Előremutató az Országgyűlésben pénteken elfogadott 2019-es költségvetés, mert minden kiemelt területre több forrást biztosít a kormány – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A kormány képviselője elmondta:

sűrű időszakot zár a parlament a választást követően, aminek eredményeként alaptörvény rögzíti a betelepítés tilalmát, büntethetővé vált az illegális bevándorlás szervezése, alaptörvénybe került, hogy az állami intézményeknek védeniük kell a keresztény értékeket, és elfogadták a jövő évi büdzsét, amely a biztonság és a növekedés költségvetése.

Kiemelte:

a kabinet célja egy erős Magyarország, amely gyarapodik, és közben garantálni tudja a biztonságát, ami nélkül nem fenntartható a gazdasági növekedés.

Ezt támasztja alá a családtámogatások további bővülése, aminek eredményeként a kétgyermekes családok jövőre már havonta 40 ezer forintot tudnak leírni, miközben csökkennek a munkaadói adók, ami mozgásteret biztosít a béremelések folytatásához – sorolta az államtitkár.

Hangsúlyozta, a piaci szféra mellett a rendvédelmi dolgozók és az ápolók is újabb béremelésre számíthatnak. A szegénységből a legrövidebb kiutat a munkahelyek jelenthetik, ezért fontos, hogy 2010 óta több mint 700 ezer új munkahely jött létre – mondta.

Eközben úgy tűnik az ellenzék még arra sem vette a fáradtságot, hogy megnézze a költségvetés számait, állításaikkal szemben ugyanis egészségügyre több mint 100 milliárd forinttal, közbiztonságra és honvédelemre mintegy 150 milliárd forinttal, az önkormányzatokra pedig több mint 200 milliárd forinttal több jut jövőre, mint idén – fejtette ki Dömötör Csaba.

Megemlítette, volt olyan módosító javaslatot benyújtó szocialista képviselő, aki nem jött el az indítványáról szóló szavazásra, az MSZP vezetéséből pedig a hírek szerint többen szabadságra mentek az ülésszak vége előtt.

A Jobbik pedig egy olyan településnek kért támogatást, amely valójában nem is létezik, csak egy TV-sorozatban

- tette hozzá.

Dömötör Csaba szólt arról is, a magyar diplomácia rég nem látott offenzíván van túl.

A magyar miniszterelnök a világ számos vezetőjével tárgyalt, ami azt is jelzi, hogy Magyarország hangja jobban hallatszik a világban

- közölte.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára emlékeztetett, nem csak Magyarország küzd azzal, hogy "átláthatatlanul működő és külföldről finanszírozott szervezetek támogatják és szervezik a bevándorlást".

A Stop Soros csomag célja, hogy legyen egy olyan törvény, amely elrettentő erővel bír az ilyen tevékenységek esetében

- emelte ki. Hozzátette, ennek semmi köze a humanitárius segítségnyújtáshoz, annak ugyanis megvannak a jogi keretei.

Dömötör Csaba szerint a jogszabály azon csoportokkal szemben lép fel, akik például úgy juttatnának bevándorlót menekült státuszhoz, hogy nem is lenne jogosult rá.

Az államtitkár megismételte, a kormány nyomásgyakorlásként értékeli a törvénycsomag miatt indult brüsszeli kötelezettségszegési eljárást. "Van amikor jogi úton próbálják Magyarországot megtörni, van amikor pénzügyi úton" – fogalmazott.

A kabinet képviselője szerint nem megnyugtató a hétéves uniós költségvetési tervezet, amelyben többet költenének migrációra, ráadásul eközben nem jó helyre helyezik a hangsúlyokat. Az unió ugyanis határvédelem helyett határmenedzsmentről beszél, ami jelentheti a bevándorlás állandósítását, új jogi keretét is – mutatott rá.

Brüsszel emellett harmonizálná a menekültügyi eljárásokat, amivel fenáll a veszélye, hogy "kiveszik a kezünkből annak a meghatározását, hogy ki számít menekült és ki gazdasági bevándorlónak" – tette hozzá.

Dömötör Csaba úgy vélte, hogy bár legutóbb nem sikerült elfogadtatni a betelepítési kvótákat, ez "nem jelenti azt, hogy a jövőben ne próbálkoznának, szóval itt is résen kell lennünk". Ebből a szempontból nagyon fontos, hogy most már alaptörvény rögzíti az idegen népesség betelepítésének tilalmát – jegyezte meg.

Az államtitkár megerősítette, Magyarország hosszú távon akkor lehet erős, ha közben Európa sem gyengül.

Kijelentette: a népesedési és gazdasági problémákra semmiképpen sem jó válasz, ha Európa feladja kulturális értékeit, és visszafordíthatatlanná teszi a multikulturális társadalmak kialakulását.

"Mi Európát a jövőben is a nemzetállamok alapján szeretnénk elképzelni" – mondta, kiemelve, hogy a nemzetállamoknak kell meghozniuk az életüket meghatározó stratégiai döntéseket, mert az számonkérhetőbb. A magyar álláspont demokráciát erősítő törekvés is – tette hozzá.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára kijelentette, a magyar kormánynak kellő társadalmi támogatottsága van ahhoz, hogy kiálljon ezekben az ügyekben. Ezért nem mellékes, hogy egyértelmű az eredménye az április 8-i választásnak, és a magyar társadalom több konzultáción megerősítette: szeretne fellépni az illegális bevándorlással szemben, és szeretné megőrizni a nemzeti identitását, a kormányt pedig arra hatalmazta fel hogy cselekedjen ezeken a területeken – szögezte le.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Nekem ez tetszik leginkább: "Ebből a szempontból nagyon fontos, hogy most már alaptörvény rögzíti az idegen népesség betelepítésének tilalmát – jegyezte meg."- akkor vége az "óccó" kinainak?Meg arab üzletemberek ,meg oroszok sem vásárolhatják fel Budapestet,Hévizt,...etc.Vagy ez nem az? Hanem magyar seggbe ,magyar lófax?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Nekem ez tetszik leginkább: "Ebből a szempontból nagyon fontos, hogy most már alaptörvény rögzíti az idegen népesség betelepítésének tilalmát – jegyezte meg."- akkor vége az "óccó" kinainak?Meg arab üzletemberek ,meg oroszok sem vásárolhatják fel Budapestet,Hévizt,...etc.Vagy ez nem az? Hanem magyar seggbe ,magyar lófax?
steve82
Remélem nagyot fognak koppanni (lehetőleg kötélről leesve). Előbb-utóbb elfogy az eu-s pénz, no meg a kizsákmányolt munkásosztály és akkor megnézhetik magukat. Akkor majd a most eltartott kisebbség lesz a legnagyobb problémájuk, nem a migránsok...
csipetke
Ezzel az egésszel csak az a gond,hogy ezek ritkán mondanak igazat.
kereső
@csipetke: Lehetséges,hogy most nem. Mert a prioritások- foci! ,határon túli gazdaság támogatása, határon túli óvoda épités-felújitás,családok támogatása- CSOk, és a saját család.És már igazat is mondtak.
csipetke
@kereső: 17:30 Egy rakás kínai itt van,nekünk meg,a 2/3-on túliaknak Kínába kéne kivándorolnunk,hogy ne lássuk ami itt megy.Ott 5-6 millió ember fel se tűnik,ennyi ember ott csak egy kivárosra való...:)A 2/3(?) meg tartsa el a fideszes bagázst...
Nessy
@csipetke: na, éhen is vesznének! Elképzelem, amint a határon túliak ilyen, olyan adókat, járulékokat fizetnének nekünk. Meg amint a sok havernak dolgozni kellene, és a munkájából megélni, a jelenlegi bérek mellett!
Nix cafetéria, lakhatási, közlekedési stb. támogatás! Csak ki nem fizetett túlóra!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.