A Fidesz-KDNP frakciószövetség szerint a bevándorlási különadó egy "Soros-adó", amely újabb védelmet ad az országnak.

Hollik István, a frakciószövetség szóvivője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta:

minden olyan szervezetre, amely támogatja vagy segíti a bevándorlást, bevándorlási különadót vetnek ki.

Erről pénteken döntött az Országgyűlés, a vonatkozó törvény még a nyáron hatályba lép.

Hangsúlyozta, hogy

ez a különadó újabb védelmet ad az országnak a kerítés, a jogi határzár, a "Stop Soros" törvénycsomag és az alkotmánymódosítás mellett.

Hollik István hozzátette: a "Soros-szervezeteknek" fizetniük kell, ha bármilyen bevándorlástámogató tevékenységet végeznek és erre támogatást fogadnak el bárkitől.

Közölte: a "Soros-szervezetek" azért dolgoznak, hogy Európát bevándorlókontinenssé, Magyarországot pedig bevándorlóországgá tegyék, ezért ezt az adófajtát "Soros-adónak" is lehet nevezni, a befolyó pénzt pedig csak határvédelemre lehet fordítani.

Forrás: MTI

Fotó: Fidesz/YouTube

86 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Miért nem lehet hagyni már ezt az egész alufóliasisakos, öncélú akciót a picsába? Nem lehetne legalább ebből kussban kihátrálni, ha már olyan szinten kínos az ügy. Nem lehetne egyszer a büdös életben a felcsúti lábszagon felülemelkedve belátni, hogy itt már kínlódva sem lehet több kárt okozni? Szép volt, nemzeti volt, olyan igazi gumicsizmás türhőség volt, de tényleg már mindenkinek kilóg a bele ettől. Persze, hogy nem lehet. Tökmindegy, hogy milyen kép alakul ki az országról, tökmindegy, hogy már a haverok is undorodva fordulnak el, amikor meglátják a zavaros tekintetű, démonokkal küzdő, kifejezéstelen pofánkat, olyan nem lehet, hogy ne győzzön a korrupt, korlátolt politikai akarat. A saját ostobaságába belefulladó, elmeroggyant szuverenitási harcok mögé bújó, félművelt, bosszúszomjas csürhe.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@csak húgy...: (18:08) Neked adom, megdöglesz érte úgy is! :)
SystemError
@verőce21: Lássuk be ebben senki sem lehet biztos. 10-20 év és kiderül. Az viszont tisztán látszik, hogy, ha azt hazudják jó helyre megy a lopott pénz, akkor az országban sokan legitimnek tekintik a lopott pénzt... 0 erkölcs van az országban. Mit fogtok mondani, amikor elkezd elfogyni a lé és az igéretekből magyarázkodás, aztán fenyegetőzés lesz? Értem, hogy nem ebben hisztek, de ez szokott lenni. 150 milliárd a gázból, 3000 mmilliár mahánnyugi. Kötvény 100 milliárd, stb stb.. Akárhogyan is hivátok a lopást "szent ügy", ez konkrétan sok ezer milliárd. Mi lesz, ha ez nem szent ügy lesz? Szóval lehet hinni ebben, de bűncselekményt támogattok melldöngetve...
verőce21
@SystemError: (19:53) Majd 10-20 év múlva meglátjuk! (Si je vis.)
SystemError
@verőce21: Addig is marad a jó erkölcs, de 10 miatyánk megoldja igaz? :)
verőce21
@SystemError: (08:05) Ha nem, akkor egy rózsafüzér. :)

A rendszeren belül, aki valamely minőségi kompromisszum árán anyagi kompenzációhoz jut, az anyagi javak birtokában egyféle hatalmi áttételhez is jut, részese a hatalomnak, mindenesetre jobban beletunkolhat a hatalomba, mint a pénztelen ember.
A másik oldalon az, aki kompromisszumot köt a Hatalommal, ezen a réven anyagi kompenzációhoz jut, a kivételezettek kasztjába kerül.
Mit gondolsz a parlamenti ellenzék melyik kasztban fellelhető képviselő fajta?
SystemError
@verőce21: Nem tagadom, amit írsz, hogy ne lenne így a mindennapokban. Több ezermilliárd elcsalása, azért szerintem a " minőségi" különbség kategória, hanem ninősített bűncselekmény. A szabályok betartása vagy legalább a látszat fennyartása, pedig lopás tényén túl, azért fontos, hogy ezt a fajta viselkedést ne tartsa legitimnek a társadalom. A fidesz azzal, hogy kommunikációban, megmagyarázza a Mészárost és szándékosan immunissá teszi a társadalmat a lopások kirakatbanyartásábal óriási társadalmi károkat okoz a fiatal generációkban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.