Összeolvadt a Magyar Nemzeti Bank által alapított alapítványok közül a Pallas Athéné Domus Animae (PADA) és a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány (PADMA), feladataikat az újonnan létrejött Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány (PADS) fogja ellátni – közölték az alapítványok az MTI-vel szombaton. A közlemény szerint az új alapítvány ötvözi a korábbi két alapítvány céljait és teljes vagyonát.

Repkednek a „nem közpénz” százmilliárdok a Matolcsy-alapítványoknál

Emlékeztetnek, hogy a Pallas Athéné Alapítványokat az MNB a 2014-ben megalkotott Közgondolkodási Programjának részeként hozta létre, amelynek célja többek között, hogy

emelje a magyarországi közgazdasági oktatás színvonalát és növelje az általános közgazdasági műveltséget oktatási programok szervezésével, kiemelkedő tehetségek egyéni gondozásával.

Az alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. egy nappal korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az alapítványok

4,316 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat alapításuk óta.

A vagyongyarapodás mellett 6,8 milliárd forint értékben több mint 1300 oktatási, tudományos pályázatot támogattak.

A június 30-i állapot szerint az alapítványoknak juttatott összesen 266,4 milliárd forintnyi vagyon értéke 270,716 milliárd forintra nőtt.

Az alapítványok és az általuk alapított gazdasági társaságok összességében

- 96,721 milliárd forintot ingatlanban,

- 63,983 milliárd forintot befektetési jegyben,

- 59,869 milliárd forintot vállalati kötvényekben,

- 25,350 milliárd forintot állampapírokban és

- 24,793 milliárd forintot bankbetétben tartanak.

Az Optima közleményében felidézte, hogy az alapítványok a rájuk bízott vagyont nem költhetik el, csak befektethetik, és annak hozamát használhatják fel tevékenységük finanszírozására.

(MTI)

(Címlapkép: MTI Fotó: Máthé Zoltán)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Az a vagyon most alakul át magánvagyonná !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cicamama55
S mennyi mindezért a védelmi pénz?! Ami szintúgy közpénz ugye...
Desischado
Na kérem, így kell ellopni a közvagyont, és átmosni magán vagyonná! fideszesek, lehet tanulni! Hogy rohadna meg az egész tolvaj banda, orbánnal az élen!
evacica
@volvós: @volvós: Már csak látnám! Aljas tolvaj az egész banda!Fejétől bűzlik a hal!Remélem utoléri öket az igazságszolgáltatás és oda kerülnek ahová valók a szemétdombra!
1magyar
tévéműsorban pedig folytatta elmélkedését, miszerint
Amikor egy kis ötéves lányka kezd vetkőzni neked, az nagyszerű, mert ez csak egy játék. Egy őrülten erotikus játék.
Magyarul: az alapítványok tulajdonosai gazdagodnak amiért meg létrejött az alapítvány kap egy kis alamizsnát.
kisrigó
@qxy: Sajnos teljesen igazad van! Még azt tenném hozzá, hogy minden aljas disznóságot, amit az ország ellen elkövetnek, azt is közpénzből teszik! Sőt, a haverokat, akik "megsimogatnak" is mi fizetjük! Az alapítványok "befektetésnek" hazudott pályázati támogatás szimpla lopás! Már nincsenek szalonképes jelzőim!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.