Az LMP a hon- és rendvédelmi dolgozók érdemi illetményemelését sürgeti. Demeter Márta, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, halaszthatatlannak tartják a hon- és rendvédelmi területen dolgozók létszámának emelését, valamint illetményalapjuk 60 ezer forintra emelését.

Kifejtette, ezen a két területen még mindig a 2008 óta változatlan, 38 650 forintos köztisztviselői alapjárandóság jelenti a fizetések számítási alapját, így az itteni bérek elvesztették versenyképességüket.

Demeter Márta előtt meghajolnának a magyar katonák

Fotó: Kovács Attila/MTI

Ennek eredményeként a honvédségnél és a rendvédelmi szerveknél is óriási a létszámhiány, valamint a fluktuáció, vagyis az újonnan belépők nagy része mindössze néhány hónapot követően távozik az állományból.

Az LMP politikusa szerint mindez rengeteg túlórához, extra túlterheltséghez vezet az ezen a területen dolgozók körében, ami hosszú távon a hatékonyság romlását és akár baleseteket is eredményezhet.

Demeter Márta elfogadhatatlannak nevezte, hogy szerintük a kormány évek óta közalkalmazottakkal és közmunkásokkal próbálja kompenzálni a hivatásos állomány létszámhiányát. Az LMP írásban fordul a belügyminiszterhez annak tisztázásra, hogy a belügyi szervek összesen mennyi közmunkást foglalkoztatnak – közölte a párt országgyűlési képviselője.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..." még mindig a 2008 óta változatlan, 38 650 forintos köztisztviselői alapjárandóság"...

Jéééézusom...ez szabad szemmel nem is látható...
justhpeter
... és a kormány könnyekig meghatódott...
tudode
A rendvédelmisek sem különbek az ÁTLAG ÁLLAMPOLGÁROKNÁL, mivel akkor, amikor PÁRTUNK, ÉS KORMÁNYUNK elvette tőlük a KÓRKEDVEZMÉNYES nyugdíjat, meghunnyászkodtak, behúzták fülüket, és egyéb szerveiket!
.
Emlékezzünk csak:
.
------ "Orbán takarodj!" - Megkezdődött a rendvédelmisek tüntetése a Kosstuh téren
https://www.youtube.com/watch?v=k9rVcTY9AzQ&t...
.
És meghunyászkodtak!
.
Az un. NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI RENDSZERE "csak" a parlamentben működik a GOMBNYOMOGATÓKKAL, visszaélve a társadalom széthúzásával!
Zeta
Erre ki kérte meg, hogy mondja? O. Viktor személyesen?
Így majd beigazolódva látják elképzeléseikhez, a haderő fejlesztéséhez. Ha már az ellenzék is így látja!
percsi
Szerintem nem csak a béreknek köszönhető a létszámhiány. Vajon mi lehet még az oka?
anima
Demeter Márták qrvára nem érdekli ez, de hirtelen találni kellett neki valami katona dolgot, hátha így visszakerül a kosárba.
Egy magyar politikust csak az előrejutása érdekli. Semmi más!
Semmit nem tesz érted, mindent csak magáért tesz.
Ha az érdeke úgy kívánja, akkor segít, de ha nem jelentesz hasznot neki, te, vagy az ügyed, akkor le se szar.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.