A devizahitelesek problémáját és az ápolási díjak emelését intézné. Két nap után hazamegy törvényjavaslatokat kidolgozni.

Forrás: Index
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
6 milliárd forint. Ez az az összeg, ami egy évre fedezné a fogyatékkal élő gyerekeiket otthon ápoló, segélynek nevezett nevetséges alamizsnából túlélni próbáló emberek megbecsülésének kivitelezését. 6 milliárd forint. A szánalmas töredéke, konkrétan egy tizede annak a pénzösszegnek, amire Mészáros Lőrinc felcsúti illetőségű zseni a tegnapi napon (egyetlen napon!) közbeszerzés formájában rátette az ő mellső végtagját. Nem ügy. Családok éve, családbarát kormány, nekünk a haza az első. Ne csak a Jobbik, de az összes, magát ellenzékinek nevező párt összes képviselője – vakációzás helyett – cuccoljon be a Parlamentbe és addig maradjon ott, ameddig Döbrögi erőt vesz magán, túllép a nehéz gyerekkorából adódó traumáin, és azt teszi, amiért 30 éve szó nélkül fizeti a köz. Ne fárasszuk egymást azzal, hogy de hát tudjuk, hogy ez soha nem fog bekövetkezni. Ne legyintsünk már megint a nyilvánvalóra: rothadó kleptokrácia, illiberális posvány az, ahol egy miniszterelnök megengedheti és meg is engedi magának, hogy belenyerítsen az újságírók arcába és a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok követeléseiről tudomást sem szerezve (a diákok, a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, a Sándor Máriák is elfáradtak, hazamentek, csak a migránsozás örök) elmenjen vakációzni. És majd decemberben, ha lesz kedve, akkor válaszol. Amire lesz kedve.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kripton
"A Jobbik közismert Simicska-összekötője, a milliárdos által képviselővé „kinevezett” ügyvédnő most épp a Parlamentben folytat valamiféle furcsa ülősztrájkot. Akciójának sajátos színezetet ad, hogy az ügyvédnő nemrég 50 milliós bundagyűjteményével dicsekedett a Facebookon. Pontosan felsorolta, hogy hányféle nerc, ocelot, coboly és perzsabundája van, s hogy büszkén viseli például kilőtt farkasok bundáját is."

www.origo.hu/itthon/20180722-50-millios-bundagyujtemenyt-simogat-otthon-az-ulosztrajkolo-jobbikos-kepviselo.html

Tudthatta, hogy miilyen kampányra számíthat, ha nem takarodik el onnan. :-)
Akinek val van a fején, az ne menjen a napra!
wagabund
a tévében még nem ezt mondta...

Dr Varga-Damm csalódást okozott...ez nagyon fáj..mert fogadtam rá, és elbuktam. most én fizetem az italát mindenkinek, aki bent van a krimóban...isznak is rendesen.
kereső
@wagabund: Nem olvastad amit irtam tegnap. Ha elolvasod ellene fogadsz:"Sok hű-hó a semmiért. Vagy egy kis öncélú reklám. Miért nem akkor kezdte,amikor a.költségvetési bizottság fideszes tagjai leszavazták a dk-s elnök javaslatát a házi ápolási dij módositásáról.Akkor még orbán ott volt a "dolgozó" szobájában. És tényleg ,egy ilyen tiltakozásra a hétvége a legjobb.A kutyát nem zavarja,nemhogy orbánt."
Vess magadra,és fizess!
Eladott Ország
Ettől függetlenül azért remélem, mindenki látja, hogy a Jobbik képviselői nem tolonganak tömött sorokban körülötte. Vagyis miközben a zaklatott miniszterelnök valószínűleg boldogan röfögve pöffeszkedett az ágyában és jól végzett munkájának illúziójában ringatózva az igazak álmát aludta, a Jobbik frakciója nem éjszakázott képviselője társaságában a nagyember irodája előtt. Következésképpen aki azért hörög a fotelből most éppen, mert Varga-Damm megpróbál úgy cselekedni, mintha értené, hogy mi egy választott képviselő feladata, az pontosan az ügy jelentőségét bagatellizálja és igen nagy szívességet tesz a semmiféle segítségre rá nem szoruló fideszes hatalomnak. Igen, annak amelyik két kilakoltatási vergődés között tegnap vígan szavazta meg a hajléktalanság büntethetőségét. És igen, annak amelyik saját maga (és az csapdába ejtett ellenzék) számára 200 ezer forintos fizetésemelésről döntött, miközben a beteg gyerekeiket otthon ápoló szülőknek 8 év alatt néhány ezer segély-emelkedéssel verdesik horpadtra a mellüket.
wagabund
@kripton: már késő, mindenemet elitták...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.