Augusztusban nevezik meg az új rektort.

Az mfor.hu szúrta ki az egyetem honlapján, hogy augusztus 31-i határidővel benyújtotta lemondását Patyi András.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora a június 29-i fenntartói testületi ülésén jelezte ezt, kérte, a testület kezdeményezze Áder János államfőnél a felmentését.

A testület lemondását tudomásul vette, egyben döntött az új vezetői pályázat kiírásáról. Az mfor.hu néhány napja azt írta, hogy az új rektor Koltay András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense ülhet.

Patyi feltűnt abban a videóban, amit Orbán Viktor miniszterelnök osztott meg a kampánya során, és amelyben a rektorral is élcelődött, több vélemény szerint megalázó módon.

Patyi egyébként állítólag azért távozik az NKE éléről, mert őt bízzák meg az új közigazgatási felsőbíróság vezetésével, de az NKE szerint nem szakad el az egyetemi élettől, oktatói munkáját intézményvezető egyetemi tanárként folytatja.

Címlapkép: Facebook/Orbán Viktor

(mfor.hu)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Patyi Nagyonsajnálomminiszterelnökúr András rektor igazi NER csinovnyik, nem vész el csak átalakul. Remélhetőleg az egyre több egyenruhás szükségességét (is) vehetjük nyugodtan fenyegetésnek. Ha már migránsinvázió nincs, legalább egyenruhások legyenek. Sokan, és egyre többen. Hála legyen, az ország vagyonát már nem nagyon kell félteni, az a legjobb kezekbe került (ami még megmaradt belőle, azt már nem nagy ügy széthordani). Abban viszont sok igazság rejlik, hogy a hatalom birtokosai az idő múlásával egyre nagyobb védelemre szorulnak majd, jól érzi a vezérlő csillag. Ez abból is jól látszik, ahogyan önmagát nyugtatja: hát persze, hogy a szabad magyarok szabad akaratából lett meg a harmadik kétharmad. Hát persze, hogyne.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
"Patyi egyébként állítólag azért távozik az NKE éléről, mert őt bízzák meg az új közigazgatási felsőbíróság vezetésével"
Hálából, hogy közreműködött a választások (nem igazán tisztaságának nevezhető) lebonyolításában!!!?? Itt tovább erősítheti ov akaratát!!?
Eladott Ország
Patyi Nagyonsajnálomminiszterelnökúr András rektor igazi NER csinovnyik, nem vész el csak átalakul. Remélhetőleg az egyre több egyenruhás szükségességét (is) vehetjük nyugodtan fenyegetésnek. Ha már migránsinvázió nincs, legalább egyenruhások legyenek. Sokan, és egyre többen. Hála legyen, az ország vagyonát már nem nagyon kell félteni, az a legjobb kezekbe került (ami még megmaradt belőle, azt már nem nagy ügy széthordani). Abban viszont sok igazság rejlik, hogy a hatalom birtokosai az idő múlásával egyre nagyobb védelemre szorulnak majd, jól érzi a vezérlő csillag. Ez abból is jól látszik, ahogyan önmagát nyugtatja: hát persze, hogy a szabad magyarok szabad akaratából lett meg a harmadik kétharmad. Hát persze, hogyne.
Ludmilla
ugyan...átszáll egy másik ágra..ordenáré egy aljas rendszer ez
papa.49
Pityipatyi ,,jóemberünk,, neki jár valami !!!
Commenter
@papa.49: bár akadt egy kis homok a gépezetben az egy tetovált volt, de nyilván nem azért mond le!
papa.49
Felhívta a figyelmét valaki, hogy úgy gondolta le kéne mondania )))))))))))))))))))))))))))))))))
Na vajon ki volt a valaki???
Azt hiszem nem nagyon kell találgatni, egyből tudjuk a választ !!!
justhpeter
A segg, amit nyalnia kell ugyanaz marad, csak a nyalóka más ólat kap.
Desischado
A bíróság elnöke lesz!!! Na bizonyíthat megint! Elmentem hányni! Justitia kétségbe lehet esve, az biztos!
terlasz
Jobb lenne, ha patyiságáról momdana le a rektor.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.