Nőtt a külföldi vevők érdeklődése a fiatal, keveset futott magyarországi használt autók iránt a kereskedők tapasztalatai szerint, a gyenge forint hatására.

A DasWeltAuto jelentése szerint a gyengülő árfolyam akár több ezer eurós nyereséget eredményezhet egy-egy autónál, így a nyugati országokból érkező vevőknek már vonzó Magyarországon megvásárolni a jó minőségű használt kocsikat. Példaként hozzák, hogy

egy 10 millió forintos autó esetében akár 2600 euró is lehet a nyereség a tavaly nyár vége óta kialakult árfolyamkülönbség következtében.

Gyenge forint esetén a fiatal, jó állapotú gépkocsikat viszik el a külföldi vásárolók, akik nem ritkán flottát vásárolnak fel Magyarországon, hogy még nagyobb nyereséget realizáljanak – közölte Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. Megjegyezte: ez lassítja a koros magyarországi gépjárműállomány fiatalodását.

Magyarországról egyre több autót adnak el külföldre

A közlemény idézi a Központi Statisztikai Hivatal adatait: 2017-ben 18 956 autót vittek külföldre Magyarországról az autókereskedők, 27,1 milliárd forint értékben. A DasWeltAuto várakozásai szerint idén ez a szám nőni fog.

Frank György kitért arra, hogy a jelenlegi árfolyam az importra is hatással van, de csak a drágább kocsikat érinti. Valamivel kevesebb fiatal jármű érkezik Magyarországra a határon túlról, ám az idős, 10-15 éves kocsik behozatala nem mérséklődik, mivel alacsony értékük miatt pár tízezer forint csupán a differencia – mutatott rá a márkaigazgató.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.