Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a kistelepüléseken, a kisebb falvakban is el lehessen érni a magyar államot – jelentette ki a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára egy mobil kormányablakbusz átadásán kedden Nyíregyházán.

Tuzson Bence hangsúlyozta:

akkor maradnak meg Magyarországon a falvak, ha onnan többi között az állam szolgáltatásai is megfelelően elérhetőek lesznek, ebből a szempontból van nagy jelentősége az országban hetedik mobil kormányablakbusz szolgálatba állításának.

Az államnak nehéz, de alapvető feladata és kötelessége mindenhol biztosítani a kormányzati szolgáltatásokat – tette hozzá az államtitkár.

A megyei kormányhivatal épülete előtt megtartott ünnepségen a kormánypárti politikus arról beszélt:

az állam akkor működik jól, ha egyrészt az emberek közötti, valamint az állam és polgárai közötti bizalomra épül.

Akkor tudjuk ezt az országot biztonságosan megtartani – folytatta – , ha ez a kettős bizalom fennmarad és erősödik, ehhez pedig az államnak teljesítenie kell az emberekkel szembeni alapvető kötelességét, azaz a mindenki számára egységes hozzáférést például az ügyintézés lehetőségéhez.

Ez a feladat olyan feladat, amelyet mindenhol, minden településen, nagytelepülésen és a kistelepülésen is érvényesíteni kell, bizalom nélkül nincsen biztonság

- hangsúlyozta az államtitkár.

Tuzson Bence beszédében megerősítette, eljárási kérdésekben komoly változások következnek, ennek egyik első eleme az Országgyűlés által már elfogadott új eljárási törvény. Magyarországon jelenleg mintegy 2200 ügycsoportban kell ügyet intézni, ami hatalmas szám, ezért ezeket az ügytípusokat egyenként áttekinti és csökkentésükre tesz majd javaslatokat egy nemrégiben alakult munkacsoport – mondta el az államtitkár.

"A közigazgatásnak nincs más mértéke, mint az emberek és a hazánk szolgálata" – jelentette ki az ünnepségen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az ünnepségen. Hozzátette, köszönet illeti a közigazgatásban dolgozókat elkötelezett munkájukért, a hivatalos ügyek gyors és szakszerű ügyintézéséért.

Román István megyei kormánymegbízott arról beszélt, tavaly összesen több mint 802 ezer, 2018 első félévében pedig már 479 ezer ügyet intéztek a megyei kormányhivatalok.

Az átadási ünnepség végén történelmi egyházak képviselői áldották meg és szentelték fel a megye első mobil kormányablakbuszát.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/Máthé Zoltán

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Szerintem azt már megoldotta a magyar állam. Ott vannak minden faluban, minden lakásban, sőt, még a hálószobákban is. Csak szólok, hátha Tuzson még nem értesült róla: az államnak alapvető feladata az infrastruktúra, az oktatás, az alapvető ellátás, az egészségügyhöz való hozzáférés biztosítása is. Egyszerűbben fogalmazok, hogy a kormány is értse: kell a falvakba internet, normális út, tiszta ivóvíz, posta, bolt, távolsági busz, vonat, iskola, óvoda, orvos, gyógyszertár. Először. És persze munkalehetőség. A kormányablak nem lett volna olyan sürgős. Mobil kormányablakbuszra a kormánynak, az építőmunkásoknak padig mobil WC-re -feltéve ha van munka- és nem az embereknek van szüksége.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Zeta
Inkabb az államnak kellene gondoskodnia az emberhez méltó körülményekről!
Ez a "mozgóurna"mit old majd meg?
A munkahelyet, az orvost, a tanárhiányt, stb.
Egyiket sem, megint ndm tudják mi a fontossági sorrend. Szakértők?!
Eladott Ország
És tényleg. Egy 3 szobás kertes házat 3-4 millióért lehet venni. Már csak a tetőt kell lecserélni, a nyílászárókat, a fürdőszobát kell megcsinálni, a vezetékeket kicserélni – egy ilyen áron adott háznál ez természetes – és máris boldogan be lehet költözni. Ha a gáz nincs bevezetve a faluba, akkor mindenki fűt, amivel tud. Ez azzal jár, hogy télen meg lehet fulladni a füsttől. Ha a csatorna sincs kiépítve, akkor a szippantóskocsi jelenti a megoldást, nem kevés pénzért. Sok településen a vízdíj jóval magasabb, mint a fővárosban, az élelmiszer árak mindenhol magasabbak (nincs verseny, az egy kis bolt tulajdonosa bebumlizik a városba, megveszi, ami befér a kombiba ugyanazon az áron, mint bárki más, majd ráteszi a költségeit és a hasznát) és imádkozik, hogy előbb fogyjon el az olcsó parizer, minthogy megzöldülne. Munkahely nincs, viszont sok helyen internet és mobilhálózat se nagyon. Ha véletlenül mégis szerencsés a település és hasít a net, de mondjuk elromlik a számítógép, akkor bizony nem talál szerelőt, hanem irány az 48 kilométerre fekvő városban a szerviz. Ha már elgyűrűzött a településre a munnkaerőhiány és mondjuk abban a bizonyos városban van munkalehetőség és még a munkáltató is van olyan jófej, hogy biztosít buszt, az akkor is azt jelenti, hogy minimum 3 óra oda-vissza úttal kell számolni (plusz kigyalogolni a buszig és vissza) tehát reggel hatkor indul munkába az ember és jó esetben este 6-7 órára vergődik haza. Minimálbérért, mert ezekben a régiókban ez a realitás. Jöjjön kend haza és élvezze itthon a katasztrófaturizmust 27%-os áfával!”
kisrigó
Nahát, engem tévedésben tartottak, mert azt mantrázzák olykor, hogy minden probléma orvosolva, Magyarország jobban teljesít! Kiderül, hogy mégsem, mert hű, mennyi feladat van még! Külön pikantériája az esetnek a szentelő pap, mert mutatni akarja, hogy milyen jó híve a hatalomnak! Szégyen, hogy eladják a vallást, még Jézus is eladó! Júdások!
Gauntlet
Na pont ez hiányzik nekik: egy atyáskodó pártállam, gumibottal a zsebében.
Marhák !
kisrigó
@Eladott Ország: Sajnos, hogy mindegyik igaz! Továbbra sem értem, hogy elvonatkoztatva a pártoktól, csak a józan észre hagyatkozva, miért nem látják az emberek, hogy mi zajlik az életünkben!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.