Hat év után nyújtott be kérelmet a szlovák nő. A 41 éves Eva Rezešová néhány héttel ezelőtt az ügyvédjén keresztül kérte a feltételes szabadlábra helyezését – írta meg az Origo a Nový Čas információi alapján. A budapesti bíróság helybenhagyta a kérelmet, így a négy ember haláláért felelős szlovák milliomosnő hamarosan szabadulhat.

Idő előtt szabadulhat Eva Rezešová – a milliomosnő részegen karambolozott, és négy ember halálát okozta az M3-son

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Hamarosan szabadlábra kerülhet Eva Rezešová. Ő az a milliomos szlovák nő, aki luxusterepjárójával olyan sebességgel ütközött neki egy autónak, hogy az kigyulladt, a benne ülő négy ember pedig meghalt. Később kiderült, hogy a vétkes sofőr részegen ült be a kocsijába.

 A Nový Čas információjára hivatkozva az Origo azt írja:

Rezesová néhány héttel ezelőtt az ügyvédjén keresztül kérte a feltételes szabadlábra helyezését. A budapesti bíróság pedig helybenhagyta a kérelmet, így hamarosan szabadulhat.

Rezešová a börtönben varrónőként dolgozott, és mivel

példásan viselkedett, jó esélye van arra, hogy elhagyja a börtönt.

A Blikk szerint mintarabként töltötte a börtönéveit, a szigorú szabályokat mindig betartotta, rabtársaival pedig egyetlen konfliktusa sem volt. Megtanult magyarul, folyamatosan dolgozott, már régóta a varrodában tölti ideje nagy részét.

A Nový Čas pedig úgy tudja, még pszichológusokkal és pszichiáterekkel kell konzultálnia, ha ők rábólintanak, akkor szabadulhat. Ebben az esetben Rezesová három évig feltételesen lenne szabadlábon, vagyis ha ez idő alatt valamit elkövet, azonnal visszakerül a börtönbe.

Eva Rezešová 2012-ben az M3-as autópályán luxusterepjárójával nekiütközött egy Fiat Puntónak, amely ezután kigyulladt. Az autóban négyen utaztak, egy testvérpár és a férjeik.

Hárman azonnal, míg a negyedik ember, egy nő nem sokkal később a kórházban meghalt.

Később kiderült, hogy Rezesová a baleset előtt ivott, és nagyon gyorsan ment, ezért kilenc évre ítélték 2014-ben, most pedig jó magaviselete miatt szabadulhat.

Forrás: origo.hu, Nový Čas, Blikk

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
A baltás után ez már smafu,valakinek jól jön az a pár milla euru?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
ÉLETFOGYTOGLAN!!! 4 EMBERT GYILKLT MEG, ERRE KIENGEDIK??? ENNYI 4 EMBER KÍNHALÁLA?!
Clavigo
Vajon mi lehet az osztrák nyugdíjjas gázolóval?? Ja,,,ott csak egy ember halt meg,,és simán elengedték..
Grafix69
@Horizont: Értem én , de sajnos vagy nem vannak jogai és nem tehetnek különbséget , azért mondtam ,ha lenne halál büntetés mindenki nyugodt lenne , holott senki nem támaszthatja fel az áldozatokat . Én igazából a szar védekezéseire , meg a pökhendi viselkedésére voltam rendkívül ideges. Ha még 150 évet marad bent az sem lesz elégtétel senkinek . Viszont élni fog a lehetőségeivel . Ezért meg én nem ítélkezem róla , majd a bíró eldönti . Politikai ügyet csinálnak belőle akkor soha nem jön ki mint az elején , és ebbe ez az undorító igazán.
Grafix69
@Horizont: Nagyjából erről van szó , minden esetre mást nem lehet olvasni , mint ,hogy rohadjon meg , dögöljön meg , stb . A halottakat már senki nem támasztja fel , még akkor sem ha elássák . Elásta már magát egy egész életre .
wagabund
lári-fári...

ugye emléxünk hogy a bennégettek míy kínhalált halhattak a tűzben? aztán arra is, hogy a felkért szagértő a pontos helyzetelemzésért egy ritka Mercedest kapott fizetségként a gázoló családjától...aztán a bíró ezek alapján igenhalvány ítéletet hozott, aztán még aznap lelépett a bírói pályáról...érdkes módon egy zsír új Mercivel.. az elkövető még az ítélet előtt is bulizott a luxuslakásban, ahol várakoznia kellett...olyan bulizós volt a szentem..a falubeliek szerint is..

aztán új eljárás, új ítélet, aggódó milliárdos család...most hazamegy, aztán meglátjuk, mulatós-e még a nyuszifül? mert ha igen, akkor nem kell sok, hogy visszakerüljön..

várjuk ki a végét.
maci0427
Az igazság a másik oldalon van ! Négy ember meghalt és nem gondatlanságból elkövetett halált okozó cselekmény miatt , nem figyelmetlenségből adódóan ! Bekábítózva vezetett gépjárművet ! Gyilkos ! Na majd legközelebb többet kap ! Gusztustalan !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.