A 2018 decemberéig tartó fél év alatt 33 millió forintból indít imázsjavító kampányt a Lehet Más a Politika parlamenti frakciója – írja a párt üvegzseb-oldalán nyilvánosságra hozott információkra hivatkozva a Népszava. Az Országgyűlésben 9 képviselővel jelenlévő ellenzéki párt szakértők közreműködésével költi el a pénzt kommunikációs feladatokra, sajtómegjelenések tervezésére és jogi-szakértői tanácsadásra. Az ezekkel a feladatokkal kapcsolatos szerződések mindegyike közbeszerzési értékhatár alatt marad, és úgy néz ki, hogy a ... Ami azt illeti, az LMP-nek szüksége is van mosolyoffenzívára, a közkeletű vádak szerint ugyanis a párt felelőssége, hogy az ellenzéknek nem sikerült összefognia az április 8-i parlamenti választásokat felvezető kampányban és megakadályoznia a Fidesz kétharmados győzelmét. Az LMP-ben a parlamenti választások óta több fegyelmi eljárást is indítottak olyan politikusok ellen, akik hajlottak az együttműködésre, a belső konfliktusok miatt pedig Hadházy Ákos...

Forrás: 168ora.hu
Feltöltő: bencemacska
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
@dr. prédikátor: Inkább még mindig.
papa.49
@bencemacska: Akartál valamit írni, mert itt vagy rovatok tetején de csak a neved, más semmi ???
A cikkre pedig MIBŰL???
bencemacska
@papa.49: ma, 18:26
Írtam is, de mikor megnyomtam az elküldés gombot, az jött válaszul, hogy ilyen oldal nem létezik.
Egy darabig próbáltam visszahozni az előzményekből, de az sem sikerült, aztán itt hagytam.
Lehet, hogy ez másutt másképp jelent meg?
papa.49
@bencemacska: Most jöttem vissza majd meglátom ha végigmegyek a listán, vagy itt maradsz örökre az se baj ...
papa.49
@bencemacska: Még itt vagy, volt ilyen már nekem is aztán vagy 2 nap múlva eltűnt ...
bencemacska
Két ilyen elszállt témára emlékszem:
- a nemzetszépe választás és a
- a vasfüggöny ereszkedett Európára, birkahang.
Ott tűnt el a hozzászólás írása közben az oldal biztosan. A többi címére már nem emlékszem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.