeresen
Eladott Ország
Matolcsy elképzelései és vágyai ellenére a közpénz akkor sem bírta elveszíteni közpénz jellegét, amikor ő azt ide-oda, valamint keresztül-kasul csorgatta az alapítványokból a bankba, bankból másik alapítványba, rokoni-elvtársi-baráti cégekbe. Nárcisz kutya nevét ugyan nem találtam meg, mint szerződő félét, de még ez sem teljesen kizárt. Íródott azonban egy könyv, amiből ezer fontos dolgot megtudhat a földi halandó. Mindenki, aki nem Matolcsy György, tisztán láthatja, mitől is egy korszakos zseni a Jegybank jelenlegi elnöke, a gazdaságpolitikát lézerélesen átlátó, sikert sikerre halmozó, tündérország többszöri létrehozását bejelentő, a genetikai tudományokban is élenjáró szellemi súlyemelő és parafenomén.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/08/csf.png
Eladott Ország
@Commenter: ma, 14:51; ...és a lakáshitelesek/árúhitelt felvevők lesznek a következő áldozat.
Régen volt már megszívatva a keményen dolgozó kisember a plebejus kormány által.
Commenter
@papa.49: "milliomszemű" köszi, megnevettettél, bár az ami a gazdasággal, forinttal történik minden, csak nem vicces.
Commenter
@Eladott Ország: pedig saját bevallásuk szerint csak a hazáért, csak értünk a nemzetért vannak és dolgoznak! :(
papa.49
@Commenter: Egészségedre egy nevetés többet ér mint egy bosszankodás, bár ebből mostanság rendesen kijut nekünk ...
csipetke
Pedig matolcsi elmagyarázhatná ország-világ előtt,nemcsak a gazdasági bizottságnak,hogy mit keres a forint a béka segge alatt ásott mély lyukban?Matolcsi milliárdokat harácsolt össze,qrvára nem érdekli,hogy a csórót milyen érzékenyen érinti a forint elértéktelenedése.Matolcsit már rég ki kellett volna rúgni,orbánnak pedig,ha még maradt benne némi becsület,le kellene mondania.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.