Bár elsőre nem tűnik ördögtől valónak a közfoglalkoztatottak számának csökkentése – már a csak az egyre nagyobb mérteket öltő munkaerőhiány miatt sem – annak a módja, ahogyan ezt a lépést kivitelezné a kormány, sokakat sodorhat a munkanélküliségbe és a totális létbizonytalanságba – írja elemzésében az Mfor. A probléma azzal van ugyanis, hogy a közfoglalkoztatásra szánt keretet az ország összes régióját egy kalap alá véve csökkentenék, miközben a munkaerőhiány nagyon egyenlőtlenül oszlik meg a térségek között. A Belügyminisztérium 2017-es összefoglalója szerint tavaly a közfoglalkoztatottak 88 százaléka vagy hátrányos helyzetű településen élt vagy rendkívül alacsony iskolai végzettséggel rendelkezett. Ez közel 159 ezer közmunkást érintett. 46 százalék esetében pedig mindkét feltétel teljesült, ez közel 90 ezer főt jelentett. Tavaly 298 milliárd forintot költött az állam közmunka finanszírozására, ezt idén 225-re csökkentették, a következő évi költségvetés tervezetében pedig csak 180...

Forrás: merce.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tulipan
Megint '"nem hagytak valakiket az út szélén'"! Inább belökték az árokba! Úgy kellett, mindenkinek,aki valahala is egy szavukat is elhitte!! Hahaha!A narancsos Dagadéknál nagyobb csalót nem hordott még hátán a föld, ez alatt a kb. milliárdrd év alatt!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tulipan
Megint '"nem hagytak valakiket az út szélén'"! Inább belökték az árokba! Úgy kellett, mindenkinek,aki valahala is egy szavukat is elhitte!! Hahaha!A narancsos Dagadéknál nagyobb csalót nem hordott még hátán a föld, ez alatt a kb. milliárdrd év alatt!!!
Zeta
IS! Mert vannak már néhányan az útszéli árokban!
tudode
Államháztartáshoz nem értve, a 2019-es költségvetési tervjavaslatból az tűnik ki, hogy az ÚJ HÚSOK (miniszterek) feltételhez kötötték vállalásukat, mivel
.
------ Honvédelemre, egészségügyre lesz több pénz, oktatásra nem
index.hu/gazdasag/ado_es_koltsegvetes/2018/06/14/koltsegvetes_2019_ado_nyugdij_novekedes_valsag_oktatas_egeszsegugy/
.
Üres az utca, üres a város, üres a BÜDZSÉ, négy év múlva MEGLÁTJUK ki lesz a károSS, ha rajta vesztünk, nem lesz több estünk, nem lesz több CSOK-os éjszakánk! (Azok után, hogy EZER MILLIÁRDOK váltak NARANCSKÖDDÉ, mert sokat akart a szarka, de nem bírta az izéje)
cikicakk55
@tudode: Ezt jól leírtad. Az utolsó mondaton jót nevettem.
tulipan
Hát, ezt akarták??? 2 kg krumpliért?
@Shikari: Olyanok, mint pl. Te,agyatlanok és a hazaárulók , na meg sötét buniók!
cikicakk55
Hódmezővásárhelyen élek. Itt szinte nincs is munkalehetőség szakképzetlenek számára. Még érettségizettek számára sem. A város tele van sárga mellényes közmunkással.70% etnikum alig 6 elemivel,de van köztük bőven érettségizett is. Velük mi lesz? Ezért borít ki,mikor a királyi szócsőből az tódul ki,hogy " Magyarország jobban teljesít" " Nőtt az életszínvonal" Nőttek a bérek és a nyugdíja" " Sokkal kevesebb gyerek éhezik,mint 10 éve." "Nincs munkanélküliség,inkább munkaerő hiány van!" Nem tudom melyik országról beszélnek,de nem Magyarország,ahol ezek a jó dolgok megtörténtek. Itt egyre jobban rohad az ország szegényebb régiójának az élete. Munka lehetőség az ország Keleti és középső részében nincs. A családos emberek,iskolás gyermekekkel,még is hogy menjenek a Nyugati országrészbe,vagy az Északiba. Ott van inkább munka,mert az arra lakóknak jobban megéri átrándulni nap mint nap Ausztriába dolgozni, így Győr-Moson- Sopron megyében bőven van munkalehetőség,csak éppen a családok lakhatása nem megoldott.Munkás sállás esetleg felnőtteknek,de ott is inkább az érettségizettek,vagy legalább 8 általánost végzetteket keresik. az alul képzettek viszont már mind családdal rendelkezik.
tudode
@cikicakk55: .
Engem inkább SZOMORÚSÁGGAL tölt el az, hogy JUTTATTÁK EZEK az országot!
.
Miért is?
.
Amiatt, mert a Horthy rendszerben Édesanyám HÁZTARTÁSBELI volt, nem nélkülöztünk, mert 200 Pengő fix-szel el lehetett tartani egy öt tagú családot!
.
Ha egy SEB-ÉSZ annyi hibát KÖVETNE EL, mint ezek ki tudja HÁNY VÁROSNYI ápoltat írtanának ki, még ebben a KÓDIS eü. helyzetben is!
.
Rátették EZEK az "i"-re a pontot, hogy ÉLHETETLEN, KILÁTÁSTALAN, BIZONYTALANSÁG legyen ebben az ELÁTKOZOTT ORSZÁGBAN!
Clavigo
Lassan már nem lesz elég hely a gödörben...
Rockxy
Mifelénk nagyon sokan vállalnak feketemunkát kb 2 ezres órabérért, közben meg álláskeresésit is kapnak.
Félanalfabéta mamák 100 ezer forintos elektromos biciklin száguldoznak, és nem vállalnak ám el minden munkát, mert van választék.
Nem ríni kell, hanem megmozdulni!
Az igazi magyar fasiszták találnak maguknak munkát, a többiek meg nyavalyognak.
Zeta
@cikicakk55: duma az van!
A valósággal kellene szembenézni.
cikicakk55
@tudode: A Horty rendszert nem ismerem. Nekem kb 1960-tól vannak emlékeim,de nagymamám sosem dolgozott,pedig csak egy gyerekük volt az apám. nekem( bár csak örökbe fogadtak) a szüleim párt vezetők voltak,egy csomó más társadalmi munkával megfűszerezve és volt főállásuk. Még sem voltunk gazdagabbak,mint a két házzal arrébb lakó barátnőm,ahol két gyerek volt,az apa teherautó vezető volt,az anya a sebészeti klinikán takarítónő. ott a szülők minden nap látták a gyerekeiket,még én csak elvétve az én szüleimet. ettől még szép gyerekkorom volt,de az unokáimnak már sokkal nehezebb. Nem értem a mai napig mi volt a gond a kádár rendszerrel. A nép,a dolgozó emberek,sokkal biztonságosabb és stabilabb életet élhettek. persze,a pártban folyt az aknamunka,mert Kádár mellett csak suttyomban lehetett lopni,és ez nem tetszett sok akkori komcsinak. Az biztos,hogy szívesen élnék mai is egy olyan kormány vezetése mellett,mint az akkori volt.
cikicakk55
@Zeta: Ezeknek az a valóság,amit őt akarnak látni. Az emberek ha nincsenek közel a Fidesz táborhoz,minden forintért megizzadnak,és még is rengeteg a szegény,még ott is ahol mind a két szülő dolgozik.
cikicakk55
@Rockxy: Nem tudom te merre élsz,de itt felénk nem száguldoznak félanalfabéta mamák. Annál több elektromos rokkant kerékpár,vagy motor,nem tudom minek nevezik,van a városban. Sok rokkant egy életre eladósodott,hogy megtudja venni,pedig még támogatás is van rá. Biztos itt is vannak feketemunkások,mert a vállalkozók nem veszik fel őket,hisz itt főleg kis vállalkozók vannak,4-5 fős dolgozóval. Vannak Lázár érdekeltségű nagyobb cégek,de oda egyszerű ember,még takarítani sem jut be.
Rockxy
@cikicakk55: A félanalfabétát azért írtam, mert az álláskereséshez nem végzettség kell, hanem rátermettség, rátartiság, vagányság.
Szóval ha valaki igazi magyar fasiszta, az talál munkát.
Csak a ballibeknek kell mindent a seggük alá tenni, mert ha nem, akkor megy a csutizás. :D
tudode
@cikicakk55: .
Mi sem voltunk un. gazdagok, Édesapám a Postánál dolgozott, műszakiként onnan kapott a Wekerle.telepen lakást, kilenctől délig jártunk óvodába fizetség nélkül, minden nap került az asztalra betevő, fürdőszobánk sem volt., de pl. az első osztály oly annyira átmenet volt az óvoda, és az iskola között, hogy az ALAPOKAT JÁTSZVA, PALATÁBLÁN tanultuk meg 50 fős vegyes osztályban. Annyit játszottunk amennyi belefért, csak sajnos közbejött a II. világháború, és akkor AZT TAPASZTALTAM, hogy a BAJBAN az emberek jobban SEGÍTETTÉK egymást, mint a NER bennünket a FÉLELEMBEN TARTÁSON túl.
.
A vh után közel. OLYAN SZEGÉNYSÉG VOLT, mint napjainkban másképp, de a FŐVÁROSIAK vidékre jártak csereberélni úgy, hogy pl. 1 kg sóért, ágyneműért cseréltek egy füstölt sonkát, lisztet, stb-t.úgy, hogy MARHAVAGONOKBAN utaztak az éhezők, mert nem volt nyitva se bolt, nem volt víz, villanyszolgáltatás, petróleumlámpávak világítottak sokáig, és petróleumrezsón főztek, havat olvasztottak mosdáshoz, főzéshez DE TÚLÉLTÜK rengeteg borzalommal
.
A Rákosi rendszerben már dolgoztam, saját szememmel láttam, hogy kezdett újjáépülni az ország, melyet ez a videó sűrített úgy, hogy nem adogattak át mindent, csak épíítettek.
.
www.youtube.com/watch?v=CGsCYHTV2wk
.
A Kádár rendszer klasszisokkal ÉLHETŐBB VOLT, mint a mai fene tudja milyen RENDSZERTELENSÉG!
.
Előfordulhat az is, hogy a mai INFORMÁCIÓÁRAMLÁSHOZ képest a felnőttek a Szabad Európa rádión, és a NÉPRÁDIÓN tájékozódhattak, miután BEGYŰJTÖTTÉK a rádiókat, és az autókat is, és NEM KÖTÖTTÉK a gyerekek orrára az akkori POLITIKAI HELYZETET!
cikicakk55
@Rockxy: Én sem konkrétan az iskolázottságra gondoltam,hisz látni az életben is,hogy az egyetem sem véd a prumitív viseljedéstől. Itt is elnek olyanok,akik a munka szótol is rosszul vannak,de ez a kevesebb. Néha hallom a közmunkásokat beszélgetni,de elég látni is,melyiknek púp a hátán a meló,és melyik az aki örül,hogy legalább ez van. Jó lenne,ha itt is lennének olyan cégek,ahol nem feltétel a szakmunka.
tulipan
@Rockxy: Félallafabéta és fasiszta? Nagy dicsőség!!! ÉSZT JELEZ!!!
tulipan
@tudode: Megjegyzem, a gyerekeket nem is érdekelte sosem a "rendszer", hiszen nekik a lényeg a nyugodt rendszeres élet és élelmiszer mindig jutott elég mindenkinek, úttőrő, majd épitőtáborok pedig pl. a bulikat jelentették, ahogy ma is!
tulipan
@Rockxy:: Félanalfabéta és fasiszta? Ez mit jelent? A nevedet azért ki tudod betűzni???
tudode
@tulipan: .
Az ifjú koromban UTCABÁLOK voltak, élő zenekarral, akkorát csörögtünk, hogy ihaj, és egy pohár BAMBI mellett össztáncra jártunk! Nem voltam sem úttörő, sem KISZ-tag, a Vöröskeresztben végeztem anno társadalmi munkát, és még ma is az elesettek érdekében tevékenykedem, a lehetőségeim keretein belül ma már!
.
www.youtube.com/watch?v=W5whZ35Qb6c
Rockxy
@tulipan: Tisztában vagyok vele, hogy a károgóknak nincs humorérzékük. :)
Nessy
Lényeg, hogy a választás előtt megdicsérte őket Orbán.
Majd jövőre az önkormányzati választás előtt ígérnek nekik fűt, fát, lombvirágot a fideszes jelöltek,
tulipan
@Rockxy: Jó lehet néha az a tiszta pellus!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.