A budapesti nyomozók elfogták azt a férfit, aki ellen három elfogatóparancs volt kiadva kábítószer-kereskedelem bűntett miatt.

A Margit körúton teperték le a földre a háromszoros elfogatóparanccsal keresett drogkereskedőt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályával együttműködve 2018. július 16-án 6 óra 40 perckor Budapest II. kerületében, a Margit körúton elfogta a 49 éves budapesti K. Ferencet, aki ellen három elfogatóparancs volt érvényben kábítószer-kereskedelem bűntett miatt.

A nyomozók a férfit előállították a II. kerületi Rendőrkapitányságra, majd átvitték a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe, ahol megkezdte jogerős büntetésének letöltését.

(police.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Csak aztán ez a tróger is nehogy kómába essen a sok drogtól.
vadsanca
Talán jobb lenne ha gyilkolna? Ö is meg akar élni. Az átlagbér nem azt jelenti, hogy mindenkinek annyi van. De mi a helyzet a vevőkkel? Előszór azokra kéne lecsapni! Amikor már nem lesz vásárló erő, akkor a kereskedés is megszűnik. Ezzel az erővel mást is lehetne bűncselekményként kezelni. Pl. a dohány-termékek-, ill. az alkohol árusítását is.De az egészségesnek mondott élelmiszer kategóriában is találhatnánk ezt- azt.
Lepényleső
Nem dicsekednék vele,hogy egy bűnöző elfogásához másfél év szükséges. Bár az is igaz,
hogy állítólag az ártatlanokat elviszik egy órán belül.
Equus1
a papokkal mi a helyzet? Pszichedelikus kábszerrel töltik meg a népek fejét 1.700 éve...
Anyagi haszonszerzés reményében túlvilági boldogulást ígérnek, amiről 1700 év tanúsága szerint egy szó sem igaz. Teszik mindezt szervezetszerűen, folyamatosan... Erdő péter főkappant mikor látom már így a földön?
Vajon mi az ártalmasabb a társadaomra? A milliárdkba kerülő csalók vagy 30 gr, az egészségre ártalmatlan kannabisz?
Kookas
@Szeparepa2: ezek a tanult nyomingerek és gyakorolni kell a tanultakat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.