A New York Times közölt egy hosszabb portrét az amerikai-magyar milliárdosról, aki megvallotta: rosszul esik neki, hogy sok helyen ő a közellenség.

A New York Timesban közöltek egy hosszabb portrét Soros György amerikai-magyar milliárdosról, Michael Steinberger borszakértő készítette a cikket.

Soros György idén inkább elkerüli Magyarországot

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/Niccolo Caranti

Az Index cikke szerint a leginkább kiemelkedő rész az, ahol a milliárdos arról számol be, hogyan is éli meg, hogy sok helyen ő a közellenség.

Soros elmondta, idős korára egyre inkább zavarja, ha személyében támadják, és hozzátette:

Bár barátom lenne annyi, mint amennyi ellenségem lett mostanában.

Arról is beszélt, hogy szokásos európai körútján idén ki fogja hagyni Magyarországot, de bízik abban, hogy egyszer még visszajut szülőföldjére.

A milliárdos elmondta, még mindig hisz a nyílt társadalomban (aminek eszméjét Karl Popper osztrák filzófus hatása alakította) és a liberális demokráciában, hisz az alapítványában is (az Open Sociation Foundations), mely Bill Gates és felesége alapítványa mellett a második legnagyobb a világon, bár azt elismeri, hogy ez az eszme a világban vesztésre áll.

"Soros ugyanis azzal szembesül, hogy azok az eszmék, amelyre gazdagságának nagy részét és életének utolsó fejezetét szentelte, nem terjednek, hanem visszaszorulnak" – olvasható az Index cikkében.

A New York Times pár helyet fel is sorolt, mint ahol vesztésre áll az elgondolás: Oroszország, Magyarország, a brexit miatt Nagy-Britannia, a nyugat-európai populista pártok erősödése vagy Lengyelország.

Soros György idén inkább elkerüli Magyarországot

Fotó: YouTube/Magyar kormányreklám

Sorost személy szerint az is bántja, hogy Orbán Viktorék azt a képtelenséget terjesztik róla, hogy ő muzulmán menekültekkel árasztaná el Magyarországot, eltörölve ezzel az itteni kereszténységet. 

Soros az interjúban azt is elmondta, nagy csalódást okozott neki az ellene folytatott kampány, de ez nem a magyar nép, hanem a kormány hibája és bűne. 

66 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@wagabund: ha le geci zsidózod,akkor nem köll ennyit írkálnod...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tulipan
@Shikari: BEEEEZONY! Európában egyelőre, sajnos, több van az ilyen VIZFEJŰ, Shakira-sügér-féle, életveszélyes, VÁNDORCIGÁNY vadakból!!! :)))
tulipan
@Shikari: @Shikari: BEEEEZONY! Európában egyelőre, sajnos, több van az ilyen VIZFEJŰ, Shakira-sügér-féle, életveszélyes, VÁNDORCIGÁNY vadakból!!! :)))
Nagon tudják, kergemarha meséIkkel etetni, ÖNMAGUKAT! Haha :))))))
tulipan
@Shikari: BEEEEZONY! Európában egyelőre, sajnos, több van az ilyen VIZFEJŰ, Shakira-sügér-féle, életveszélyes, VÁNDORCIGÁNY vadakból!!! :)))
Nagon tudják, kergemarha meséIkkel etetni, ÖNMAGUKAT! Haha :))))))
tulipan
@Shikari: BEEEEZONY! Európában egyelőre, sajnos, több van az ilyen VIZFEJŰ, Shakira-sügér-féle, életveszélyes, VÁNDORCIGÁNY vadakból!!! :)))
Nagon tudják, kergemarha meséIkkel etetni, ÖNMAGUKAT! Haha :))))))
wagabund
..."Soros György idén inkább elkerüli Magyarországot"...

lehetőleg nagy ívben...ha szabadna kérnem...
Aki Én
@Shikari a buta propagandista: @Pegero pedig a társa:
Olyan buták vagytok, hogy az ember beleszomorodik... :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.