A Vidékfejlesztési Programban újabb, mintegy félmilliárd forint odaítéléséről döntött az irányító hatóság, amely a tanyák infrastrukturális fejlesztését, valamint az ott élők helyben maradását kívánja előmozdítani – közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a tanyák infrastrukturális fejlesztését célzó, mintegy 8 milliárd forint keretösszegű vidékfejlesztési pályázaton született döntés értelmében első körben 65 kérelem részesülhet összesen közel félmilliárd forint támogatásban. A tanyás térségben élő természetes személyek 95 százalékos támogatási intenzitás mellett maximum 6,2 millió forintot, a vidéki önkormányzatok pedig legfeljebb 50 millió forintot fordíthatnak a tanyák villamos energia és vízellátási rendszerének fejlesztésére, valamint a szennyvízkezelés modernizálására.

A kormány kiemelt feladatának tekinti az olyan kisléptékű infrastruktúra fejlesztések támogatását, amelyek a helyi gazdaság fejlesztése mellett az energiahatékonyság növeléséhez, valamint a tanyás térségekben élők életminőségének javításához is hozzájárulnak.

Arról is beszámoltak, hogy a pályázat a most meghozott döntésekkel még nem zárult le, így a nyertes kérelmek száma és a támogatási összeg a közeljövőben tovább emelkedik.

Kiemelték, hogy a felhívás jelenleg is nyitott, a támogatási kérelmek a rendelkezésre álló forrás függvényében 2019. április 4-ig benyújthatók.

A pályázati kiírás továbbra is elérhető a https://www.palyazat.gov.hu/videkfejlesztesi_tamogatasok oldalon – olvasható a minisztérium közleményében.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
500 millió (500 000 000) osztva 200 ezerrel = 2500
ennyiből nem hiszem hogy akármit is akárhol lehetne fejleszteni. Porhintés.
de akkor minek miért szavaz a tanyasi a Fideszre?
ha semmit se csinálnak, semmi se történik és program sincs
Gauntlet
@Gauntlet: T.i 200 ezer ember él tanyán.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.