A Fidesz szerint azok riogatnak az egészségügy válsághelyzetével, akik kormányzásuk alatt mindent megtettek azért, hogy összeomoljon a magyar betegellátás.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte kedden az MTI-vel, hogy László Imre, a Demokratikus Koalíció egyik országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján azt mondta, válsághelyzettel fenyeget, hogy a jövő évi költségvetésben az egészségügyre szánt források nem érik el a gazdasági össztermék (GDP) négy százalékát.

A Fidesz reagálásában azt írta, "Gyurcsányék" 600 milliárd forintot vettek el az egészségügytől, eladósították, leamortizálták és bezárták a kórházakat, elvettek egyhavi bért az egészségügyi dolgozóktól és megalázóan alacsony fizetésért dolgoztatták őket – olvasható a közleményben.

Ezzel szemben a közlés szerint a Fidesz-KDNP 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket, jövőre összesen 191 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint az idén, és 647 milliárddal több, mint 2010-ben. Emellett folytatódik az egészségügyi szakdolgozók bérének emelése, országszerte újulnak meg a kórházak, rendelők, és elindult Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztési programja – sorolta a Fidesz.

(MTI)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Annyiszor hívatkoznak a 13. havi bér elvételére, miközben feledik, hogy ők 14. havit is ígértek! Miként azt is, hogy akkor világválság volt, most meg számolatlanul szórják a haveroknak az uniós pénzeket, dübörög a gazdaság, a honatyáink egy hónap alatt kapnak annyit, mint egy szakdolgozó 10 hónap alatt. Visszaadhatták volna legalább a 13. havit. Igaz, akkor Lőrinc barátnak nem lehetne 1,2 milliárd a napi bevétele! Meg nem lehetne milliárdokért a határon túlról voksokat vásárolni!
Emeltétek az "emúttkilencévben" a finanszírozási alap összegeket?
Az államosítás előtt nem néztek ki ilyen borzalmasan az intézmények,
Kevesebb vízfejet kellett eltartani! Azóta az egészségügyi járulékből is "adó" lett, és nem arra költik, amire kellene.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
Remelem, erre a verlazitoan pimasz nyilatkozatra Gyurcsany is megszolal vegre, es elkuldi orbant a kurva anyjaba - illetve a megfelelo helyre.
Annakidejen a 13. havi nyugdijat az mszp adta az embereknek, mert megvolt ra a fedezet, de 2008-ban volt egy az egesz vilagot megrengeto recesszio. Akkor ami koltsegen lehetett sporolni, azt meg kellett lepnie az akori kormanynak. Jellemzo, hogy Gyurcsanyek CSAK javasoltak a 13. havi bonusz megvonasat, viszont Bajnai alatt vegrehajtottak, es a mindent igergeto fidesz nem hogy a 14. havi bonuszt nem adta meg, de a 13. havit sem allitotta vissza, pedig volt ra 8 eve...
Ugyhogy megint igaz lett a mondas: a hazug embert hamarabb utolerik, mint a santa kutyat...
MagentaX
Ollé! És a "mélyen tisztelt" fideszkormány mit tett mindezek kijavítására az elmúltnyócévben?
SEMMIT! Sőt, tovább rontották a helyzetet. Semmit nem tudnak, csak másokra mutogatni.
advocat
Az "elmúttnyócév" helyett az elmúlt nyolc évről kellene beszélni! Szerintem. És hol is a 13. havi nyugdíj, A 14-ről már szó sem essék.
picike1
és hol késik a 13 . havim ideje volna visszaadni már mert már mindenki megkapta a magáét akkor mi is övetkeznénk ha ugy dübörög a gazdaság már !!!
picike1
@karma1: kérjük szépen következnénk !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.