Legalább 74 halálos áldozat és 150 sérült, lángok martalékává váló települések, autók, nyaralók, lakóházak – mérhetetlen pusztítás söpört végig Görögországban.

A Blikk talált a görögországi szörnyű tűzesetek helyszínén magyar turistát is, Györgypál Levente (22) épp édesanyjával tölti nyári vakációját Athénban. Az Athén körüli tüzekben már legalább 74-en vesztették életüket, és 150-en sebesültek meg.

„Az erdőtűzzel kapcsolatos hírek rettenetesen letörték a görögöket, hiszen ekkora katasztrófára már rég volt példa az országban”

– mondta Levente, aki először esőfelhőnek hitte a hatalmas, Athén felett is terjengő füstöt.

Magyarok is veszélybe kerültek a görögországi tűz miatt

„Az egyik görög-magyar ismerősöm közvetlenül is érintett az ügyben, neki például a 12 éves lánya épp Attikában volt a tűz elterjedésekor. Rögtön kocsiba is ült, hogy megbizonyosodjon arról, a gyermek jól van”

– tette hozzá a fiatal.

„Kérjük, hogy a Görögországban nyaraló magyar honfitársaink az elkövetkező napokban kerüljék el a következő települések környékét: Rafina, Mati, Nea Voucasz, Nea Makri.

Amennyiben a szállásuk közelében erdőtűz alakulna ki, kövessék a szállásadó által javasolt evakuálási tervet, valamint a katasztrófavédelem utasításait”

– adta tákékoztatásul a magyar konzulátus, amely egyébként folyamatos kapcsolatban áll a görög hatóságokkal.

Magyarok is veszélybe kerültek a görögországi tűz miatt

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök félbeszakította látogatását Boszniában, hogy azonnal hazautazzon, majd a régió keleti és nyugati felén rendkívül helyzetet hirdettek ki. A kormányfő tájékoztatása szerint minden mentőalakulatot mozgósítottak a térségben, és az Európai Unió segítségét is kérték az ügyben.

Cikk- és címlapkép: AFP

(Blikk)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Egy tragédia ami Görögországban is történik!!! Érdekes módon magyarországi segítségről nem olvastam a hírekben!!! Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet??
verőce21
Héphaisztosz isten megbüntette a görögöket, mert behajózták Athénbe a sok élősködő arabot és rászabadították őket Európára.
Résztvettek az embercsempészetben.
Isten nem bottal ver!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.