Demonstráción követelte a Romániában terrorizmusért elítélt kézdivásárhelyi székely fiatalok szabadon bocsátását a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szerdán, Románia budapesti nagykövetsége előtt.

Az elítélt székely fiatalokért tüntettek Budapesten
Fotó: Bruzák Noémi

Zagyva György Gyula, a HVIM társelnöke az egybegyűlt mintegy száz ember előtt kijelentette: a két aktivista ügyében született súlyos ítélettel a román állam azt üzente az erdélyi magyarságnak, hogy hagyjon fel az autonómiatörekvésekkel.

Ez az üzenet egyúttal 15 millió magyarnak is szól, sőt a magyar kormánynak is, hogy álljon el a székely autonómiatörekvések támogatásától – tette hozzá.

Amennyiben a magyarság nem lép fel egységesen ez ellen a "jogtipró döntés" ellen, minden magyart "bármikor elhurcolhatnak"

- figyelmeztetett a szónok.

Toroczkai László, a HVIM alapítója, a pártként bejegyzés alatt álló Mi Hazánk Mozgalom elnöke azt hangsúlyozta: az ügy a magyarság szolidaritásáról szól, mivel minden magyar felelős minden magyarért.

Közlése szerint két olyan magyar ember élete a tét, akik semmi mást nem tettek, mint hogy volt bátorságuk kiállni a magyarokért. Bízik abban – folytatta –, hogy valamennyi politikai pártot és a magyar kormányt is cselekvésre ösztönözhetik.

Elvárják és követelik a magyar kormánytól, hogy minden nemzetközi fórumon szólaljon fel a két bebörtönzött férfi szabadon bocsátásáért

- mondta Toroczkai László.

Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét öt-öt éves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Na, orban basi, fel van adva a lecke: jott egy szokasosan extrem-jobboldali vadbunko, aki felszolit arra, hogy mas orszag torvenykezesebe kormanyszinten beleavatkozz.
A sajat csapdadba kerultel: ha nem teszel semmit sem, akkor az egesz szekely seggnyalasodat kockaztatod meg - elveszited a hiteledet a romaniai magyaroknal. (Bar elkezdett az mar inogni enelkul is.)
Ha viszont elkezdesz kardoskodni, akkor meg vastagon beleavatkozol a romaniai belugyekbe, es hitet teszel a legszelsosegesebb magyar jobbos-naci alakulat mellett. Bar azt mar mindenki tudja, hogy te vagy az ujnaci diktator Europa kozepen, Brusszel penzen kihizlalva...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Na, orban basi, fel van adva a lecke: jott egy szokasosan extrem-jobboldali vadbunko, aki felszolit arra, hogy mas orszag torvenykezesebe kormanyszinten beleavatkozz.
A sajat csapdadba kerultel: ha nem teszel semmit sem, akkor az egesz szekely seggnyalasodat kockaztatod meg - elveszited a hiteledet a romaniai magyaroknal. (Bar elkezdett az mar inogni enelkul is.)
Ha viszont elkezdesz kardoskodni, akkor meg vastagon beleavatkozol a romaniai belugyekbe, es hitet teszel a legszelsosegesebb magyar jobbos-naci alakulat mellett. Bar azt mar mindenki tudja, hogy te vagy az ujnaci diktator Europa kozepen, Brusszel penzen kihizlalva...
papa.49
Hőbörgök menjetek ki oda Romániába oszt. ott tiltakozzatok !!!
karma1
@papa.49: Ugy kibasznak oket Romaniabol, mint macskat szarni...:o)) Ott meg jogallam van, nem turnek el mas orszagokbol torteno beavatkozast. (Persze, minek is turnenek el?)
nezelodo
Ha már egykor Bolíviában nem jött össze a forradalom exportja, otthon próbálkoznak a fiúk, meg a hergelőik. Toroczkai miért nem megy haza, otthon tiltakozni?
lampa laz
Az bezzeg nem zavarja a marhát, h az itthoni magyarok jogait hogy tiporják sárba orbánék. A székely haverjaidért meg álljon ki a sarki qrva.
Dr plágium
Követelik? Az itthoniak jogait miért nem ? Azok nem magyarok?
justhpeter
Toroczkai nem érti miért nincs jogállam Romániában. Ennek oka valószínűleg az, hogy Toroczkai olyan sötét mint a belsőzsebem, hiszen ha nem volna az, elsőre azt látná, hogy magától öt méterre sincs jogállam. Mert ebben a hazai dagonyában jól érzi magát, hiszen itt ő is valaki. Szerencsétlen felheccelt emberke azt sem veszi észre, hogy elvbarátai minden hazai törvénnyel egyre több jogát veszik el neki magának is, de mivel eltelt ezzel a primitív magyarkodással, hát nekimegy mindenkinek.
Abban biztos vagyok, hogy ez az eszement sötétség fogja a műveltebb hazai jobboldalt is megfojtani. Csak idő kérdése.
dr. prédikátor
torockai és zagyva!!!menjetek ki Romániába és ott jártassátok a pofátokat!!!majd meglátjátok mit kaptok cserébe a pofázásért!!!
Pálinkás Pál
@Shikari: Miért kéne jogvédeni??? Mi a tököm közünk van a romániai belügyekhez...persze nálad más,mert neked szülőhazád!!!
Jozefina
Zagyvaság az egész!!! Nyilván jogszerűen lettek elítélve és baromság ez 15 milló magyar ellenességnek nevezni!!! Egyáltalán hol van 15 millió magyar??
És mi az, hogy "Amennyiben a magyarság nem lép fel egységesen ez ellen a "jogtipró döntés" ellen, minden magyart "bármikor elhurcolhatnak"
Ezt gondolom a hazai viszonyokra értette!!??
karma1
Istenkem, ekkora barmot! Aki nem fogja fel, hogy a CEU MAGYAR egyetem, ami amerikai diplomat is ad ki, es mivel a CEU Budapest kozepen talalhato , hat az akkor kisse fontosabb, mint valahol Romaniaban ket "allitolagos" magyar...
Ecceru szovegertes, ne'mi gondolkodas egyesekre marhara raferne...
karma1
Milyen erdekes... A julius 1-en eletbelepett csoportosulasi torveny mellett ez a szelsojobbos naci DEMONSTRACIOT tud ossszehozni?
Pálinkás Pál
@Shikari: Most még a te sánta logikád szerint is..a CEU...itt van Budapesten...Magyarországon...az a két suttyó meg hazádban...semmi közünk hozzájuk!!!
Pálinkás Pál
@Shikari: Most még a te sánta logikád szerint is..a CEU...itt van Budapesten...Magyarországon...az a két suttyó meg hazádban...semmi közünk hozzájuk!!!
namihami
Tessék mondani, miért itt nagy a pofájuk? Miért nem a román rendőrökkel szemben olyan nagy fiúk?
Lehet, hogy az nem a Pintyér-féle, aki vigyáz rájuk? Ott benne van a pakliban néhány méretes tockos? Nem hiszem, hiszen ezek az ""igazi magyargyerekek"".
Pálinkás Pál
Milyen tüntetés??? Az a pár félcédulás akiket toroczkaiék kirendeltek??Tudomásul kéne venni vármegyések...utálják egyre jobban a határon túli parazitákat...úgyhogy halott dolog szimpátiát ébreszteni irántuk!
bencemacska
Most mit kukorékol a tarajos ?
- Senki ne pofázzon bele az EU-ban a nemzetállamok belügyibe? V A G Y
- Románia vegye tudomásul, hogy az ott élő magyaroknak előjogaik vannak a többségi lakosokkal szemben???
Várom a választ ugyanilyen ügyben Ukrajnával kapcsolatban is!!!
karma1
@m73: Be sem engednek, mint ahogy annak idejen bayerzsotit se , meg Vonat sem engedtek be.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.