A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a szerb-magyar kettős állampolgár férfival szemben, aki újév napján megölte szintén vajdasági barátnőjét Szegeden – tájékoztatta a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Vádat emeltek a vajdasági férfival szemben, aki újévkor meggyilkolta a barátnőjét

Fotó: Pixabay cco

Serfőző Katalin közölte, az előzetes letartóztatásban lévő férfit emberölés bűntettével vádolják.

A vád szerint a férfi és barátnője december 30-án utazott Szegedre, hogy a Tisza-parti városban töltse a szilvesztert.

A sértett rokonának lakásában szálltak meg. December 31-én előbb a lakásban találkoztak ismerőseikkel, majd egy szórakozóhelyre mentek. A huszonkilenc éves vádlott az este során folyamatosan alkoholt fogyasztott, ittas állapotba került.

Miután reggel visszamentek a szállásukra, a sértett közölte a vádlottal, hogy italozásai miatt szakít vele.

A férfi elfogadta a lány döntését, és lefeküdtek aludni.

A vádlott egy idő után felkelt, majd előzetes szóváltás nélkül fojtogatni kezdte az ágyban fekvő sértettet, fejét többször a falba verte.

A lány a bántalmazás miatt rövid időn belül elhunyt. Ezután a férfi megkísérelte felvágni az ereit. Miután nem járt sikerrel, szólt az egyik szomszédnak, hogy hívja a mentőket és a rendőrséget.

Az öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt az ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását és Magyarország területéről történő kiutasítását indítványozta – tudatta az ügyész.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.