Varga Mihály az Amazon központjában, az Egyesült Államokban tárgyalt a cég alelnökeivel, és látogatást tett a Boeing-cégcsoportnál – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel pénteken.

Varga Mihály az Amazonnál tárgyalt

MTI Fotó: Mónus Márton

Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca közleménye szerint kijelentette: Magyarország elkötelezett az erős kétoldalú kereskedelmi kapcsolatainak fenntartása mellett az Egyesült Államokkal, tavaly a két ország közötti kereskedelmi áruforgalom értéke meghaladta az 5,4 milliárd dollárt.

A világ egyik legnagyobb online kereskedelmi cégével folytatott megbeszélésen a magyar pénzügyminiszter hangsúlyozta, Magyarország és az Egyesült Államok közötti külkereskedelmi egyenleg mintegy 1 milliárd dolláros többletet mutatott 2017-ben, ami jól mutatja a bilaterális kapcsolatok kiemelt jelentőségét.

A tárcavezető a megbeszélésen közölte, a magyar kiskereskedelmi forgalomból 4 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene – folytatva az évek óta tartó bővülést – 28 százalékkal emelkedett tavaly, miközben a forgalom a 2016 évi 308 milliárdról 2017-ben csaknem 400 milliárd forintra bővült. Ez azt jelenti, hogy az online kereskedelem fejlesztésében még komoly lehetőségek rejlenek, ami az üzletág felfutásához és a fogyasztás bővüléséhez is érdemben hozzájárul. Hozzátette: a tartós gazdasági fejlődés és a keresetek kétszámjegyű emelkedése alapján a kiskereskedelem tartós növekedésére számít a kormány Magyarországon.

Varga Mihály látogatást tett a Boeing-cégcsoportnál is, ezt követően elmondta, a magyar kormány korábban jelentős összeggel segítette a német Diehl repülőgép-alkatrészgyártó cég mérnöki üzemének létrehozását Debrecenben, amely első számú beszállítója többek között a Boeingnek is. Magyarország elkötelezett a kutatás-fejlesztés, főként a magas hozzáadott értékű termékek minél szélesebb körű fejlesztésében, amelybe a hazai felsőoktatási intézmények is szervesen bekapcsolódtak az utóbbi években – tette hozzá a tárcavezető a közlemény szerint.

(MTI)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Az Amazon minden sz@rral kereskedik,úgyhogy orbánt elcserélhetné valami hasznos dologra,akár egy választási malacra is...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Gondolom ezek a cégek máshonnét is jól informáltak!!!?? Egy biztos, ha ide jönnek az az adófizetőknek kerül sokba!!!?
RonaGyuri
@durbincs: látom nem lettél okosabb! =))
csipetke
Az Amazon minden sz@rral kereskedik,úgyhogy orbánt elcserélhetné valami hasznos dologra,akár egy választási malacra is...
csak úgy....
@csipetke: Oda adnád Te már, egy 10cm magos,aranyozott réz butháért is...
RonaGyuri
@csipetke: csak óvatosan, hisz Őfenesége már vágó-súlyban van! =))
csak úgy....
@RonaGyuri: ...és ki merne levágni egy öfelségét ? öket,nem trónfosztják vagy mi a szösz...
persze a XVI . Lali a franciákkal pórul járt ...,nem is tudom, nekem hiányzik egy csomó régi jó szokás...
csak úgy....
@durbincs: említettem ugye!? unalmas vagy!...,keress valakit magadnak...
csak úgy....
@durbincs: ... ezt mind, neked szarta a kedvenc legyem
csak úgy....
@durbincs: azt zümmögte,hogy téged túl fog...,nem tudom,hogy a tetü vagy a piaci légy ...,különben,mondtam,hogy kopj le rólam...
RonaGyuri
Na ugye mégis van reális magyarázat is

Sokan tanácstalankodtunk, hogy a mi drága jó pénzügyérünk mit keresett az Amazonnál

Mint ismert – túl azon, hogy Mityuka újra pénzügyminiszter lett a tavasszal – a derék pénzügyérünk a minap „Varga Mihály az Amazonnál tárgyalt”!
Persze nem az a Amazonnál, hanem az Amazon nevű cég központjában, az Egyesült Államokban tárgyalt a cég alelnökeivel.
Na jó nem hajókázott, vagy nem ott, de mit keresett ő – a szó mi szó szerteágazó és főleg eredményes tevékenységű - Jeff Bezos cégnél. A derék Forbes.com aktuális adatai szerint 149 milliárd dolláros vagyona van.
S most jött a hír, hogy „Az Amazon cégvezérei egy júniusi konferencián elmondták: Blue Origin űrrakéta már a közeljövőben 200 és 300 ezer dollár között vinne utasokat az űrbe”!
Hogyan? Hogy nem magénak? Nincs nekünk akkora szerencsénk, egyébként is túl nagy lenne a túlsúly! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.