Győri Péter józsefvárosi független polgármesterjelölt azt ígéri, megválasztása esetén nem ír alá kilakoltatási határozatot.

A – civilek mellett az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum, a Párbeszéd és a Liberálisok által támogatott – jelölt erről szerdán Budapesten beszélt újságírók előtt.

Győri Péter szerint a józsefvárosi önkormányzat visszatartja a kilakoltatásokat, de a vasárnapi időközi választás után,

ha Sára Botond főpolgármester-helyettes, a Fidesz-KDNP jelöltje győz, kilakoltatási hullám kezdődik.

Hozzátette:

tudomása van róla, hogy több család összepakolva várja a választást.

Kitért arra is:

Józsefváros 2017-ben mindössze 20 millió forintot, a kerületi költségvetés egy ezrelékét költötte lakhatási támogatásra.

Megjegyezte, a kilakoltatás támogatással megelőzhető, az általa vezetett Hálózat Alapítvány például 20 éve segíti a tartozást felhalmozó családokat, és csak a józsefvárosi családoknak már több mint 300 millió forint támogatást nyújtott, hogy elkerüljék az utcára kerülést.

Azt is mondta:

a VIII. kerületben összesen 4700 önkormányzati bérlakás van és ezek felét el akarja adni az önkormányzat. Ebből a 4700-ból pedig csak 500 lakást adnak bérbe szociális alapon, rászoruló családoknak.

Erőss Gábor, a Párbeszéd elnökségi tagja, józsefvárosi önkormányzati képviselő szerint a jelenleg Sára Botond vezette önkormányzat milliókat költ a kilakoltatásokat intéző Fidesz-közeli ügyvédekre, akik "az emberek nyomorán gazdagodnak".

Úgy fogalmazott: Józsefvárosban már "jobb a lovaknak, mint az embereknek", hiszen Mészáros Lőrinc több milliárd forintból épít 2 luxuslovardát a kerületben. Ebből a pénzből pedig rendezni lehetne az emberek lakhatását. Egyrészt, hogy ne kelljen egészségre káros lakásokban élnie több száz családnak, másrészt, hogy ne kerüljenek utcára emberek.

Hozzátette, Kocsis Máté korábbi polgármester és Sára Botond "hajléktalanokkal riogat, miközben ők teszik hajléktalanokká a józsefvárosiakat".

Józsefvárosban vasárnap tartanak időközi polgármester-választást, mert Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselővé választása után – összeférhetetlenség miatt – április 17-i hatállyal lemondott a tisztségről.

Kocsis Máté 2009 novembere óta töltötte be a polgármesteri tisztséget Budapest VIII. kerületében, ahol 2010-ben és 2014-ben is újraválasztották.

Forrás: MTI, Facebook

Fotó: Facebook

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
@Shikari: A szegények lakhatási támogatása közel sem tenne ki akkora összeget, mint a nagyon gazdagoknak tett kedvezmények, pl.. adócsökkentés, amivel ők nyernek a legtöbbet, nem beszélve most az ellopott, v. alkotmányos díjak milliárdjairól. Ezt is mi fizetjük ki.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
@Shikari: A szegények lakhatási támogatása közel sem tenne ki akkora összeget, mint a nagyon gazdagoknak tett kedvezmények, pl.. adócsökkentés, amivel ők nyernek a legtöbbet, nem beszélve most az ellopott, v. alkotmányos díjak milliárdjairól. Ezt is mi fizetjük ki.
steve82
@Shikari: Pont te beszélsz, te eltartott. Csicskázzál csak... :)
Jozefina
"Győri Péter józsefvárosi független polgármesterjelölt azt ígéri, megválasztása esetén nem ír alá kilakoltatási határozatot."
Végre egy normális hozzáállás!!!
A fidesz-kdnp-nek keresztényi és családszerető programjából erre gondolni sem mernek!!
namihami
Na "" nyócker"", a laszti most a ti térfeleteken pattog.
Lehet dönteni, orbáni-mészárosi világ vagy emberi. Áprilisban az orbánit választotta falusi "" elit"". Most egy hasonló, de budapesti kerület fog lépni. Meglátjuk, hogy a nép melyiket akarja.
ibn Said
@Shikari: Te véglény (embernek soha nem neveznék olyat aki a szegényeket, elesetteket "ingyenélők"nek nevezi!), remélem kerülsz majd olyan helyzetbe, hogy kilakoltassanak, és utána letartóztassanak, mert hajléktalan lettél!
1magyar
Ilyen picha bérekből persze hogy a gazdagok gazdagodnak.De nyugdíja is hiába van azok között is sok a hajléktalan.
Ezt a rendszerváltás óta garázdálkodó kormányok okozták. A milliárdosoknál van az a pénz ami az állam működéséhez kellene.
szaboria1
48 évig éltünk a VIII. ker.be Kocsis teljesen tönkre tette. Csécseit is Ő fúrta meg addig nem volt ekkora leszakadás mint most, már a Szigony u. lakótelep is a lepukkant kategóriába tartozik. Nem beszélve a Diószegi utca környékéről.
steve82
@Shikari: Te támogatod a rabló rezsimet, úgyhogy rád illik inkább ez a kifejezés...
steve82
@Shikari: Oks, neked meg jó csicskázást, csak arra vagy jó, mint kiderült :)
Jozefina
Úgy látom, hogy a fidesz-kdnp-nek semmi sem drága, főleg az ígérgetések!!! Ebből már tele van a padlás!!! Szerintem mindenféleképpen jót tenne a kerületnek egy váltás!!! Gyóri Péter erre kíválóan alkalmasnak tűnik!!!
Clavigo
@Shikari: Még mindig itt vered a nyálad,,te román buziqrva ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.