A Jászai Mari térre kerülhet Nagy Imre mártír miniszterelnöknek a Vértanúk terén álló szobra. 

A Jászai Mari téren lehet Nagy Imre szobra

Fotó: www.mult-kor.hu

Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának javaslatára kerülhet a Jászai Mari térre a szobor, ahová az alkotóval, Varga Tamással folytatott egyeztetés és a szükséges engedélyek beszerzése után állíthatják fel Nagy Imre szobrát.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának délelőtti zárt ülésén a közbeszerzésekről szóló törvény hatálya alóli mentesítés iránti kérelmek sorában elfogadták a Vértanúk tere beruházással kapcsolatos kérelmet is. Wachsler az ülés zárt jellege miatt a megbeszélés részleteiről nem beszélt, ugyanakkor elmondta, hogy hamarosan megkezdődnek az előkészítő munkák, és várhatóan 2019 végére a megújuló Vértanúk tere a gyalogosoké lesz.

A környéken lakók igényei, valamint turisztikai szempontok figyelembevételével kialakított új forgalmi rend szerint – a tömegközlekedés járatainak kivételével – gépjárművek nem hajthatnak majd át a téren.

(MTI)

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kisrigó
@Horizont: Arra jó volt Nagy Imre, hogy a "lánglelkű ifjú" felkapaszkodjon a politikában! A "mór megtette a kötelességét", mehet, az ilyen aljas gazemberek értékítélete szerint!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
A mostani rendszer számára nem tetsző Nagy Imre szobrot nagy valószínűség szerint úgy fogják eltakarítani a Kossuth-tér mellől, mintha az korábban ott sem lett volna. A hatalom minden erejével azon dolgozik, hogy saját képére formálja az országot. Többé már nem kérdeznek, hisz felhatalmazást kaptak egy olyan választási rendszerben, melyet a saját előnyére formált a Fidesz. A hatalomnak minden a kezében van ahhoz, hogy úgy formálja a valóságot – ha tetszik meghajlítsa – ahogyan csak szeretné. A gyermekéhezés megszüntetése, a szegénység felszámolása, rezsicsökkentés? Mind-mind hazugság, a kormány mégis képes volt ezt úgy kommunikálni a társadalom felé, mintha igaz lenne. Addig nézhetnek bennünket hülyének, ameddig mi ezt hagyjuk. Nem volt még elég? Nem, nem elég! Legalább is a rendszer működtetőinek, haszonélvezőinek biztosan nem. A működtetés alapvető mozgatórugója a régóta létező, minden emberi érzést, kapcsolatot megmételyező telhetetlenség, hatalomvágy... És mivel a "Család" napról-napra csak szaporodik, egyre több és több kell, bármi áron...
Rockxy
Minden szobrot múzeumba és szoborparkba!
Aztán a gyerekeinknek megmutatni, hogy milyen hülyék voltunk, mielőtt megvilágosodtunk!
silber13
@Shikari: Te??:-)))Magyar?:-)))))) Egy buta primkó szőröstalpú vagy, semmi más És külön röhejes ez az elmebeteg többesszám használatod, holott tudhatnád: " Unus homo, nullus homo" De honnan is tudnád?:-)))
Grafix69
@Shikari: Biztosan jobban tudod de azt nem tudom az a 120 ezer ember aki a Don kanyarban meghalt tök értelmetlenül és az a 430 ezer magyar zsidó akiket bevagoníroztak a halálba , vajon mit mondanának neked a XX . század legnagyobb politikusáról. ?
Grafix69
@Shikari: 1944 március 21-1944 augusztus 1 . Szálasi ?
Grafix69
@Shikari: Kis történelem tudós , ostoba : A Szálasi-kormány (vagy önelnevezése szerint a Nemzeti Összefogás Kormánya) volt Magyarország egyetlen hungarista kormánya, mely német segítséggel, puccs révén került hatalomra 1944. október 16-án. Kezdeti központja Budapest volt, ám 1944 decemberében a Dunántúlra helyezte át székhelyét. Hivatalosan 1945. március 28-án oszlatták fel, tagjai március 29-én hagyták el Magyarország területét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.