Két hónappal meghosszabbította a Szegedi Járásbíróság Czeglédy Csaba letartóztatását – közölte a Szegedi Törvényszék szóvivője szerdán.

Meghosszabbította a bíróság Czeglédy Csaba letartóztatását

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Juhászné Prágai Erika elmondta:

a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt látta szükségesnek a kényszerintézkedés meghosszabbítását.

A bíróság a letartóztatás céljait a bűncselekmény jellegére, a nyomozás állására és a gyanúsított személyi körülményeire figyelemmel enyhébb kényszerintézkedéssel nem látta elérhetőnek. A döntés nem emelkedett jogerőre.

Czeglédy Csaba ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott.

A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Czeglédy Csabát tavaly júniusban vették őrizetbe a pénzügyőrök, majd került előzetes letartóztatásba.

A politikus március 1-jén, miután független országgyűlési képviselőjelöltként nyilvántartásba vették és így mentelmi jog illette meg, elhagyhatta a börtönt.

Másfél nap múlva, mentelmi jogának felfüggesztését követően egy másik bűncselekmény – gazdasági csalás – gyanúja miatt újra őrizetbe vették.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de mandátuma – miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában – megszűnt.

Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Forrás: MTI

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Világosítsa meg valaki gyarló elmémet! Zárolták a bankszámláját, megszünt a cége. Akkor hogy az ördög fülibe tudna "bűnt ismételni"?
Jó, van egy marha nagy bűne! Ellenzék! Ma ennyi elég is!
F_Viktor
@Nessy: Letartoztatása óta eltelt több, mint egy év! Az ügyészség állítása szerint már akkor is tudták, hogy mivel vádolják, a 6,2 milliárdos vagyoni hátrány összege sem változott azóta.
Ellene a vádemelés pedig még mindig sehol, nagyon kilóg a lóláb!
lusta
@F_Viktor: Még ki sem hallgatták. Mellesleg nem lennék meglepve, ha 2 hónap múlva ismét meghosszabítanák és a végén egy rahedli kártérítést fizet majd az állam, nem, nem ezek a tetvek, az állam, tehát az adófizetők.
Eriksson
Dörzsölt pacák ez, majd kitalálja mi legyen. Kérdés, hogy Gyurcsány segít-e neki.
Equus1
így kell mártírt csinálni valakiből... olyan puska ez, ami igen könnyen visszafelé sülhet el!
Jozefina
Mert Tüncike így akarta!!! És a bíró egy seggnyaló!!??
namihami
Ezek szerint nincs szoros kötődés közte és a Fidesz között. Akkor biztos keményebb büntire számíthatott volna, ugye?
papa.49
Ki akarnák csikarni belőle, hogy mártsa be a Gyurcsányt, vagy az Altus-t !!!
bence
@papa.49: ! Mindent elkövet a fidesz hatalom , hogy ez bekövetkezzen ! Remélem nem járnak sikerrel ?!
papa.49
@bence: Én is remélem, hogy megmarad becsületesnek ...
mariaberta
Vajon mit tudhat Czeglédhy, hogy ennyire félnek tőle?
justhpeter
@Pegero: Még nem aludtad ki magad, feküdj vissza !
nezelodo
Mindig elcsodálkozom, hogy ennyi idő után sem bírja kiheverni a Gyurcsányt a Viktor. Nagyon elevenjére tapinthatott a Fletó, hogy még mindig rémálmai vannak miatta.
dr. prédikátor
@Pegero: Ha iszol ne keverd a piát mert attól leszel ilyen!!!
Eriksson
@mariaberta: Hát azt, hogy ő is "nokiás doboz"-ban hordta a kampánypénzt Gyurcsánynak. Félnivalója Gy-nak van, mert ha Czeglédi köp...
kereső
Nem tudom,hogy mit szajkóznak még mindig gyurcsány ellen.Politikailag "hulla", egy "döglött" oroszlán, mi ez mégis?Ha csak ez nem, amit ezek szerint nem csak képletesen kell érteni:
", ha lehetőséged van megölni ellenfeledet, nem gondolkozol, hanem megteszed..."-mondta volt orbán.
Zeta
Ha ez nem politikai koncepciós per, akkor mit keresnek meg sokan szabadlábon. Olyanok, akik mai napig lopnak?
nezelodo
@Zeta: "Mit keresnek még sokan szabadlábon?" Most keresik a többi milliárdot, amit a közösség pénzére vigyázni képtelen brüsszeli bürokraták tálcán kínálnak nekik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.