Először tagadta, majd beismerte az értelmetlen gyilkosságot.

Agyonlőtt az utcán egy fajtiszta, díjnyertes kiskutyát egy 16 éves fiú – írja a Blikk a Sztárklikkre hivatkozva. Eszerint egy kecskeméti család mindössze három kilós yorki kiskutyáját pénteken reggel lőtte agyon a 16 éves fiú a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagyréven.

Egy 16 éves nagyrévi gyerek csak úgy agyonlőtt egy kiskutyát az utcán

A család horgászni utazott el a hosszú hétvégére, péntek reggel pedig a család 12 éves kislánya két kutyájukkal az udvaron játszott.

"Kettő, vagy három perc lehetett, amíg lefőztem a kávét és mentem ki az udvarra. Akkor láttam, hogy már csak az egyik kutyával játszik a kislány. Keresni kezdtük, rohantunk ki az utcára, de akkor már ott feküdt, a második szomszéd portája előtt, a házunktól mintegy harminc méterre"

- mondta Bajtay Anita, immár a baon.hu-nak. A lap szerint a kutyus egyből elpusztult a lövéstől.

A nő továbbá arról is beszámolt, hogy a fiú először mindent tagadott, ám később mégis beismerte tettét a rendőröknek. A vélhetően légpuskából leadott lövést pedig, amely a kutya tüdejét érte, azzal indokolta, hogy azt hitte, egy kóbor kutya sétált az utcában. Nico, a kiskutya egy fajtiszta, díjnyertes fedező yorki kutya volt, több szépségversenyt is nyert.

Mivel a fiú már betöltötte a 14. életévét, így a Büntető Törvénykönyv szerint már büntethető. Tettéért akár három évet is kaphat – emlékeztet a lap.

(Blikk)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr plágium
Legközelebb emberre fog lőni, mert azt hiszi kóbor eb?
Mit árthatott neki az a 1,5 kilós kiskutya, pitbullnak nézte?
Remélem meg is kapja azt 3 évet!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@staro2: Nem szivesen lajkoltalak, de nagyon igazad van, mert ha kiderul, hogy a helyi polgi egybites elkenyeztetett kolke, akkor semmi baja sem lesz - legpuskahoz nem kell fegyverviselesi engedely.
karma1
@lópicigáspár: orulok, hogy ez a velemenyed. Aki egy ilyen kiskutyat le tud loni, annak a kovetkezo egy totyogos gyerek, aztan egy nyugdijas, - mert ezek tudnak a legkevesbbe elmenekulni, - aztan aki el es mozog.

Ahogy @staro2 irta, eloszor valoszinu megnezik a partallasat, es aszerint nyomoznak vagy emelnek vadat a kurva kolok ellen. Bar gondolom, akinek ilyen kutyusa van es versenyre is viszi, annak lesz arra "tehetsege" , hogy jo ugyvedet fogadjon, es megfingassa rendesen a kolket...Na meg persze a felelotlen szuleit is, akik a gyerek 18 eves koraig igencsak felelosek a gyerekuk cselekedeteiert,.
Yoda69
@staro2: Igy igaz ahogy irod. Orbanisztanban ez igy mukodik.
Homokszem akkor kerul a gepezetbe, ha a kutya tulaj mondjuk nagyobb rangu a fideSSben mint a kolok apja. Akkor szkandereznek egyet, aztan valahogy kiegyeznek.
Ha a kolok apjanak nincs koze a fideSShez, akkor mehet a bortonbe.
papa.49
Mindenki leírta az igazságot, én csak attól tartok kiderül hogy a csávó ,,védett vad ,, és haja szála se fog görbülni, mert pl. a kiskutya ,,megtámadta őt,, !!!
@lópicigáspár: Erre nem emlékeztem, hogy mennyi a csőtorkolati energia határ, de különösen a szlovák gyártmányúak néha meg is haladják ezt ...
Jozefina
A szülői felelősségnek mindenképpen vizsgálandónak kellene lennie!!! Kemény pénzbírsággal kellene súlytani óket. A csemetét meg a maximum 3 évre elzárni!!!
Macskaszem
Aki már gyereknek ilyen genya, azt most kéne kiirtani, mert felnőttként még genyább lesz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.