Három erdélyi település önkormányzata részt vállal annak a tetemes bírságnak a kifizetéséből, amelyet Maros megye önkormányzatának elnökére, Péter Ferencre rótt ki a bíróság a székely zászló kitűzése miatt – közölték szombaton az érintett települések polgármesterei.

A Maros megyei ítélőtábla 42 642 lejre (mintegy 2 millió 980 ezer forint) bírságolta meg kedden Péter Ferencet, amiért korábban Szováta város polgármestereként nem volt hajlandó eltávolítani a székely zászlót a hivatalról.

Összedobják a dühös románok székely zászló miatti gigabírságát

Csibi Attila-Zoltán Erdőszentgyörgy, Tóth Sándor Nyárádszereda és Fülöp László Szováta polgármestere közölte: mivel a székely zászló nem csak Szovátán jelképezi a székelységet, hanem egész Székelyföldön, közösen kell kivegyék a részüket bánatban és örömben egyaránt. Az elöljárók elítélték és sajnálattal vették tudomásul a bíróság döntését, amely "elfogadhatatlanul magas" bírsággal sújtotta Szováta volt polgármesterét.

"Úgy éreztük, hogy ebben a helyzetben össze kell fognunk, mert (…) ma rajta, holnap lehet, rajtunk a sor"

- olvasható a közleményben.

A három Maros megyei város RMDSZ-frakciói egybehangzóan úgy határoztak, hogy Szováta 10 ezer lejjel, Erdőszentgyörgy 7000 lejjel, valamint Nyárádszereda szintén 7000 lejjel járul hozzá a kiszabott bírság törlesztéséhez.

Az elöljárók arra buzdítják az RMDSZ valamennyi szervezetét, hogy ebben és az ehhez hasonló helyzetekben segítsenek egymáson, hozzanak létre egy pénzalapot, ami hasonló ügyekben segítséget tud nyújtani.

(MTI)

Fotó: Kátai Edit/MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
36
@Shikari: Nincs még egy olyan gusztustalanul rosszindulatú, durva, buta, bunkó nép Közép-Európában mint a román.

Mit vársz a Brüsszeli liberálisoktól és a jogvédőktől/"bűnvédőktől". Alulképzett tahók. Azt sem tudják megkülönböztetni, Bukarest, vagy Budapest.
Pálinkás Pál
@36: Igazad van...ezért nem kellett volna osztogatni nekik az állampolgárságot!!!
advocat
Esetleg az Európai Emberi Jogi Bíróság? Bár esetünkben a polgármestert bírságolták (aki e minőségében elsősorban nem állampolgár, hanem állami hivatalnok), bár ez inkább az Európai Bírósághoz tartozhatna.
Egyébként mit is sértett meg?
namihami
Hülye (Orbán által hülyének nézett) magyar adófizető, itt a következő "" önkéntes"" fizetnivalód potyás, de sz@rkeverő határontúli "" testvéreid"" részére. És te, honi adózó megint indulsz az Orbán-kassza irányába, hogy a Vezérnek ismét befizessél néhány új voksot.
Eladott Ország
Nem akar csiszolódni a román magyar barátság száz év óta. Akkor lesz román-magyar barátság, amikor Közel-Keleten is béke lesz. Ott ugyanis már 5000 éve folyik a balhé...
Sokakat úgy nevelnek, hogy azzal mutatja meg valaki mennyire is hazafi, hogy minél nagyobbat köp a másik népre. Ilyen mentalitással még a változás halvány szikrája sem létezhet. Az egoizmus kiszűri az érzelmeket. Pontosabban olyan érzelmeket táplál, amelyek kizárólag az önérdeket szolgálják. A másokért való felelősség érzete teljesen eltompul, ezért semmilyen jellegű kapcsolat nem ereszthet gyökereket, mert mindkét fél hozzáállása az, hogy „ Minek szeressem a másikat ? Nekem az nem érdekem. „

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.