A Kiskőrösi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Így nézett ki a kocsma a részeg akasztói férfi ámokfutása után

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. április 19-én 20 óra 57 perckor bejelentés érkezett egy akasztói szórakozóhelyről. A telefonáló elmondta, hogy egy ittas férfi kiabál és garázdálkodik.

A helyszínre érkező rendőrök adatgyűjtés során kiderítették, hogy egy 43 éves helyi férfi italozott a kocsmában, majd egy korábbi sérelmét felemlegetve törni-zúzni kezdett. Poharakat, tényérokat dobált szét, asztalt és székeket borított fel, majd bement a konyhába, ahol ajtókat, zárakat, gépeket rongált meg. Ezután autóba ült, a kocsma tulajdonosának házához ment, ahol a járművel betörte a kerítést, és nekiment egy épülő terasznak. Végül visszament a kocsmához, ahol ismét kiabálni kezdett.

A kiskőrösi rendőrök a feltételezett elkövetőt a szórakozóhely előtt elfogták és előállították. A férfivel szemben felmerült az ittasság gyanúja, ezért tőle vér-vizeletmintát vetettek.

A kirendelt igazságügyi orvosszakértő alátámasztotta, hogy a sofőr a vezetés időpontjában ittas volt, így ő a rongálás és garázdaság vétség mellett járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható.

Az ügyben a kiskőrösi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket a nyomozás vizsgálati szakaszában elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.

(police.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél