Tizennégy kilogramm heroint foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Budapest Liszt Ferenc Repülőtéren – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.

Tizennégy kilogramm heroint foglalt le a NAV a Liszt Ferenc repülőtéren

A fehér port – amelyről a kábítószerteszt kimutatta, hogy heroint tartalmaz – Zürichen keresztül Kenyából érkező két portugál utas három duplafalú poggyászban rejtette el. A csempészett kábítószer feketepiaci értéke meghaladja a 211 millió forintot – írták.

A csempészek a repülőtér 2/A termináljának zöldfolyosóján léptek be, a pénzügyőrök azonban tételes vámvizsgálatot tartottak. Ennek során – bár a két utas kézipoggyászai rendben voltak – három feladott bőröndjüket röntgenberendezéssel átvilágították, és mivel gyanús jeleket észleltek, mindet felnyitották – olvasható a közleményben.

A kábítószert a NAV Repülőtéri Igazgatósága kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt lefoglalta és feljelentést tett a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságon.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Két portugál utas Kenyából? Valószínűleg olcsó fapados járattal érkeztek szegény párák, ezért váltak gyanússá.
Az fel sem merül, hogy feldobta őket valaki. Minek tennének ilyet? :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.