Egy génmutáció "kikapcsolásával" sikerült visszafordítaniuk az öregedéssel összefüggő bőrráncosodást és szőrhullást egereknél a birminghami Alabamai Egyetem (UAB) kutatóinak.

Csoda! Sikerült visszafordítani az öregedés jeleit egereknél

Fotó: Pixabay

Keshav Singh és kollégái egy antibiotikumot adtak be az állatoknak. Az antibiotikum génmutációt indított be, ami pedig mitokondriális diszfunkcióhoz – a mitokondriumok a sejt energiatermelő és -átalakító szervecskéi – vezetett – olvasható az eurekalert.org tudományos hírportálon.

Négy héten belül az egerek szőre megőszült, megritkult, a mozgásuk lelassult és fásulttá váltak, vagyis olyan változásokon mentek keresztül, amelyek a természetes öregedés folyamatára emlékeztetnek. A bőrük a mutációt követő 4. és 8. hét között beráncosodott. A nőstényeknél jóval erősebb volt a ráncosodás, mint a hímeknél.

Amikor azonban a kutatók "kikapcsolták" a génmutációt, helyreállítva a mitokondriális működést, az egerek bőre kisimult és vastag bundájuk nőtt, megkülönböztethetetlenné válva azonos korú társaiktól.

"Ismereteink szerint ilyesfajta megfigyelésre még sosem került sor" – mondta Singh, megjegyezve, hogy a mutáció egy, a mitokondriális funkciót befolyásoló génben zajlott le.

Az embereknél időskorban figyelhető meg a mitokondriális funkciók hanyatlása. A mitokondriumok működési zavara a korral összefüggő betegségekhez vezethet.

Singh szerint az eredmények egyedülálló lehetőséget adhatnak olyan megelőző és gyógyszerterápiás eljárások kidolgozására, amelyekkel bővíthetőek a mitokondriális funkciók az öregedéssel összefüggő bőr- és hajproblémák, valamint az olyan egyéb emberi betegségek kezelésében, amelyekben központi szerepet játszik a mitokondriális működés zavara.

A szakemberek arra is rámutattak, hogy a génmutáció beindítása az állatok egyéb szerveire alig volt hatással, ami azt sugallja, hogy a mitokondriumok szerepe fontosabb a bőr, mint az egyéb szövetek esetében.

(MTI)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
Virágot Algernonnak...az is csoda volt...aztán mégsem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vladimir putin
@anima: ha megéred, akkor ezekért simán bekerülsz a NER börtönbe.
Nem gondolkodni, hanem a kukában turkálni!
(NER)
anima
Szeretnél lájkolni, de még nem döntötted el.
Nem baj, ez nem a te hibád.
Remélem, az tisztán látszik, hogy nem vagyok egy lájkvadász.
Leírom, amit le kell írnom, te meg reagálsz a szíved szerint, ahogy.

Ne aggódj, nulla lájk mellet is kiokosítalak az élet értelméről... a jövőről.
Én csak véletlenül tévedtem be ide, de ha már idetévedtem, akkor lesz itt minden!
Természetesen trollkodás lesz minden, de amíg nem zárnak ki, addig tolom az arcotokba a tutit.

Szeretnél elveszni/magadra találni a végtelenbe?
Are you ready?
papa.49
Azt mondja a cikk egyéb szervi változást nem tapasztaltak akkor a következtetés ,,sima pofával, hajasan, és nem működő belsőszerekkel fogsz megdögleni ,, vagy a másik ,,tisztességesen megöregedsz kívül, belül, és méltósággal feldobod a bakancsot,, én az utóbbit választom !!!
JAJMÁR
@papa.49: Persze, ment te férfi vagy... de olvastad, hogy a "nőstényegereknél sokkal erősebb volt a ráncosodás, mint a hímivarúaknál".
Én inkább tisztességesen megöregedve, de sok szép hajjal és sima bőrrel, méltósággal szeretném feldobni a ... cipőt :)
Tudom, "hiúság, asszony a neved" :)
anima
Tudod, az érdeklődés hiánya miatt jön el Armageddon.

A földnek csapódik egy aszteroida?
Nem!
Atomháború?
Nem!
Környezeti katasztrófa?
Nem!
Az érdeklődés teljes hiánya miatt jön el Armageddon.
De az van, hogy nem egyből jön el Armageddon, még akkor sem.
Előtte lesz pár lépés...
Pl two steps from hell.
Ahogy felveszed a jelet a kezedre, vagy a homlokodra, nem veszi fel úgy senki.
Az emberek elalélnak a félelmemtől, és bedőlnek a fake news-nak: Jézus itt van, Jézus ott van.
De mit mondott Jézus?
Amikor azt mondják, hogy Jézus itt van, vagy ott van, ne higgy nekik!!!
Te kereszténynek tartod magad, még is hinni fogsz a fake news-nak, mert várod a csodát..

Tudod mikor jön el Jézus?
Én tudom.
Nem akkor, amikor mindenki azt mondja.
De tényleg nem.
Ne higgy a csodákban !!!
És főleg, ne vedd fel a jelet a kezedre és/vagy a homlokodra.
Kicsit nagyon szenvedni fogsz, de bírd ki.. Kérlek a magad érdekében, bírd ki.
Köszönöm, hogy meghallgattál!
/életmentő kisiparos/
papa.49
@JAJMÁR: Nem is lennél NŐ ha nem ezt válaszolod )))))))))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.