Pedagógusszerepek változása – Fegyelem 2. rész

Előző írásomban szerettem volna körvonalazni a túlhaladott fegyelmezési elvek problematikáját, és rávilágítani, miért is oly szükségszerű a klasszikus fegyelmezési módszerek átgondolása, és helyettük konstruktív megoldások keresése. Amikor egy tanártól azt hallom, hogy „De hát nekem nincs időm új módszereket tanulni, egyébként sincs megfelelő továbbképzés, ha pedig van, túl drága. Arra pedig végképp nincs időm hogy tanulmányokat vagy módszertant olvassak!”, akkor először is eszembe jut Jocó bácsi, másodszor pedig az az egyszerű megállapítás, miszerint „De igenis, van időd!”. Ugyanis, – tudom, közhelyként hangzik – az embernek arra van ideje, amire időt szán. És igen tisztában vagyok vele, hogy pedagógusként az ember nem bővelkedik szabadidőben. Mégis, ahhoz, hogy a választott szakterületet hivatásként definiáljuk, bizonyos feltételeknek eleget kell tennünk, például saját meggyőződésünk alapján illene a folyamatos önfejlesztést gyakorolnunk. Ez pedig korántsem időhiány kérdése!...