VV Fanni unokatestvére a Borsnak azt mondta, a család jelenleg azt sem tartja kizártnak, hogy a fiatal lányt bebetonozták gyilkosai.

A lap szerint Novozánszki Fanni, avagy VV Fannival kapcsolatban a családja mai napig találgat – a hatóság szerint meggyilkolhatták.

Döbbenetes gyanú: bebetonozhatták VV Fanni holttestét?

– Bár Katival, Fanni édesanyjával mostanában nem beszéltem, szerintem az egész család nevében mondhatom, hogy mi nem hisszük, hogy az előzetes letartóztatásban ülő B. László a gyilkos. Szerintünk ő csak szállító volt, aki elfuvarozta Fannit valahová, és ő az, aki úgymond elviszi a balhét – magyarázta a Borsnak Fanni unokatestvére, aki ennyi idő után kevés esélyt lát arra, hogy szerette életben van.

– Nyolc hónap telt el, és én egy ideje igyekszem tudatosítani magamban, hogy Fanni sajnos, nagy valószínűséggel már nem él. Nagyon megszenvedi ezt a család, főleg az anyukája, és nagyon szeretnénk, ha végre választ kaphatnánk a kérdéseinkre – folytatta az ifjú rokon, aki tart tőle, hogy igaz lehet a legutóbbi teória:

Fannit bebetonozták.

Mint a Bors írja, a luxuslakópark területén, ahol Fanni élt, ugyanis már akkor építkezések folytak, amikor a lány eltűnt, és B. László vallomásában is el­hangzott, hogy az albérlettől nyolcszáz méterre, két, számára ismeretlen férfinak adta át az eszméletét vesztett Fannit.

Ha így van, akkor elképzelhető, hogy a gyilkosai nem mentek tovább, helyben megszabadultak a holttesttől. Az új lakóházak alapjának kiásása akkoriban már megtörtént, ami után a betonozás következik. Gyilkosai okkal gondolhatták úgy, hogy ha Fanni holttestét az építési területen aznap éjjel elássák, akkor valószínűleg sosem találnak rá.

– Jó lenne, ha valahogy átvizsgálnák azt a területet is, úgy tudom, vannak erre korszerű eszközök, amelyek kimutatják, ha van ott holttest. Szeretnénk végre tisztességesen eltemetni és búcsút venni tőle, ha lenne egy hely, ahol meglátogathatnánk őt – csuklott el az unokatestvér hangja a lap szerint.

(Bors)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@csipetke: Egy frászt, valamelyik nagykutyának volt a nője, és olyan dolgokat megtudod amit nem kellett volna, valakit nagyon védenek a szervek, és az nem az eltűnt csaj !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csipetke
Sajnálom,ami ezzel a nővel történt,de vajon Maris nénit Bivalybasznád-alsóról is ilyen intenzitással,és eddig sokszázmillióba kerülő nyomozással keresnék-e a rendőrök?Vagy azért érdemel ekkora figyelmet,mert egy tv-sorozatban szerepelt pár hétig?(ráadásul egy mindennek a legalja sorozatban)
papa.49
@csipetke: Egy frászt, valamelyik nagykutyának volt a nője, és olyan dolgokat megtudod amit nem kellett volna, valakit nagyon védenek a szervek, és az nem az eltűnt csaj !!!
simmering73
Sokat tudhatott ha ilyen eszeveszetten keresik. És nem a szomszédairól.
csipetke
@papa.49: @simmering73: Biztos igazatok van,végülis prosti volt,azokhoz meg járnak politikusok is,nem kevesen,a kereszténység nevében.:) Azt olvastam,hogy a bűnügyi költségek már bőven 500 millió felett járnak.
lópicigáspár
Kőműves Kelemen is megmondta: asszony kell a házhoz!
papa.49
@csipetke: Ez már majdnem annyi mint a rühelke telója volt !!!
Desischado
@papa.49: Nekem is ez a véleményem. Amúgy meg nem hiszem, hogy ennyi idő alatt ne lenne már valami eredmény.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.