Szeptemberre hivatalosan is párttá alakulhat a Mi Hazánk Mozgalom, már megindult a szervezet bejegyzési eljárása a bíróságon. A Jobbikból kivált, mozgalmat alapító politikusok kedden a Fővárosi Törvényszék civil szervezetek irodája előtt tartott sajtótájékoztatójukon bemutatták, illetve megnevezték a párt vezető tisztviselőit; a párt alapító elnöke Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere lesz.

Szeptemberre hivatalosan is párttá alakulhat a Mi Hazánk Mozgalom

Dócs Dávid, Cserháthaláp független polgármestere, Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, a Mi Hazánk Mozgalom alapítója és Dúró Dóra független országgyűlési képviselő sajtótájékoztatót tart a Fővárosi Törvényszék civil szervezetek irodája előtt 2018. július 3-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Dúró Dóra független országgyűlési képviselő elmondta:

a párttá alakuláshoz szükséges papírokat már beadták a bíróságra, és június 13-án elindult a Mi Hazánk Mozgalom pártként való bejegyzési eljárása.

Közölte, mozgalmuk alapító nyilatkozatát végleges formájában augusztus 20-án hozzák nyilvánosságra, addig azonban a dokumentum első formájáról társadalmi párbeszédet akarnak folytatni, július 15-étől. A dokumentumban rögzítik majd a párt politikai irányelveit – tette hozzá.

Toroczkai László alapító elnök, Ásotthalom polgármestere közölte, azért még a párt zászlóbontó nagygyűlése előtt adták be kérelmüket a bíróságra, hogy – megelőzve politikai ellenfeleiket – a párt nevét levédjék. Hozzátette: a bejegyzés a törvényszékről kapott ígéretek szerint "szeptember környékére várható".

Közölte, ügyvezető elnökség működik a tisztújító kongresszusig, ennek tagjai között van Dúró Dóra elnökhelyettes, Árgyelán János pártigazgató, valamint a párt alelnökei: Novák Előd, a Jobbik korábbi alelnöke, Dócs Dávid, Cserháthaláp polgármestere, Ferenczi Gábor, Devecser polgármestere, valamint Császárné Kollár Tímea, aki korábban a Jobbikban regionális igazgatóként tevékenykedett.

Elmondta, szervezetüknek már 1500 tagja, illetve jelentkezője van, és velük elindult a párt felépítése; most azon dolgoznak, hogy "becsatornázzák a megkereséseket".

Az eddigi hivatalos nyilatkozatok, illetve facebookos bejegyzések alapján már 60 olyan önkormányzati mandátummal rendelkeznek, amelyet jobbikos listán szereztek képviselők, de szerint ennél "lényegesen több várható" a következő hetekben, hónapokban – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón az elnökségből megjelent még Dócs Dávid, Cserháthaláp polgármestere, aki korábban a Jobbik Nógrád megyei elnöke volt, azt mondta, négy alappillérre építik a pártot: a hitelességre, a bajtársiasságra, a hazafiságra és a politikájukban képviselt "aranyközépútra".

Toroczkai László kérdésekre válaszolva egyebek mellett azt mondta, "egyelőre úgy tűnik", hogy a Jobbik is politikai ellenfeleik között van, mert "úgy viselkedik".

Arra a kérdésre, igényt tartanak-e a Jobbik költségvetési támogatásának egy részére, igennel válaszolt, hozzátéve: erről tárgyalásokat kezdeményez Sneider Tamással, a Jobbik elnökével.

Szerinte a Jobbik tisztújító kongresszusán kapott szavazati aránynak megfelelő pénzt kellene kapnia mozgalmuknak az állami támogatásból; ez 46,4 százalék.

Hozzátette: ha ezt nem kapják meg, akkor közadakozásból, önerőből, "mozgalmi lendülettel" működnek majd.

Kérdésre válaszolva azt is mondta, rövid távon nem, de hosszú távon számítanak arra, hogy a Jobbik parlamenti frakciójából kiválva még többen csatlakoznak Dúró Dórához, illetve pártjukhoz.

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
Hamarosan kiderül, hogy orbán embere-e.
Nála könnyebben karakter-gyilkolható "politikus" kevés akad, könnyű préda lenne pl. a pesti striciknek ha orbán megengedi levadászni.

A helyieknek nem tetszik, hogy mindig megemlítik polgármesteri titulusát, miközben november óta alig látják a településen, hol a jobbiknak kampányolt, hol a jobbik alapszervezeteit járta körbe, hogy elszipkázza a jobbikos tagságot, most pedig a pártját építgeti.
Eközben a falujában állnak a közbeszerzések, a beruházások. A helyiek nem szeretik, a választáson is látszott, fityeszes település Ásotthalom.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
sgyuri2003
Csak demokratikusan.
Még nincs párt , de megvannak az önjelölt vezetői.
Így nem lehet megint elbukni az elnökké választást mint a jobbikban megtörtént.
Egy valóban demokratikus pártot az ügyvivők gründolnak össze és megalakulás után megküzdenek a vezető tisztségekért.
Hellcat
Úgy úgy...bomlasszátok csak tovább az ellenzéket...amúgy is halott de azért rúgjatok még bele párat.
namihami
Levàlnak a nyilasok a hungaristák kebeléről?
Ezeket vastagabb láncon kell majd tartani?
A Torockaival majd pitbullt fognak simogattatni?
C
namihami
Bocs, lemaradt vége: Csupa kérdés, válasz meg sehol.
vladimir putin
Ez eddig rendben, de a Ti Hazátokra ki fog szavazni?
wagabund
Szóljon már valaki Dúró Dórának, hogy egy mérvadó politikus ne így öltözzön. Itt a kocsmában, vagy a közértben, házibulin nagy sikere lenne a szép vállai mutogatásával, de egy közéleti megmondó ember, diszkrétebben öltözzön. Nézze meg Angela Merkelt, az sem jár fedetlen felsőtesttel..pedig megtehetné...

Jééézusom..
Edmond Dantes
@wagabund: Valóban igaza van,de inkább ő járjon szoros,kivágott ruhában,mint Toroczkai klottgatyában vagy a betyársereg bő gatyájában.
papa.49
A puding próbája az evés, majd kiderül, de a suskáért már bejelentkeztek a jobbijhoz, csak azt negyvenvalahány százalékot nem értem hogyan jött ki az újfiúknak !!!
kripton
@wagabund: Jobb nőd sose legyen, mint frau Merkel a két puncijával. :-)))
verőce21
Ritka csinos feneke van a Dórikának!
Nyilvánvalóan, Ő a párt egyik "húzóembere". :)
JAJMÁR
és Dúró Dóra nem csak szép, az esze is lehetne ennek az új pártnak. Egy másik rendszerben.
human
Óh. Dórika nagyon oda tette magát.
funthomas
A hülyéje, a kockafejű Toroczkai - no nem azért kocka, mert okos - tényleg nem veszi észre, hogy miről szól ez az egész...
Szánalmas - és MINDENKI számára, aki követi, mert ezek valójában képesek eladni az országot pénzért; alufóliasipkás - ideig-óráig érezni vágyott - hatalmi mámorért.

Mindennek van ára - így Magyarországnak, a magyar embereknek, a magyarságnak is...
Legalábbis a magyar politikusok szerint.
Demokráciából, emberségből megbukott mindegyik !!!

A Fidesz csak csúcsra járatja a magyar szinapszist - ahogy egyik emberről terjed át a másikra az ingerület - idegileg.

Ez a maximum, ami kihozható ebből a népből - ezek szerint.
Sajnálom?
Ha te nem, akkor én sem!
funthomas
Ja, és érdemes megnézni a mikrofon feliratokat.
Ha jól látom, van ott ATV is?
Pár hónapja már nem nézek ATV-t (sem).
A kutyákon kívül senkit nem érdekel a politikai show műsoruk - már ez is csak a pénzről szól.
Puccos stúdióban, kikent-kifent médiacápák röhécselnek a magyarok tragédiáján havonta milliókért.
A faszom sem kíváncsi erre/ezekre !!!

Az a baj, hogy szűkül a kör.
Egyre kevesebb a hiteles forrás.
Jön a kicsit anarchia?
Egymást okosítjuk ki, és gerillában toljuk?
De ez élő történelem, amiben benne élsz!
Akarsz történelmet írni?
Soha nem voltál ennyire közel hozzá!
Amiről eddig csak tanultál, most formálhatod - akár egy kirívó egyéni akcióval is...
funthomas
A gödröcskearcú, meg szexis cuccban álldogál, hátha a sok náci begerjed rá, és lájkolja.
De tényleg ennyire primitívek - ők?
De tényleg ennyire primitívek, - akik csak ezért lépnek be hozzájuk?

Anyám borogass !!!
vladimir putin
Én azért egyszer meghúznám, de a vacsoraszámlát ráíratnám, hadd tanuljon.
F_Viktor
Hamarosan kiderül, hogy orbán embere-e.
Nála könnyebben karakter-gyilkolható "politikus" kevés akad, könnyű préda lenne pl. a pesti striciknek ha orbán megengedi levadászni.

A helyieknek nem tetszik, hogy mindig megemlítik polgármesteri titulusát, miközben november óta alig látják a településen, hol a jobbiknak kampányolt, hol a jobbik alapszervezeteit járta körbe, hogy elszipkázza a jobbikos tagságot, most pedig a pártját építgeti.
Eközben a falujában állnak a közbeszerzések, a beruházások. A helyiek nem szeretik, a választáson is látszott, fityeszes település Ásotthalom.
funthomas
A ti, MI Hazánk mozgalom, nem az én hazám, és sokaknak másoknak sem.
Már buktátok a neveteket!
szép új világ
@vladimir putin: Ha pártot alapítanék Kúró Dórát Én is bevennem. Biztos találnék neki valami "testhezálló" elfoglaltságot :)
Eladott Ország
A Mi Hazánk Mozgalom a fidesz egyik csicskapártja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.