A tavalyi bezáratás ügye bonyolódik tovább, bár az Aurórát üzemeltetőket nem értesítette senki egyelőre. A Corvin Clubnak is be kell zárnia ideiglenesen.

A józsefvárosi önkormányzat a honlapján hozta hétfőn, hogy a hatóság ismét bezáratná az Auróra Kertet és az Auróra Kioszkot, valamint a Corvin Clubot is. 

Megint bezáratná a hatóság az Auróra Kioszkot és Kertet

Fotó: jozsefvaros.hu

Az Index cikke szerint az ügy még a tavalyi bezáratás folyománya: mint ismert, a kerületi hatóság 2017. június 28-án záratta be azonnali hatállyal az Auróra közösségi házakat. Előtte pár nappal egy kenderről szóló konferencián razziáztak a rendőrök, ahol néhány résztvevőnél marihuánát és másfajta drogot találtak.

"A Kioszkot közbiztonsági érdekből, a Kertet pedig kereskedelmi tevékenység megkezdésére és folytatására vonatkozó engedély hiánya miatt. Az üzemeltető fellebbezett, amit a bíróság és a kormányhivatal elutasított" – olvasható a cikkben.

Hétfőn a hatóság felszólította az Aurórát üzemeltető Marom Klub Kft-t, hogy igazolja érvényes szerződéssel a használati jogát az általa bortokolt ingatlanok tekintetében. Ameddig ez nincs meg, addig viszont zárva kell tartani az üzleteket – ha pedig a jogos használatot nem tudják igazolni, végképp bezár a bazár.

Ha viszont a kft. új szerződést mutat, abban az esetben a hatályos helyi rendelet értelmében csak 6 és 22 óra közt tarthatnak nyitva. 

A bírósági végzés arra is kitér, hogy az Auróra Kertben lévő építményeket el kell bontania az üzemeltetőnek, mert nincsen rá engedélye.

Az Index megkeresésére az Auróra üzemeltetői azt válaszolták, hogy 

"ők semmilyen hivatalos határozatot nem kaptak erről Józsefvárostól, de amint kézhez kapják, kiadnak egy közleményt az ügyben. Azt is mondták, ők nem követtek el semmilyen szabálysértést, és nem értik az ellenük felhozott valótlan állításokat."

Az Auróra egyébként nyitva tart, erről közleményt is kiadtak a Facebook-oldalukon:

Auróra

Az Auróra nyitva tart! Megjelent egy közlemény a Józsefvárosi Önkormányzat honlapján, miszerint "A hatóság elrendelte az Auróra Kert, az Auróra Kioszk és a Corvin Club bezárását". Az Auróra nem...

A Corvin Club ideiglenes bezárásáról is hétfőn hoztak határozatot a józsefvárosi önkormányzatnál, mivel egy június 21-ei rendőrségi razzia során több vendégnél drogot találtak. Ellenük kábítószer birtoklása és kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanújával folyik büntetőeljárás, az eljárás végéig a hely nem nyithat ki újra.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Soha életemben nem voltam és nincs is szándékomban elkeresni az alábbi helyeket, de...
Lenne egy fogadásom arra, hogy a bezárás után néhány héttel ismét megnyithatnak (és minden korlátozás nélkül) a fenti helyek. Csak addigra már a "" megfelelő"" üzemeltetők kezében lesznek.
És hát a cél ez és kizárólag ez.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.