A pénzügyi szektorban 263 ezer forintos nettó kereseti különbség van az ország egyes területei között, de az egészségügyben is 110 ezer forint.

Budapesten a pénzügyi szolgáltatásokkal lehetett a legtöbbet keresni az első negyedévben. Míg a fővárosban a havi nettó átlagkereset 265 ezer forint volt, addig ebben az ágazatban dolgozók 411 ezer forintot vihettek haza átlagosan, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

Óriási a szakadék az itthoni fizetések között

A Világgazdaság cikke szerint:

– Hajdú-Biharban a pénzügyi terület még épp elcsípte a dobogót, s 212 ezret fialt fejenként,

– Győr-Moson-Sopronban is bronzérmet ért a 232 ezres kereset a szektorok versenyében.

– Borsodban az ágazat alkalmazottai csak nettó 178 ezret kerestek átlagosan, ez csupán a hetedik helyre volt elegendő.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a pénzügyi szektorban dolgozók a 148 ezer forintos havi nettó fizetésük épp megütötte a megyei átlagkereset szintjét, s az ágazatok közötti bérversenyben csupán a kilencedik helyen végeztek.

Számottevő a bérkülönbség az egészségügyben is. Budapesten az egészségügyi dolgozók havonta átlagosan 200 ezer forintot vihettek haza, ami az alsó középmezőnyt jelenti az ágazatok között. A fővárossal még úgy-ahogy tartja a lépést Győr-Moson-Sopron a 173 ezres, illetve Komárom-Esztergom megye a 167 ezer forintos nettó kereseti átlaggal.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(vg.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

egyember
Vannak FIZETÉSEK, ezt kapják, akik megérdemlik. Hogy ki érdemli meg, azt a Vezér(kar) dönti el. És vannak (éh)BÉREK, amit azok kapnak, akik állják a FIZETÉSEKET. És vannak JUTALMAK, azt kapja (pluszban) a Vezér(kar). A JUTALOM legfőbb ismérve, hogy minél nagyobb, annál kevésbé látható. De jól érezhető. A hátunkat terheli.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél