A drágább liszt nagyon sok termék árát drágítja meg. És most ez következik.

Augusztus-szeptemberben a malmoknak meg kell próbálniuk elismertetni a kilónkénti ötforintos lisztáremelést, ellenkező esetben megszűnik az iparág minimális nyeresége és banki finanszírozhatósága –mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az MTI szemléje szerint tavaly csak az egész évre tervezett áremelés felét tudták keresztülvinni.Komoly drágulás jön az alapvető élelmiszerek árában

Hozzátette, a körülbelül ötforintos lisztáremelés a lakosságnak sem okozna nagy terhet. Ez az évi fejenkénti nyolcvankilós lisztfogyasztással számolva egy főre négyszáz forint többletköltséggel járna – fejtette ki.

A vezérigazgató szerint

az emelés körülbelül kétszázalékos árbevétel-arányos nyereséget tenne lehetővé.

A cégvezető szerint, ha nem is a közeljövőben, de öt-tíz éves távlatban a magyarországi péksütemény- és kenyéráraknak fel kell zárkózniuk a nyugat-európai szintre, mert csak így élhet meg tisztességesen a malom- és pékszakma, illetve csak így oldható meg banki finanszírozhatósága.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tulipan
"Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván."

Karinthy Frigyes
Nessy
Hja kérem, "ezt akarják a zemberek, erre szavaztak"!
Még mindig nem tanulták meg, hogy a választási év elején manna eső hullik, aztán jön a négy szűk esztendő! Ez az előnye pártunk és kormányunk számára a program nélküli választásnak. Nincs mit számon kérni! Jöhet a hozsanna!
papa.49
@Nessy: Mert erről ugye a kontárok nem tehetnek, mit is mondott a csutigörény vagy 10 éve ,, azt a kormányt amelyik nem tudja az eurót 300 Ft alatt tartani EL KELL ZAVARNI,, !!!
Na mikor indultok csutigörény ???
Peller Anikó
"kenyéráraknak fel kell zárkózniuk a nyugat-európai szintre"

Egyetértek. Amennyiben a jövedelmek is felzárkóznak. De nem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.