Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök méltatta csütörtökön, Orbán Viktor magyar kormányfővel közösen tartott jeruzsálemi sajtótájékoztatóján azt, hogy Magyarország kiáll Izrael mellett a nemzetközi fórumokon, és harcol az antiszemitizmus ellen.

"Magyarország kiáll Izrael mellett, és harcol az antiszemitizmus ellen" – Netanjanu köszönetet mondott Orbánnak Izrael védelmezéséért

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt Jeruzsálemben 2018. július 19-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Netanjahu a két politikus által közösen adott sajtónyilatkozatban arról beszélt, hogy szép emlékei maradtak a tavalyi júliusi budapesti látogatásáról, és ezzel kapcsolatosan emlékeztetett arra, hogy

Herzl Tivadar, a cionista mozgalom megalapítója is Budapesten született, és a cionizmus is a magyar fővárosból indult ki.

A sajtótájékoztató helyszínén a két miniszterelnök mögött Herzl Tivadar mellszobra állt.

Netanjahu emlékeztetett arra, hogy budapesti látogatásakor Orbán Viktor, Izrael "igaz barátja" az antiszemitizmus elleni harc fontosságáról beszélt.

"Az antiszemitizmus évezredeken keresztül sorscsapás volt a zsidók számára, és szörnyű tragédiákat okozott, és köztük a legnagyobb tragédia a huszadik században a holokauszt volt" – hangoztatta Netanjahu.

"Magyarország kiáll Izrael mellett, és harcol az antiszemitizmus ellen" – Netanjanu köszönetet mondott Orbánnak Izrael védelmezéséért

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök négyszemközti megbeszélést folytat Jeruzsálemben 2018. július 19-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Az antiszemitizmus ellen folyamatosan, megalkuvás nélkül és egyértelműen harcolni kell, és ezzel összefüggésben Netanjahu emlékeztetett arra, hogy

Magyarország támogatta az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának állásfoglalását az antiszemitizmus elítéléséről.

Felhívta a figyelmet arra, hogy

a magyar kormány tízmilliárd forintot szánt a zsinagógák felújítására, és amikor márciusban a magyar miniszterelnök – Aleksandar Vucic szerb elnökkel együtt – felavatta a felújított szabadkai zsinagógát, azt hangoztatta, Magyarország köteles szavatolni azt, hogy a zsidók félelem nélkül éljenek az országban, és szabadon gyakorolhassák a vallásukat.

"Ezek a cselekedetek jó irányba mutatnak, és ennek folytatására bátorítjuk minden barátunkat Európa-szerte, világszerte" – mondta az izraeli miniszterelnök.

Netanjahu megjegyezte, hogy

Izrael és Magyarország nem nagy országok, de "nagyok a törekvéseikben, tehetségben és szellemi képességeiben".

Hatalmas lehetőségek rejlenek a magyar és az izraeli gazdasági együttműködésben, és a két ország már most is számos ágazatban együttműködik.

Mindketten értjük, hogy a radikális iszlám fenyegetése valóságos, és veszélybe sodorhatja Európát, veszélybe sodorhatja a világot, minket és arab szomszédainkat is

- mondta Netanjahu.

Hozzátette, hogy a militáns iszlám legfenyegetőbb forrása Irán, Izrael pedig a radikális iszlám elleni küzdelem arcvonalában van, és ezzel sok szempontból Európát is oltalmazza.

"Magyarország kiáll Izrael mellett, és harcol az antiszemitizmus ellen" – Netanjanu köszönetet mondott Orbánnak Izrael védelmezéséért

Orbán Viktor miniszterelnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök sajtónyilatkozatot tesz megbeszélésüket követően Jeruzsálemben 2018. július 19-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Netanjanu köszönetet mondott Orbán Viktornak Izrael védelmezéséért

Mint fogalmazott:

nagyra becsüli azt, hogy Budapest újra és újra kiállt Izrael mellett nemzetközi fórumokon.

Az izraeli külpolitika fontos célja a kapcsolatok megváltoztatása nemcsak kétoldalú viszonylatban, hanem változtatni akar azon is, ahogyan kezelik Izraelt a nemzetközi szervezetekben.

Netanjahu köszönetet mondott azért, hogy ebben Magyarország sokszor élenjáró szerepet vállalt.

Méltatta azt is, hogy Magyarország vendéglátója volt a visegrádi országok és Izrael tavalyi júliusi csúcstalálkozójának.

Netanjahu fontosnak nevezte Izrael és a visegrádi országok kapcsolatát, amelyet Izrael a jövőben erősíteni akar.

Nem zárta ki, hogy már az idén sor kerül Jeruzsálemben Izrael és a V4-ek újabb csúcstalálkozójára.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Commenter
@papa.49: igen, mentorától, a proftól, akinek ezt az egészet "köszönhetjük". Csak az itt ezzel a legnagyobb gond hogy ő már nem csak lélekben képzeli magát 15 millió magyar miniszterelnökének...
tulipan
@tudode: Jaj, ez a MISKA KANCSÓ nagyon jóóóóó! Ha nem haraszol loppm Tőled!! :)
tulipan
@tudode: Ízraelben is tIsztában vannak azzal, hogy HAZUGSÁG MINDEN SZAVA!
NAGYON REMÉLEM!!!
tudode
@tulipan: .
Nevezhető lehetne akár ZSÍROS BÖDÖNNEK is!
.
Uncsi, hogy ez a POLITIKAI KALANDOR még a csapból is folyik, miközben DICSEKSZENEK azzal, hogy mennyivel többet költenek az ÉHEZŐ GYERMEKEKRE!
.
Abnormális, hogy EZ még mindig amerre jár keveri a mellékterméket!
tudode
@tulipan: ,
Azért a SOROSSAL való cicózását a képére HÁNYTÁK!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.