Hivatalosan ugyan mindenki elbúcsúzott tőle a Farkasréti temetőben, de az utána szervezett koccintásra végül nem került sor.Szomorú: senki nem ment el Paudits Béla halotti torára

Lajsz András, az ismert étteremtulajdonos és bartender a Pozsonyi úton látta volna vendégül a gyászolókat. A temetés előtti napokban még a TV2 Mokka című műsorába is elment, hogy minél többen értesüljenek a tervéről.

"Már a temetés előtt is el voltam nagyon keseredve, mert senki nem reagált a hívásomra. Akinek csak tudtam, szóltam, örültem volna, ha a Madách Színház képviseletében, amely saját halottjának tekintette és a temetést intézte, valaki eljött volna. Jó lett volna a búcsúztatás után egy kicsit beszélgetni, feleleveníteni a régi emlékeket néhány szendvics és borozgatás mellett. De nem adtam fel, össze fogom hozni, mert Bélának ez kijár. Már beszéltem a lányával, Emíliával is, ő azt mondta, benne van. Ha lesz, biztos, hogy eljön. Utána megyünk el Ozorára, ahol a hamvait édesanyja mellett örök nyugalomra helyezték. Tudni akarom, hol van a sírja"

– mondta a Borsnak a mixer.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Veleda
A színház részéről szomorú ez az érdektelenség.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Veleda
A színház részéről szomorú ez az érdektelenség.
Macskaszem
Ez tényleg szomorú. Nyugodjon békében.
tudode
Nyugodjon békében, azért felejthetetlen
.
Így múlik el minden ami szép GAZDAGNAK, szegénynek
.
www.youtube.com/watch?v=GckysCht1Mk
36
Én anno Bujtor István gyászmiséjére mentem el, tiszteletből és kegyeletből. No, ott nagyon megbotránkoztam a színészek viselkedésén. A papot kiröhögték és úgy viselkedtek, ahogy a dedóban sem.
Nem is folytatom...:(
Csizmás Kond
...mongyuk az is érdekes, hogy bár hivalkodik a torral azt sem tudja hol van eltemetve...
dr. prédikátor
Úgy látszik igaz a mondás: A kidőlt keresztnek már senki se köszön!!!
Fradigege
Béna, köcsög banda. Csak a pia kedvéért is elmentem volna.
tulipan
Nem tudom! Béla talán idegesítő volt, az utóbbi évekbenÍ??
Micike
@tulipan: Sajnos igen. A temetésén is csak néhányan voltak.
Veleda
@Csizmás Kond: A művészurat nem Pesten, hanem a tolna megyei OZORA községben temették el az édesanyja mellé. Azért nem tudja, hogy hol van a sírja.
Csizmás Kond
@Veleda: De ha már ő az örökös nem illett volna elkísérni oda ? Amúgy a temetés arról szól, hogy a halottat valamilyen formában elhelyezik valahol...mert ami itt történt az nem az volt.
Veleda
@Csizmás Kond: Így van, fura ez az egész cécó.
Csizmás Kond
@Veleda: Az ilyenből mindig az életbenlévők akarnak valamit kihozni...sajnos.
cikicakk55
Az a gond,hogy ez az érdektelenség azt jelenti,hogy életében sem voltak igaz barátai. Nem ismertem a munkásságát,mert inkább Színházban voltak szerepei,nem a tv-ben. Fiatal koromban,mikor még nem volt ennyi tv adó,akkor a Szilveszteri Kabaré műsorokban szerepelt,de én inkább mint énekes,operett dalokat éneklő emberre emlékszem vele kapcsolatban. A temetésén is állítólag nagyon kevesen voltak. Valamiért nem lettek barátai. Ez nem tudom,hogy az Ő hibája volt-e még az életében. Az azért a színész társakat is negatívan jellemzi,hogy legalább mint kollégát tisztelhették volna.Az,hogy erre a borozgatós beszélgetős megemlékezésre nem mentek el,még valahogy megértem,de a temetésén sem voltak annyian,mint bár melyik másik színésznek.
picike1
ha elfogy a pénz elfogynak a barátok is . Nyugodjék békében !
Micike
@Csizmás Kond: Lajsz András nem örökös, csak a barátja volt, csak segíteni akarta, gyűjtést szervezett, megtette amit lehet, de Paudits mindent és mindenkit elutasított.
Végrendeletet úgy tudom nem találtak, de szájhagyomány útján terjedt, illetve a könyvében is szerepel, hogy a házikóját a korábbi gondozójára, bizonyos Jánosra akarja hagyni, akivel évekig egy fedél alatt élt, aki máris visszaköltözött a művész úr lakásába, most ő gondozza az árván maradt vörös macskát. "Az állat a régi szép napokra emlékeztetheti, amikor hármasban üldögéltek az erdő szélén fekvő kis ház udvarán."- írta az egyik bulvárlap.(Egyébként a kis ház "udvara" egy fotón látottak szerint maga volt a földi paradicsom.)
ila51
van barátod ? ...ha szükségük van rám , akkor van ...ha nekem lenne szükségem , akkor nincs
Csizmás Kond
@Micike: Nem akartam senkit megsérteni...viszont ha valakinek, legyen az élő vagy halott, jót akarunk tenni, valamit akarunk tenni érte akkor azt meg-illik beszélni más hozzánk hasonló tenni akaró vagy tenni köteles személyekkel...mert így ilyen fonák, kellemetlen esetek születnek.
Tenni akarni nem elég a jó szándék sőt, sok esetben ellenkező körülményt szül...példa erre ez az este.
cipicirip
@Csizmás Kond: A cikkben Lajsz András azt nyilatkozza, hogy tett az ügyért, mindenkit felhívott, stb. Vagy nem erre értetted?...És az, hogy hasznot akart volna húzni, ( valamit "kihozni"..) nekem eszembe se jutott.
Nagyon sajnálom , hogy elmúltában így megalázták Paudits Bélát. :'(
solidedge
Sinkovits Imre temetésén háromszázan voltak. Zámbó Jimmyt kb.ötvenezer ember búcsúztatta. Nem kell itt a logikát keresni.
Csizmás Kond
@cipicirip: Sokféle haszon van , nem csak anyagi...azt viszont biztosra állítom, hogy mindenki szabadulni akart mindentől, és amit tettek azt csak a látszat kedvéért tették.
tulipan
@Micike: Na ez az inflo érdekes, mert Bélus, hosszú évek óta, állandóam siránkozottt!
magyarbakancs
Az elmúlt 28 év megmutatta milyen ez az ország.
Hogy bánik a társadalom a benne előkel.
Nem csodálom,hogy ennyien elhagyták a hazát.,keresett ,más otthont ami otthon.
Békés örök álmot művész úr.
szaboria1
@Csizmás Kond: De tudja csak tovább is kellett volna olvasnod a Bors cikkét. Lajsz csak barátja volt nem az örököse.
Csizmás Kond
@szaboria1: Most már mindegy...fonákul csinálták az egészet.
Micike
@Szeparepa2: Ha már ilyen trágár stílusban szidod azokat akik elmentek a temetésre megadni a végtisztességet, de a toron már nem voltak hajlandók résztvenni, nézzük milyen volt civilként egy reggeli interjúban Paudits Béla:
www.youtube.com/watch?v=5Q8bmuEm6Lo
Eriksson
@Micike: Szegényke, igen nehéz természet volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.