A Déli pályaudvar helyett Kelenföldről indulnak és oda érkeznek a vonatok – közölte a Mávinform kedd délután az MTI-vel.

Korábban azt közölték: a budapesti Déli pályaudvaron tolatás közben kisiklott egy motorvonat és megdöntötte a felsővezeték-tartó oszlopot. Emiatt itt szüneteltették a vonatközlekedést.

Kiesett a Déli pályaudvar a forgalomból, Kelenföld fogadja az oda tartó vonatokat

Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Süveg József

Délutáni közleményük szerint 16 órától újabb korlátozásokat vezettek be. A pályaudvaron, továbbá a Déli pályaudvar és Kelenföld között nem közlekedhetnek a vonatok.

A pusztaszabolcsi, dunaújvárosi és a székesfehérvári elővárosi vonatok, továbbá a nagykanizsai, keszthelyi, tapolcai, zalaegerszegi és szombathelyi távolsági vonatok Kelenföldig közlekednek, és onnan is indulnak. Az érintett dunántúli vonatok a helyreállításig a menetrendjüktől eltérően jelentős késésekkel közlekednek – tették hozzá.

A Mávinform azt kéri az utazóktól, hogy indulás előtt tájékozódjanak az állomásokon az információs szolgálatoknál, továbbá a MÁV-csoport honlapján: https://www.mavcsoport.hu/, illetve a Vonatinfón. Mobiltelefonról a vonatinfó applikáción keresztül is elérhetők az ezzel kapcsolatos információk, tájékozódni lehet továbbá a MÁVDIREKT információs szolgálatánál is.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.