Négy férfi rendőrnek adta ki magát, majd házkutatást színlelve akarták elvinni egy budapesti lakásból az ott lévő több mint hárommillió forint értékű marihuánát – számolt be a kreatív bűncselekményről a rendőrség honlapja.

Kamu házkutatást tartottak az álrendőrök, hogy droghoz jussanak – de az igazi rendőrök is megjelentek

Azt írják, a 42 éves nagykőrösi H. Zsolt, valamint három budapesti társa, a 27 éves Sz. Tamás, az 50 éves V. József és a szintén 50 éves F. István álrendőrként „házkutatást” tartott 2017. július 11-én kora este Budapest I. kerületében, egy Fő utcai lakásban azzal a céllal, hogy az ott lakó nőtől megszerezze a lakásban lévő kábítószert és készpénzt.

Az igazi rendőrök ekkor érték tetten az elkövetőket, akik közül három férfit a ház előtt, H. Zsoltot és N. Nikolettet a lakásban fogták el. A rendőrök a házkutatáskor 0,2 kilogramm marihuánát, valamint valutát találtak és foglaltak le.

A nyomozók ezután átvizsgálták a nő barátjának az autóját, amelyben további 3,6 kilogramm marihuánát találtak egy sporttáskában.

A nyomozók az álrendőröknél és a lakásaikban „Rendőrség Police” feliratú igazolványokat, jelvényeket, bilincset, játék- és gáz-riasztó fegyvert találtak.

A nyomozás során a rendőrök eljutottak egy pilisjászfalui házhoz, aminek az emeletén megtalálták azt az ültetvényt, ahol a korábban lefoglalt marihuánát termesztették.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél