A magánélet védelméről szóló törvényt fogadott el az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére.

Nagyobb védelmet kap a politikusok magánélete
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Trócsányi László igazságügyi miniszter javaslatát 153 igen szavazattal, 34 nem ellenében fogadták el a képviselők.

Az otthon nyugalma a júniusban megszavazott hetedik alkotmánymódosításban kapott jogi védelmet. Az alaptörvény szerint

a véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével.

Erre figyelemmel javasolta a kormány a magánélet védelméről szóló törvényt, amely kimondja: mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását tiszteletben tartsák.

Akit a magánélethez való jogában megsértenek, követelheti egyebek mellett a jogsértés bírósági megállapítását.

Módosul a Ptk. közéleti szereplő személyiségi jogának védelmére vonatkozó része. A közéleti szereplőt a közügyek szabad vitatásának körén kívül eső közléssel vagy magatartással szemben a nem közéleti szereplővel azonos védelem illeti meg.

Nem minősül közügynek a közéleti szereplő magán- vagy családi életével kapcsolatos tevékenység, illetve adat.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
A nép védelmének érdekében mikor módosítanak alkotmányt? Nekem például el kell viselnem,hogy az orvos magánbetege,az állami rendelőben is előnyt élvez. Ő egyből bemehet,még én várok már több mint egy órája,20 másik betegtársammal együtt. esetleg milyen védelmet lehetne kitalálni arra,hogy az emberek nem fgyjanak meg télen,mert a tüzelő árát könnyelműen elköltötték az életmentő gyógyszereikre.Milyen védelmet kaphatnánk a gáz és villany szolgáltatókkal szemben,mikor olyan számlát küldenek ki,amin csak akkor lehet elmenni,ha leteszem a földre és végig sétálok rajta. Olyan sok + teher van azon a bizonyos köbméteren,vagy vatton,hogy némelyikről azt sem tudom mit jelent,csak azt látom,hogy a végeredménynél az alapfogyasztásomhoz még hozzá kerül több,mint 4-5000 ft( és akkor én csak egy spórolós ember vagyok) Esetleg ,hogy védenek meg a vízművel szemben,amelyik ugyan annyi csatorna díjat számol fel,amennyi víz fogyott el.,pedig annak a víznek a fele nyáron még véletlen sem a csatornában köt ki,hanem a füves kertemben és a virágaim tövében vagy az állatkáim isszák meg. Ugyan annyi a csatorna díjam mint a panel lakóké,ahol maximum 2 cserép virág van az erkélyen.Sorolhatnám a végtelenségig,mivel és mennyi mérgező dologgal kell nap mint nap szembenéznünk,nekünk egyszerű embereknek,még politikusainkat védik még a zajtól és a portól is. Nem lenne egyszerűbb és olcsóbb nekik is hétköznapi emberré válni inkább? Akkor egész biztos nem beszélnének róluk és a magánéletüket is békén hagynák. Rólam például még semmit nem írtak,sem jót sem rosszat. Mondjuk engem nem is zavarna,ha tüntetők mászkálnának az ablakom alatt,füttögve,kereplővel a népnyúzó kormány ellen. Még ha lenne cukorkára pénzem,dobálnék is közéjük,hogy legyen elég nyálelválasztásuk,ha köpniük kell.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Ludmilla
rühellik a mocskok,hogy a szennyes ügyeik napvilágra kerülnek
SystemError
Nyilván lopás közben magánember lesz és az ellopott pénz a családba megy... Viccess, hogy miközben a politikus akkor lesz magánember, amikor akar közben a nem politikus magánembert már birói felhatalmazás nélkül figyelheti meg a politikus, amikor politikus..:) Erre nem tudok mást mondani, mint a kurva anyátokat !
Qqberci
A legjobb védelem az volna, ha az egész bagázst becsuknák a Csillag Művekbe... Ott vigyáznának rájuk...
lusta
Ezek szerint a mai napon a vakkomondoros ügyet nyilvánosságra hozó lenne a bűnöző, nem pedig az a politikus, aki félholtra veri a családtagját.
volvós
Kell is a nagyobb " védelem ", nehogy séta közben " véletlenül " valaki lepuffantsa !!
Mert nem mindegyik politikus mögött sétál egy - egy TEK-es fiú ...
papa.49
Akkor most tüntethet SPONTÁN a réparudi, meg a cserpákandris a Gyurcsány kapuja előtt ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.