Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint politikai nyomás van a Magyarország ellen a "Stop Soros" törvénycsomag miatt megindított kötelezettségszegési eljárás mögött.

Kovács Zoltánt az M1 aktuális csatornán kedden arról kérdezték, hogy Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a nap folyamán elfogadhatatlannak és támadásnak minősítette az Európai Bizottság (EB) részéről a "Stop Soros" törvénycsomag miatt Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárást.

A kormányszóvivő szerint politikai nyomás áll a kötelezettségszegési eljárás mögött

Fotó: YouTube/Magyar Kormány

A kormányszóvivő szerint aki tesz az illegális migráció megállításáért, azt büntetni akarják, aki pedig behozza a migránsokat, azt gyakorlatilag jutalmazzák. Jelezte: ezekről a kérdésekről vitáznak már három éve, és az EB nézőpontját "nem tudja megingatni", hogy az Európai Tanácsban az állam- és kormányfők miben egyeztek meg.

Hangsúlyozta: ennek fényében kell nézni a "Stop Soros" törvénycsomag miatti kötelezettségszegési eljárást, valamint azt, hogy a bizottság bírósági szakaszba léptetett egy ugyanilyen eljárást a határőrizeti rendszer és a menekültkérelmek elbírálása miatt az országgal szemben.

(MTI)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Madácsi Pali
Kamu, hamuka! A törvénytelenséget, a csúsztatást, az érvényben lévő általunk is ratifikált nemzetközi egyezmények figyelmen kívül hagyását fogják szankcionálni. Az engedély nélküli határátlépés és annak elősegítése eddig is bűncselekmény volt hazánkban is.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
iluminati
@Madácsi Pali: Ez így van...csak itt már azt is büntetik aki vizet ad a menekülteknek...ami a biblia szerint kötelesség...mostmár segítség...Sikerűlt megútáltatni saját vallásomat...
kisrigó
Nincs itt másról szó, mint megint túllőttek a célon.Persze ez alkalmat ad nekik, hogy a velük egyet nem értőket zaklathatják. Mi az, hogy 2-3 ember találkozik, és politikáról beszélni kezd, az már nem megengedett?! Mit tehetnek velük? Igazoltatják? Na és, előveszem az igazolványom, valódi, nem hamis, érvényes, aztán remélem visszaadják! Esetleg kapok egy fekete pontot egy pontgyűjtő füzetbe? Vagy rendszerűsítenek egy kitűzőt (lölö cége már gyártja?!) amit viselnem kell?! Gazemberek!
Eladott Ország
Ki akar ilyen országban élni, meddig lehet egy ilyen országban élni, ahol a minden a félelemre, a félelemkeltésre, az agymosásra, a zsigeri, alantas ösztönök felkorbácsolására épül? Ez nem szégyen, ez bűn. Ebből a kormányzati bűnözésből nem lehet kimaradni. Az, hogy egy fél ország felnőtt ivarérett lakossága egy 90 éves öregembertől retteg úgy, hogy már a 8 éves gyerekek az iskolában is migráncsoznak és gonoszembereznek, az annyira beteg, hogy bármit írnék, a szavak súlytalanok és nevetségesek lennének. Ez valóban egy reménytelen helyzetben lévő, agonizáló, az önérdekérvényesítésre képtelen, vagy azt magasról leszaró ország. Amivel nem elsősorban az a baj, hogy elsikkasztották, hanem hogy évtizedekre megmérgezték. A lelkét, az agyát, a józan ítélőképességét. Shakespeare után szabadon:
A tudás hervad - tort ül a butaság. a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/3241/2048/original.jpg?w=600&h&w=600&h=793
desiro57
zolika nagyon sok hülyeséget beszélsz, az orvosoddal is kellene időnként konzultálni, vagy te is indultál a hülyék versenyén???
nevemnick
Addig örüljetek, míg csak politikai nyomás van, és nem a kapanyelet érzitek a hátatokban... mert tudjátok, a kapanyél is elsül, ha az Isten is úgy akarja...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.