A visegrádi négyek, Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország csoportjában Magyarországon nőnek a leggyorsabb, Szlovákiában pedig a leglassabb ütemben a bérek – közölte a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség banki elemzésekre hivatkozva hétfőn.

A visegrádi négyek közül Magyarországon nőnek a leggyorsabban a bérek

Fotó: Pixabay

A szlovákiai pénzintézmények banki elemzőinek megállapításait összevető analízis megállapítja: az elmúlt években a V4-es csoport mindegyik tagja gyorsabb ütemű gazdasági növekedést produkált, mint az európai uniós (EU) átlag, és így a regionális társulás országai az unió leggyorsabban fejlődő gazdaságai közé tartoznak.

A V4-ek közül tavaly Lengyelország növelte leggyorsabb ütemben GDP-jét, gazdasága 4,6 százalékos bővülést mutatott. A vizsgált időszakban a második helyen Csehország (4,4 százalék), majd Magyarország (4 százalék), illetve Szlovákia végzett, amely utóbbi az egyedüli volt, ahol a GDP-növekedés négy százalék alatt maradt, mintegy három és fél százalékos volt.

A szlovák hírügynökség elemzése megállapítja: a V4-es csoportból Szlovákia az egyedüli, amely saját valuta helyett a közös európai fizetőeszközt használja, és a csoporton belül éppen ebben az országban volt a legalacsonyabb ütemű a bérek növekedése. A V4 országok közül a leggyorsabb ütemű bérnövekedést Magyarországon mutatták ki, a második helyen Lengyelország, a harmadikon pedig Csehország végzett. A szlovák elemzők szerint az, hogy a szomszédos országok mindegyike jobban teljesített bérnövekedés terén, annak a következménye, hogy munkanélküliségi mutatóik alacsonyabbak a szlovákiainál és ez nagyobb nyomást helyez a bérek növelésére.

(MTI)

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Kéretik jól emlékezni! Orbán Viktor megköszönte a leköszönő kormánynak, hogy jól kezelték a válságot. Az IMF hitelből is maradt nekik, nem is kevés. Annak pedig jóval alacsonyabb volt a kamata, mint bármelyik piaci hitelé. Jó, tudom! Aranyhal effektus! Memória hossz 9 perc.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
Mert itt volt a legjobban lemaradva? Duh...mellesleg az árak még jobban emelkednek.
nezelodo
Ezzel az elsőséggel vajon mikor érjük el (fel) az ő bérszínvonalukat?
Nessy
Kéretik jól emlékezni! Orbán Viktor megköszönte a leköszönő kormánynak, hogy jól kezelték a válságot. Az IMF hitelből is maradt nekik, nem is kevés. Annak pedig jóval alacsonyabb volt a kamata, mint bármelyik piaci hitelé. Jó, tudom! Aranyhal effektus! Memória hossz 9 perc.
sgyuri2003
@Shikari: Az igazságtartalmáról egy kis valóság. hajlítás nélkül:

24.p3k.hu/app/uploads/2017/11/atlagber.png
Gauntlet
@sgyuri2003: Pff, csitt! Az a Hanyatló Nyugat !
Borsodi
Magyarországon nőnek a bérek ,kinek? Mért járnak a Magyarok Szlovákjába dolgozni? Ha euróba kapnák a fizetésüket, itt volna aki 100 eurót kapna havonta.
tudode
Azért nem mindegy, hogy kiknek emelték a bérét a VÁLLALKOZÁSOK, mivel lepkehálóval sem kapnak egy csomó szakmában SZAKEMBERT!
.
De pátunk, és kormányunkat kiszolgáló köz-, rabszolgák bértáblája nem EMELKEDETT EGY kanyit sem!

----- Egy hónapot adott a kormánynak a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége az ígéretei teljesítésére
.
merce.hu/2018/03/10/egy-honapot-adott-a-kormanynak-a-kozszolgalati-szakszervezetek-szovetsege-az-igeretei-teljesitesere/
.
Bravó!
namihami
És a TASR- nak arra már nem volt kapacitása, hogy azt is közölje, hogy az ársk is hasonló vagy még gyorsabb tempóban nőnek. Csak azt "" felejtette"" még ki, hogy a béreket terhelő levonások is nálunk a legnagyobbak. Persze, így már közel se olyan szép a gyerek.
ittott
erre mondják, hogy ez az egyenlőtlen fejlődés törvényének a következménye. nem mindegy, hogy 100-jön 10, vagy ezerre 80. számoljunk polgártársak. segítek 10% és 8% de az utóbbi 8szor több. aszta kurrva.
namihami
@Shikari: Akkot néhány szóban azt is kifejthetnéd nekünk, libsiknek, hogy miért is özönlenek ide a szomszédokból vásárolni? Csak nem az orbáni szupergazdaságpolitikának köszönhető sz@r forint miatt? Lassan a tugrik meg a nyasszai dollár is többet fog érni. Persze, a Gazda és falkája nem forintban tartja a pénzét, hiszen a moszkvai és tagállami bankokban az még nem konvertibilis.
papa.49
Na szlovákok cseréljünk már kormányt a miek a tiétek lehet az meg jöjjön ide !!!
vladimir putin
@Shikari: több pénzből többet lehet költeni. Ennyi. Éljen orbánvitor, a zseni, aki kikutatott egy lónak a fasza grafikont a magyarok javára.

De még ha génhibás is vagy, akkor is csíplek, mert még a kútba is beleugranál, ha a Pakisztáni Mestergurud azt mondaná.

KOMMENTELJ TÖBBET!
justhpeter
A visegrádi négyek közül Magyarországon volt a legnagyobb lemaradás a bérek terén.
Aki Én
@Shikari a buta bohóc: Nem okoztál csalódást beteg nyaligátor. Eszméletlenül buta vagy, ezt ennél a hírnél is bizonyítottad :(
Az végképp szánalmas, hogy abban bízol, hogy te itt bárkit meggyőzöl, téged itt bárki komolyan vesz. De megértjük, hogy jó neokommunista ifjúként teszed amit parancsba kaptál, és hazugságokkal bombázod, uszítod a társadalmat.
magyarbakancs
@Shikari: Ha jól emlékszem a Járai volt a nemzeti bank akkori vezetője mikkor a szocik voltak hatalmon.
Magasabb volt a forint kamat mint a Svájci Frank hitel kamata.
Tehát senki nem volt a saját pénztálcája ellensége.
Mindenki felvette a Svájci Frank alapú hitelt.Aztán hogy az USA bedőlt és ment minden a lecsóba gondolom nem a szoc libisek tehetnek.
Magyarázd meg nekem ,hogy lehet a saját valutád kamata magasabb mint egy másik állam valutájáé?
Létszíves homályosítsál fel. Szijjártó és a nagy tudású Kósa meg dumált ,hogy milyen közel álltunk az államcsőd széléhet mit ad isten egy hét alatt 10-25% kal romlott a forint.
Hát Orbán nagy formátumú politikus az nagy formátumú kupac na a többit nem írom
magyarbakancs
@Shikari: Kérdésemre válaszoljál ne hablatyolj."Magyarázd meg nekem ,hogy lehet a saját valutád kamata magasabb mint egy másik állam valutájáé?"
magyarbakancs
@Shikari: Akkor te melyiket veszed fel nem a kedvezőbbet.?
Tehát a teóriád nem állja meg a helyét.
A forint szarvolt szar,és szar is marad.
Meg mondom miért mert a politikusaink gazdasági szakembereink szart se érnek.
Summásan ennyi.
Hívhatják azt Matolcsyinak Orbánnak,Hornak,Csurcsánynak,Járainak.
namihami
@Shikari: A libsik alatt nőtt kétszeresére? Nem tévedtél Te egy keveset az időben? Ülj vissza az időgépedbe és fuss neki mégegyszer.
A többit a többiek már leírták helyettem.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/06/%C3%A1r.png
A száguldva fejlődés és zászlóshajó, valamint hajtómotor jellegünk abból látszik jól, hogy ameddig egy átlag uniós polgár a fizetéséből 100 darab bizgentyűt tud venni, a szlovák kolléga 76 bizgentyűt, a lengyel 74, a cseh 78 ugyanolyan bizgentyűt, a kéményen csimpaszkodó magyar honpolgár 63 darabot.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/06/gdp.png
A V4 országok közül nálunk halnak meg a legtöbben, de legalább a legkorábban is, az életszínvonal is a sereghajtásra jó, ellenben lényegében a külföldi befektetőktől függ az ország. Tanulság is van, miért pont az ne lenne? Vagy a kormánypropagandát kell elfogadni, vagy a tényeket. A kettő még a végtelenben sem találkozik egymással.
Eladott Ország
A kettős lábbal szavazók létszámának növekedése cselekvésre késztette az állampártot, de még így is sereghajtók vagyunk. Románia már beelőzött.
Aki Én
@Shikari a buta propagandista: 08:36
,,Az emelkedés az emelkedés, hiába varázsolsz!"

Ül a mély kút peremén a napsütésben három értelmes átlagember. Beszélgetnek az élet dolgairól, szépségeiről.
Egyszer csak a mélyből meghallanak egy furcsa hangot. Hallgatóznak, hogy a torz hangból valami értelmes foszlányt kivegyenek, de nehezen hallható a mélyből az elsőre hihetetlennek tűnő mondat.
A fura hang azt mondta:
Na, ki a király…???
Először nem értette a három értelmes ember, hogy mit akar ez jelenteni a mélyből, de később megértették.
A kút fenekéről véres verejtékkel felkapaszkodó, valószínűleg sokkos állapotban lévő alak, annak örült, hogy alulról a második kútgyűrűnél tart a fény felé, és ezt a mélységben töltött időnek köszönhetően egy picit túlértékelte. Ő ezt sokkos állapotban úgy látta, hogy a többiekhez képest ő az, aki csak emelkedik, emelkedik, miközben a többiek ,,csak” stagnáltak fent a peremen. Hangosan mondta is nekik: ,,Az emelkedés az emelkedés, hiába varázsolsz!"

És @Shikari: nak megint igaza volt. A többiek tényleg nem emelkedtek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.